2016. november 21. hétfő

A képviselő testület gyűlése

November 21-én, hétfőn 20 órakor képviselőtestületi gyűlés lesz a plébánián.


2016. november 21. hétfő

24 órás szentségimádás

November 21-e, hétfő reggeltől ismét lesz 24 órás szentségimádás. Az esti szentmisét hazánkért ajánljuk fel, utána a Jézus szíve-litániát imádkozzuk. A kitett jelentkezési lapra lehet feliratkozni, vállalva egy-egy óra imát az Eukarisztia előtt.


2016. november 20. vasárnap

Éves rózsafüzér-vállalás

Egy évvel ezelőtt közösségünkből sokan tettek ígéretet, hogy naponta elimádkoznak egy tized rózsafüzért, felajánlva azt a közösség és a saját, egyéni szándékaikra. Az egyéves ígéret novemberben lejár. Lehet jelentkezni a következő egy évre újaknak a sekrestyében. Az ígérettétel november 20-án, vasárnap a 9:30 órai szentmisén lesz. Ezen a vasárnap lesz a Szent Erzsébet napi gyűjtés is a Karitász munkájának támogatására.


2016. november 19. szombat

Falevelek gereblyézése

November 19-én, szombaton 9 órától tartjuk a templomkertben, valamint a Don Bosco Közösségi Ház kertjében a falevél gereblyézést. Kérjük, hogy aki csak tudja, tegye szabaddá magát erre a délelőttre. Aki tud, az hozzon magával lombsöprűt vagy gereblyét.


2016. november 15. kedd

Férfikör a közösségi házban!

November 15-én, kedden este 18:45 órakor kezdődik a Férfikör következő összejövetele a Don Bosco Közösségi Házban. A zsolozsma után közösen szurkolunk a magyar csapatnak a Svédország elleni focimeccs alkalmával. A közös szurkolásra 19:30 órától mindenkit (hölgy szurkolókat is!) szeretettel várunk.


2016. november 13. vasárnap

A fatimai Szűzanya emléknapja

November 13-án, vasárnap 17 órakor lesz a Fatimai Szűzanya emléknapjához kötődő imaest a Havanna-telepi templomban. Az imádság rózsafüzérrel kezdődik, majd azt követi a szentmise.


2016. november 11. péntek

Az ifjúsági hittan helyszíne

Az ifjúsági hittan ezen a héten pénteken – november 11-én – nem a Don Bosco házban lesz, hanem a plébánia alagsorában.


2016. november 6. vasárnap

Ismét indul a tánciskola!

Ismét elindul plébániánk tánciskolája a Don Bosco Közösségi Házban! Kortól függetlenül mindenkit szeretettel várunk! Egyedül is lehet jelentkezni. További részletek a plakáton olvashatók. Az első alkalom november 6-án, vasárnap lesz, kezdés 19:15 órakor!


2016. november 1-2. kedd-szerda

Mindenszentek ünnepe és halottak napja

November 1-jén, kedden Mindenszentek ünnepe, ami parancsolt ünnep. 7:30 és 18 órakor lesznek szentmisék. Szerdán halottak napja lesz – a templom bejáratánál a kis asztalra kitett cédulákra írjuk fel elhunyt hozzátartozóink, szeretteink nevét, és helyezzük el a kosárba a cédulát, mert a halottak napi 18 órás szentmisét a lapokon szereplő elhunytakért ajánljuk fel. Egy lapra több hozzátartozót is felírhatunk.


2016. október 30. vasárnap

A missziós gyűjtés eredménye

Missziós vasárnap volt a múlt héten, a gyűjtés eredménye 119.860 Ft lett, melyet elküldtünk az érsekségre. 


2016. október 27. csütörtök

A Nyugdíjas Klub találkozója

Október 27-én, csütörtök 17 órakor lesz a Nyugdíjas klub következő találkozója a plébánián.


2016. október 26. szerda

Ifjúsági-egyetemista hittan a plébánián

Az Ifjúsági-egyetemista hittan október 26-án, szerdán 19:30 órától lesz (időnk mint a tenger!).


2016. október 25. kedd

Asszonykör a plébánián

Október 25-én, kedden 20 órától az Asszonykör tagjai találkoznak a plébánián.


2016. október 24. hétfő

24 órás szentségimádás

Hétfő reggeltől lesz a 24 órás szentségimádási alkalmunk. A szokott módon a kitett jelentkezési lapra lehet feliratkozni.


2016. október 23. vasárnap

A Rózsafüzér Társulat összejövetele

Október 23-án, vasárnap délután 4 órakor lesz a Rózsafüzér Társulat összejövetele a plébánián. Aki nem tud jönni, az a titoklapját átveheti a sekrestyében.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓