2021. december 21. szombat

Idén is lesz karácsonyváró együttlét a közösségi házban!

Előre jelezzük, hogy az idei évben is megrendezzük plébániánk karácsonyváró éneklését. A program december 21-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Don Bosco Közösségi Házunkban.


2024. december 8. vasárnap

Adománygyűjtés Szent Ferenc Kisnővérein keresztül

December 7-én és 8-án idén is megszervezzük a szokásos adventi adománygyűjtést – Szent Ferenc Kisnővérein keresztül – a borsodi mélyszegénységben élő családok karácsonyának szebbé tételéért. A nővérek idén nem tudnak adományvásárt tartani, az adományokért december 9-én jönnek majd el.
Amit gyűjtünk:
– tartós élelmiszer,
– használt, de jó minőségű játék és könyv,
– meleg, téli cipő,
– pénz.
Ruhaadományokat most NEM gyűjtünk!
A felajánlott pénzösszegeket a templomba erre a célra kihelyezett dobozba lehet elhelyezni vagy átutalni a következő bankszámlaszámra:
ELFOGADLAK ALAPÍTVÁNY
10201006-50213269-00000000
Minden támogatást és segítséget köszönünk!


2024. december 7. szombat

Mézeskalács sütés a gyerekeknek a közösségi házban

December 7-én, szombaton 15–17 óra között szeretettel várjuk a gyerekeket és az anyukákat mézeskalács sütésre a Don Bosco Közösségi Házba. További részletek a faliújságra kihelyezett plakáton olvashatók.


2024. december 3. kedd

Asszonykör a plébánián

December 3-án, kedden 19 órakor az Asszonykör találkozik a plébánián, szeretettel várjuk az asszonyokat.


2024. december 1. vasárnap

A múltheti gyűjtés eredménye

A múlt héten a központi karitász javára rendezett gyűjtésen 227.015 forint gyűlt össze, melyet továbbítottunk az érsekségre.


2024. november 30–december 1. szombat-vasárnap

Adventi lelkigyakorlat

Az első adventi hétvégén, november 30-án és december 1-jén tartjuk templomunkban az adventi lelkigyakorlatot, melynek ezúttal rendhagyó formája lesz. A lelkinapokat Komáromi Előd ferences atya vezeti. Szentbeszédének első részét szombat délelőtt 10 órakor tartja, mely után a plébánia egyes helyiségeiben kiscsoportos beszélgetésre kerül sor. A lelkigyakorlat második beszédére a szombati 18 órai előesti misében, a harmadik részére vasárnap a 9:30 órai szentmise keretében kerül sor. A programról olvashatunk a faliújságra kitett plakáton is.


2024. november 24. vasárnap

Felnőtt jelentkezőket várunk az idei betlehemesre

Az idei betlehemes játék is rendhagyó lesz. A szereplők közé ezúttal felnőtteket várunk! Jelentkezni Nemesiné Zsolnay Orsolyánál lehet.


2025. április 27. vasárnap

A jövő évi elsőáldozás időpontja

Előre hirdetjük, hogy a jövő évi elsőáldozás 2025. április 27-én, vasárnap a 9:30 órai szentmisében lesz.


2024. november 28. csütörtök

A nyugdíjas klub találkozik a plébánián

November 28-án, csütörtökön délelőtt 10:30 órától a Nyugdíjas Klub tartja összejövetelét a plébánián.


2024. november 24. vasárnap

Gitáros mise az ifikkel

November 24-e, vasárnap a hónap utolsó vasárnapja, ezért az esti szentmise gitáros szentmise lesz az ifik közreműködésével.


2024. november 24. vasárnap

Képvetítés az elmúlt év eseményeiből

November 24-én, vasárnap a 9:30-as szentmise után képvetítés lesz az elmúlt év eseményeiből a Don Bosco Közösségi Házban. Mindenkit szeretettel várunk!


2024. november 24. vasárnap

Országos gyűjtés a központi karitász javára

November 24-én, vasárnap országos gyűjtés lesz a központi Karitász javára.


2024. november 19. kedd

Férfikör a plébánián

November 19-én, kedden 20 órától lesz a Férfikör novemberi találkozója a plébánián, amelyre szeretettel várjuk férfitestvéreinket.


2024. november 17. vasárnap

Köszönet Békefi Marcinak

Hálásan köszönjük Békefi Marcinak a tegnap este a Don Bosco Közösségi Házban tartott előadását, és köszönjük mindenkinek, akik részt vettek rajta.


2024. november 6. szerda

Novemberben a szerdai szentmiséket halottainkért ajánljuk fel

November folyamán a szerda esti szentmiséket azokért ajánljuk fel, akiknek a nevét a kis lapokra felírták a kedves testvérek. Aki csak teheti, jöjjön el ezekre a szentmisékre, és imádkozzunk közösen elhunyt szeretteinkért!


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓