2018. október 10. szerdától

Újra lesz ruhagyűjtés és -osztás a karitász szervezésében

Újra indul plébániánkon a karitász szervezésében a ruhagyűjtés és -osztás. Minden hónap második és negyedik szerdáján lehet leadni a ruhákat és válogatni a készletből az irodai szolgálat ideje alatt, azaz 16–17.30 óra között. Ruhaneműket, cipőket és gyerekjátékokat tudunk elfogadni. Kérjük, hogy csak olyan állapotú adományokat hozzunk, amit mi is felvennénk, hordanánk, és természetesen kimosva, megtisztítva tudjuk csak átvenni ezeket.  Az első alkalom október 10-én, szerdán lesz.


2018. október 8. hétfő

Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya Főünnepe

Október 8-án, hétfőn Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya főünnepe lesz, 18 órakor ünnepi szentmisén köszöntjük a Szűzanyát.


2018. október hónap

Rózsafüzér

Októberben a hétköznapi reggeli szentmisék után és az esti misék előtt közösen imádkozzuk a rózsafüzért.


2018. október 6. szombat

Péliföldszentkereszti zarándoklat

Templomunk felszentelésének 80. évfordulója alkalmából október 6-ára közösségi együttlétet és zarándoklatot  szervezünk a „magyar szalézi bölcsőbe”, Péliföldszentkeresztre, hogy emlékezzünk templomunk szalézi gyökereire. Terveink szerint busszal, közösen utaznánk, de lehetőség van egyénileg is érkezni. Tervezett program: szentmise, séta a környéken, a templomunkban szolgált szalézi atyák sírjánál megemlékezés, sport, játék, közös étkezés. A buszos utazás költségeihez 2500 Ft hozzájárulást kérünk. Jelentkezni a sekrestyében lehet október 2-áig.


2018. október 5-6. péntek és szombat

Elsőpéntek és elsőszombat

Október 5-én, elsőpénteken 18 órakor lesz szentmise Jézus Szíve tiszteletére. Szombaton az elsőszombati rózsafüzér és szentmise a zarándoklat miatt elmarad.


2018. október 5. péntek

Az énekkari próbák is elindultak!

Elkezdődtek az énekkari próbák is, szeretettel várjuk a régi tagok mellett új tagok jelentkezését is. Az eheti próba pénteken 19 órától lesz a plébánián.


2018. szeptember 30. vasárnap

Elkezdődtek a hittanórák!

Ezen a héten elkezdődtek a plébániai hittanórák – csatlakozzunk bátran a csoportokhoz!


2018. szeptember 30. vasárnap

Irodalmi kör új időpontban!

Plébániánk Irodalmi Körének tagjai úgy döntöttek, hogy mostantól új időpontban, minden hónap utolsó vasárnapján 20 órától tartják találkozójukat. Szeptember 30-án, vasárnap 20 órakor lesz tehát a évad első találkozója, minden érdeklődőt – és természetesen a régi  és újrakezdő tagokat is – szeretettel várnak – ezúttal detektívtörténetekkel!


2018. szeptember 27. csütörtök

A Nyugdíjas-klub összejövetele

Szeptember 27-én, csütörtökön 17 órától a Nyugdíjas-klub tartja összejövetelét a plébánián.


2018. szeptember 25. kedd

Asszonykör a plébánián

Szeptember 25-én, kedden este az Asszonykör találkozik a plébánián, 20 órától szeretettel várják a régi és az új tagokat egyaránt.


2018. szeptember 24. hétfő

24 órás szentségimádás

Ehavi 24 órás szentségimádási napunk szeptember 24-én, hétfőn van. Az esti szentmisét ezúttal is magyar hazánkért ajánljuk fel, a mise után pedig elénekeljük a Jézus Szíve-litániát. A kitett jelentkezési lapra iratkozzunk fel a szokásos módon. Az esti közös szentségimádás, ami 8 órától szokott kezdődni, kivételesen elmarad!


2018. szeptember 18. kedd

Évadnyitó Férfikör a plébánián

Szeptember 18-án, kedden 20 órától tartja a Férfikör első őszi összejövetelét a plébánián. Minden férfitestvért szeretettel várunk!


2018. szeptember 16. vasárnap

Jelentkezési lapok a szentségekre felkészítő csoportokhoz

Továbbra is várjuk a jelentkezéseket a templomunk bejáratánál lévő kisasztalon található jelentkezési lapokon a szentségekre felkészítő csoportokra (elsőáldozás, bérmálkozás). Kérjük, iratkozzanak fel mindazok, akik valamely szentségben szeretnének részesülni. A bérmálkozásra azokat a fiatalokat várjuk, akik már betöltötték a 14. életévüket, de még nem múltak el 24 évesek. A felnőtt katekumen hittanra azok jelentkezését várjuk, akiknek eddig valamilyen oknál fogva elmaradt a keresztelésük, elsőáldozásuk, vagy nem részesültek még a bérmálás szentségében. A katekumen hittanra a sekrestyében várjuk a jelentkezéseket szeptember 24-éig!


2018. szeptember 16. vasárnap

A plébániai hittanórák rendje

A plébániai hittanórák rendjét a faliújság plakátján és itt a honlapon is olvashatjuk a Miserend menüpontban, valamint az e hírhez csatolt táblázatban is. Csatlakozzunk bátran a csoportokhoz, hogy így is fejlődhessen hitéletünk! A plébániai hittanok a szeptember 24-i héten kezdődnek, kivéve az elsőáldozók csoportját, amely október 1-jén indul.


2018. szeptember 15–23.

Ars Sacra Fesztivál

Az Ars Sacra Fesztivál hete lesz szeptember 15–23-a között. Bővebb tájékoztatás a hirdetőtáblán, valamint a www.ars-sacra.hu honlapon olvashatunk, ahonnan a teljes programfüzet is letölthető.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓