Heti Üzenet

2018. Február 18. Vasárnap

Ha kibírjuk a kísértéseket, a jutalom hatalmas lesz

Mahi atya prédikációja Nagyböjt 1. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Ismét elérkeztünk a nagyböjti időhöz, Isten kegyelmének idejéhez.  Ez a legalkalmasabb idő arra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, hogy elforduljunk a rossz dolgainktól. Éljünk hát ezzel az isteni kegyelemmel, és fejlődjünk irgalmasságában!

A mai Olvasmányunkban arról hallottunk, hogy Isten szövetséget kötött Noéval, miután megmentette őt, házanépét és állatait az özönvíztől. A mindent elpusztító özönvizet az emberek bűnei okozták. Isten Noéval kötött szövetsége tehát Isten emberek iránti irgalmának és kegyelmének jele. Isten a béke jeléül szivárványt helyezett az égre. Ugyanekkor ez a szivárvány jelképezi a kálvária keresztjét is, ami annak a békének a jele, amit Jézus kötött Isten és ember között. Szent Pál azt mondja, hogy Jézus a kereszten vérével szerzett békességet (Kol 1, 20). A nagyböjti időszak legfőbb célja és értelme tehát az Istennel való megbékélés és kiengesztelődés. Valóban elérhetjük ezt negyven nap alatt? A negyvenes számnak igen fontos szerepe van a Bibliában. Olyan időszakot mutat, amelyben nagy dolgok mennek végbe várakozás, felkészülés és bűnbánat által. 

Noé és családja állataival együtt negyven nap után menekült meg az özönvíztől (Ter 7,4, 12, 17; Ter 8, 6). Mózes negyven éjszaka és negyven nap után kapta meg a Sinai-hegyen a tízparancsolatot (Kiv 24, 18; Kiv 34, 28). A választott nép negyven évig vándorolt az Ígéret földjére. Illés próféta negyven nap és negyven éjjel ment, hogy a Hóreb-hegyen találkozzon Istennel (1Kir 19). Negyven nap és negyven éjjel imádkoztak és tartottak bűnbánatot a niniveiek, hogy elkerüljék Isten büntetését. (Jón 3, 1-10) Ennek a negyvennapos időszaknak a végén mi magunk is valami olyan változást szeretnénk elérni az életünkben, amit a szentség és Isten irgalma jellemez. De addig, amíg elérjük ezt az életszentséget és Isten irgalmát, sok kísértéssel kell megküzdenünk. Sajnos egyikünk sem mentes ennek a világnak a kísértéseitől. Az Evangéliumban arról hallottunk, hogy miután Jézus megkeresztelkedett, vagyis eltelt a Szentlélelkkel, a Lélek a pusztába vezette, hogy ott megkísértse a sátán. Az ördög (héberül sátán, görögül diabolos) a kísértő: azért jön, hogy eltérítsen, hogy romboljon. A kísértés alapvetően a Sátán arra irányuló törekvése, hogy becsapja Isten gyermekeit azáltal, hogy eltakarja előlük az igazságot és valóságot. „Ne adjatok teret az ördögnek!” (Ef 4, 27)

Meglephet bennünket, hogy Jézusnak, aki maga az Isten, aki lényét tekintve egy az Atyával, miért kellett megtapasztalnia a kísértést. Lehetett volna olyan valaki, aki mentes a kísértésektől. A válasz egyszerű: Jézus azért engedte meg magának, hogy megkísérthető legyen, mert a bűnt kivéve minden tekintetben ugyanolyan ember volt, mint mi, mindent átélt, amit mi is átélünk. Ugyanúgy megélte a kísértéseket, ahogyan mi is. A sátán három módszert, három fegyvert vetett be Jézus ellen. A következőket: 1. a határtalan étvágy (falánkság), 2. a büszkeség (olcsó népszerűség, hiú dicsőség, önzés, önteltség, kérkedés), 3. olthatatlan hatalomvágy. Jézus mindhárom kísértésből győztesen kerül ki, ugyanis mindig az Írás erejével védte meg magát. Mi is az Írás? Isten Szava. Mi is Isten Igéje? Jézus. Más szóval: a megkísértésekkor, amikor azt tapasztjuk, hogy a Sátán vezetni vagy eltéríteni akar minket, Jézus nevét vagy Isten Igéjét kell segítségül hívnunk. Ezért nem kell hát félnünk a kísértésektől. Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Isten és az Ő akarata legyen a legfontosabb. Kerülnünk kell minden olyan törekvést, vágyat, tudást, kalandot és tapasztalatot, ami Isten szándéka ellen van. Jézus ezt a módszert választotta, és ezzel tökéletes példát mutatott nekünk. Önérzetesen idézte az írásokat, és Isten akaratára hivatkozott. Ha az Istennek való engedelmesség mindenek fölött áll, akkor a győzelem elkerülhetetlen!

Kedves Testvérek!

Bármilyenek is legyenek a mai kísértéseink, nem összehasonlíthatók azzal, amit Isten holnapra szán nekünk. Ha kibírjuk a kísértéseket, a jutalom hatalmas lesz. Krisztus, aki ellenállt a kenyér kísértésének, később, a megfelelő időben ezrek számára szaporította meg a kenyeret. Ellenállt a földi hatalom kísértésének, és most a mennyben és a földön kormányoz. Ellenállt az olcsón szerzett népszerűségnek azzal, hogy nem ugrott le a templom párkányáról, most ő a legismertebb a mennyben és a földön. 

Gondoljunk most olyan ismerőseinkre, akik megadták magukat a kísértésnek, hogyan tették ezzel tönkre a jövőjüket. Ismerhetünk olyan embereket is, akik nem kötöttek kompromisszumot az igazsággal. 

Minden bizonnyal az egyik legismertebb ilyen történet a Makkabeusok 2. könyvében olvasható, amikor egy anyának végig kellett néznie, ahogyan hét fia IV. Antiochus Epiphanes idején mártírhalált halt, mert ellenállt annak, hogy megszegje ősei hagyományát. Mind a hét fiú szörnyű kínokat élt át, és Antiochus keze által halt meg, mert nem volt hajlandó meghajolni a bálványok előtt, és nem evett a tisztátalan ételből. Az anyáról azt írják, hogy olyan jámbor és nemes lelkű volt, hogy maga bátorította fiait, hogy maradjanak hűségesek az ősök hagyományaihoz még akkor is, ha ezért biztosan az életükkel fizetnek. Ezt hívják megrendíthetetlen, megalkuvások nélküli hitnek, így kell ellenállnunk a kísértésnek. 

Kísértés minden pillanatban érhet minket. Akár a boldogságban úszunk, mint Ádám és Éva az Édenkertben, akár kétségek, kétségbeesések közt vagyunk, mint Krisztus a negyven napi böjtje után. Senki sem mentes a kísértésektől. Jézus, annak ellenére, hogy el volt telve Szentlélekkel, kísértést szenvedett. Soha nem vált a kísértés áldozatává, hanem mindig győzelmet aratott a sátán felett. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy mi is felülkerekedhetünk azokon kísértéseken, amelyekkel az életünkben találkozunk. Jézus gyengeségünkben is velünk van. „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” (Zsid 4, 15) Legyünk hát éberek, és tudjuk, hogy életünk legkeményebb kísértései a siker csúcsán jönnek. Krisztus akkor élte meg a kísértést, amikor leginkább készült nyilvános működésére. Erősítsük magunkat Isten szavával, övezzük fel magunkat imádsággal és önmegtartóztatással. El fogjuk nyerni a győzelmet Krisztus, a mi Urunk által, aki legyőzte a sátánt. Győzzük le a sátánt az Írások ismeretével, imával, böjttel, bűnbánattal és jócselekedetekkel.

Ámen.

Bezár

2018. Február 14. Szerda

Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!

Mahi atya prédikációja Hamvazószerdán

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

A nagyböjt az az időszak a keresztény ember életében, amikor végigtekint az életén, és újra elköteleződik Krisztus mellett. Az az időszak ez, amikor Isten emberei átgondolják Krisztus keresztútját, kereszthalálát és feltámadását. Az elkövetkező negyven napban időt szánunk a bűnbánatra, az imára, az Isten szavain való elmélkedésre, és igyekszünk távol tartani magunkat mindentől, ami bűnbe vinne. A komoly és fegyelmezett önvizsgálatnak, az intenzív imára szánt időnek, és a kereszt előtti bűnbánatnak az ideje ez. Így az egyház is arra biztatja híveit, hogy töltsék ezt a negyven napot imával, böjttel és alamizsnálkodással. Krisztus halálának és dicsőséges feltámadásának  ünneplésére készülünk azáltal, hogy bűnbánat által lélekben megtisztulunk és megújulunk. A bűnbánat elengedhetetlenül fontos része a lelki megújulásnak ahhoz, hogy méltó módon vehessünk részt húsvét ünnepén. 

Mai napi olvasmányunk Joel könyvéből való, és arra szólít fel bennünket, hogy térjünk vissza az Úrhoz. Isten személyesen szólít meg mindenkit, hogy térjünk vissza Hozzá, teljes szívvel, böjttel, sírással és bánattal. A próféta úgy fogalmaz, hogy a bűnbánónak a szívét kell megszaggatnia és nem a ruháit. Az Ószövetség gyakran beszél arról, hogy az emberek bűnbánatuk kifejezésképpen megszaggatták a ruháikat, és zsákba öltöztek. De ezek mind csak külső jelek voltak, és nem hívtak elő valódi bűnbánatot. A legbelsőbb énünket kell megvizsgálnunk, és kerülnünk kell a rossz útjait. Ugyanakkor a próféta arra is emlékeztet minket, hogy Isten jóságos és irgalmas, késedelmes a haragra, és bővelkedik a kegyelemben. Nem akar megbüntetni minket, ha bűnt követtünk el, de elfordulunk a bűneinktől. Isten nem a büntetés Istene, hanem a Szeretet Istene mindazok számára, akik az ő útján szeretnének járni. 

Saját bűnösségének tudatában kiáltja a zsoltáros ezeket a szavakat nagy reménységgel az égbe: „Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem!” Azoknak az embereknek mondja ezt, akik mind meg vannak hívva arra, hogy a megszentelődés útját járját!

A Szentleckében Szent Pál a korintusi hívekhez fordul, hogy engesztelődjenek ki az Istennel. Azt mondja nekik, hogy Isten egyszülött fiát küldte el, hogy az emberek bűneiért a kereszten meghaljon. Ő, aki bűn nélkül való volt, emberré lett, magára vette bűneinket, hogy általa megigazuljunk Isten szemében, Jézus kereszthalála árán szerezte meg a mi üdvösségünket. Most van itt az alkalmas idő, hogy az ő választott népe megmutassa az Úristenhez való hűségét, hogy az Ő igazságában járjon, hogy elnyerjük az üdvösséget, amelyet az Ő végtelen szeretete és irgalma ajándékozott nekünk. 

A mai evangélium Máté evangéliumából való, Jézus a Hegyi beszédben a keresztények életéről tanít, arról hogyan viszonyulnak Istenhez és az emberekhez. Az egész Hegyi beszéd olyan Krisztus által adott etikai normákat mutat fel, amelyek szembeállnak a világ értékrendjével. Az egészet egyfajta spirituális gondolkodás hatja át, a tanítványokat arra hívja, hogy kövessék Jézust, hogy Isten kegyeleme és a Szentlélek ereje által növekedni tudjanak Krisztusban. Jézus ma a képmutatás és a nagyravágyás veszélyére hívja fel a figyelmet, arra, hogy ne helyezzük magunkat mások elé. Jézus azt szeretné, hogy az odaadásban és szerénységben mutatkozzon meg az Istenhez fűződő személyes kapcsolat, ami olyan bensőséges, mint az atya-fiú viszony. 

Jézus a mai evangéliumban a böjti időszak három hagyományos pillérét állítja elénk: az imát, a böjtölést és az adakozást. Az imádság a személyes kapcsolattartásunk Istennel. A szívünkből és értelmünkből jön Isten elé, és személyes kötődést alakít ki hozzá. Az egyház arra int, hogy a nagyböjti időben töltsünk több időt Istennel, hogy a közelében maradjunk. Azt mondja, hogy be kell mennünk a legbelső szobánkba, vagy egy elhagyatott helyre, zárjuk be az ajtót, és úgy imádkozzunk magunkban az Atyához, a Mennyei Atyától pedig, aki így magányunkban is lát minket, majd méltó jutalmat kapunk. Az imádság által kerülhetünk egyre közelebb, egyre bensőségesebb kapcsolatba Istennel. 

A böjt az önfegyelmet fejleszti. Gyakran segíti az imádságot azáltal, hogy az éhség, az Isten iránti éhségünkre emlékeztet bennünket. A böjt felhívja a figyelmet arra, hogy nagyon sok ember szenved nap mint nap, és arra indíthat, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy csillapítsuk a szenvedéseiket. A böjtölési előírások másképp változtak az idők folyamán, de az egyház mindig is, már az Ószövetségben is, szent dologként tekintett a böjtölésre. Izajás próféta hangsúlyozza, hogy az a böjt, amelyik nem jár a viselkedésünk megváltoztatásával, nem tetszik Istennek. 

Az adakozás egyszerűen válasz Istennek, az a válasz, ami azt mutatja, hogy az ima és a böjt által eljutottunk Hozzá. A hálánk kifejezése mindazért, amit Istentől kaptunk. Az alamizsna adás nem pusztán adakozás, hanem a szív viszonyulása, egy alázatos, bűnbánó, irgalmas és együttérző szívé. Amikor valamit felajánlunk a közösség vagy egy rászoruló ember javára, akkor a bal kezünk ne tudja, hogy mit csinál a jobb. Jézus arra hív, hogy ezeket a jócselekedeteket magányban tegyük, és ne is tartsuk számon. Ne a jutalomra számítva tegyünk jót. 

A pap, mialatt hamuval keresztet rajzol a hívő ember homlokára, a következőt mondja: „Emlékezz ember, hogy por vagy, és porrá leszel.” A megáldott hamu a bűnbánat szimbóluma, és abban segít bennünket, hogy alázatos és áldozatkész lelkület alakuljon bennünk. A hamu az ókorban a gyász szimbóluma volt. A hamu egyrészt a bűnbánatot és a vezeklést szimbolizálja, másrészt azonban az isteni kegyelemre és irgalomra is utal mindazok számára, aki bűnbánó szívvel fordulnak felé. Az válik itt nyilvánvalóvá, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, és bűnbánatra vagyunk hívva. Meghívás ez arra, hogy a szívünkbe tekintsünk, és a régi imát mondjuk: Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet.

Igen, kedves Testvérek, imádkozzunk azért, hogy a nagyböjti időben legyen időnk arra, hogy méltó módon készüljünk fel a húsvét ünnepére, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására. Járjuk Jézussal az ima, a böjt és az adakozás útját tiszta lélekkel, hogy Isten, aki látja az igyekezetünket mennyei jutalommal emlékezzen meg majd rólunk.

Ámen.

Bezár

2018. Február 11. Vasárnap

Jézus minden csodája a belső lelki folyamat külső megnyilvánulása

Mahi atya prédikációja a 6. évközi vasárnapon

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

A futball az egész világon a fiatalok egyik legkedveltebb játéka, de az én érdeklődésemet soha nem keltette fel ez a sportág. Egyszer-kétszer játszottam ugyan, de soha nem élveztem. Amikor egy dél-indiai városban teológiát tanultam, sokszor volt lehetőségünk részt venni szemináriumok közötti versenyeken: fociztuk, röplabdáztunk, kosaraztunk, kriketteztünk és így tovább. Soha nem törekedtem arra, hogy focizhassak, viszont szívesen kosárlabdáztam és kriketteztem. A legjobban ekkor az zavart, ahogy a csapatokat összeállították. Minden csapatkapitány kiállt, és magához hívta azokat, akiket kiválasztott. Mindig örültem, amikor az elsők között hangzott el a nevem, de szomorú voltam, amikor nem, vagy utolsóként választottak ki. Mindig, amikor utolsónak szólítottak, azt éreztem, hogy nem tudok olyan jól játszani, mint a többiek, kicsi lett az önbizalmam. Amikor kosárlabdáztuk, minden alkalommal elsőnek vagy másodiknak szólítottak. Boldog voltam, és elkezdtem egyre jobban szeretni ezt a sportágat, mert mások is azt látták, hogy jó vagyok ebben. Ez minden emberre jellemző. Természetes, hogy kapcsolódni szeretnénk másokhoz, közösségekhez, egyházhoz, valláshoz, játék vagy munka közben. Boldogok vagyunk, ha otthonosan érezhetjük magunkat egy közösségben, egyházban, vallásban, és szomorúak, ha elutasítást élünk meg, ha nem számítanak ránk, ha nincs ránk szükség. Az egyik legrosszabb érzés, amit megélhetünk, ha elutasítanak bennünket, vagy ha kiközösítenek minket.

Kedves Testvérek, a mai evangéliumi szakaszban arról hallottunk, hogy Jézus meggyógyított egy leprást. Jézus idejében a leprások nem élhettek a városokban a szeretteikkel, nem vehettek részt a családi, a társadalmi és a vallási életben. Egy adott területen kellett tartózkodniuk, távol az emberektől, a családjuktól. Úgy tekintettek rájuk, mint akiket Isten átkozott meg. Ha valamiért mégis a városba kellett menniük, akkor csengőt kellett magukra akasztaniuk, és azt kiabálniuk, hogy „tisztátalan, tisztátalan”, így jelezték az embereknek, hogy tartsák magukat távol tőlük, a súlyos, fertőző betegséget hordozóktól. 

Általában lepraként tekintettek számos bőrbetegségre, és az ilyen embereket Mózes törvénye alapján rituálisan tisztátalannak tartották. Ez a leprás minden törvényt és előírást megszegve lép Jézus elé. Nem tudhatjuk, hogy miért gondolta azt, hogy Jézus tud rajta segíteni. Egyszerűen odalép Jézushoz, és ezekkel a szavakkal fogalmazza meg a kérését: „Ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem.” Ez igencsak merész lépés volt egy leprástól. Bizalommal fordult Jézushoz, azzal a reménnyel helyezte belé a bizalmát, hogy Jézus meg tudja gyógyítani, és képes arra is, hogy lehetővé tegye, hogy újra csatlakozhasson a családjához vagy a közösséghez. 

Jézus kedvességet, együttérzést és emberséget tanúsít a leprás iránt. Nem fordul el attól a férfitól, aki megszegte a törvényt, és térdre borult előtte. A törvény szerint a leprás nem szólíthatta volna meg, de Jézus megértő együttérzéssel fordult a szükséget szenvedő ember kétségbeesése felé. Bátorítja, hogy lépjen közelebb a kérésével. A kirekesztett iránti együttérzéséből nyújtotta ki a kezét, érintette meg és mondta: „Akarom, tisztulj meg!” Jézus számára ez a férfi nem csupán egy valamilyen tisztátalan volt, hanem Isten gyermeke, aki szükséget szenved.

Jézusnak a leprás iránt tanúsított együttérzése isteni eredetű. Jézus az egész emberiség iránt érzett együttérzésből öltött testet, és jött közénk. Az emberek iránti együttérzésből halt meg a kereszten. Jézusnak ez az együttérző viszonyulása érinti meg az embereket, ezért fogadják el őt olyannak, amilyen. Ez mutatkozik meg az életében akkor, amikor tanít és csodákat tesz. Amikor látta, hogy a tömeg éhezik, megetette őket. Együttérzést tanúsított a naimi özvegy iránt, és feltámasztotta a fiát. Együttérzett a házasságtörő asszonnyal, és megvédte őt azoktól, akik meg akarták kövezni. Együttérzett a viharban halászó tanítványaival, vízen járva odament hozzájuk, hogy biztonságban legyenek. Együttérzett a leprással, meggyógyította, hogy újra a társadalom részévé lehessen. 

A mai evangélium három üzenetet közvetít az Úr közelében való élettel kapcsolatban. Mindenekelőtt a csodás gyógyítás történet az Úr irgalmáról és isteni erejéről beszél, amely mindenkihez elér, még ahhoz is, aki a mózesi törvények értelmében leprásként kívül szorul a társadalmon. Mindenki felé kinyújtja a karját, felétek és felém is, mindannyiunkat vonz végtelen szeretetével. Másodszor: Jézus azt mondja a meggyógyult leprásnak, hogy ne beszéljen senkinek erről. Jézus nyilvános működése miatt ez fontos volt, nehogy csupán egy csodatévőnek tartsák, és megfeledkezzenek arról, hogy ő az isteni Messiás. Az emberek csupán a csodákban időszakosan megnyilvánuló erőt vennék észre, és megfeledkeznének Isten erejének megnyilvánulásáról. Jézus nem akarta, hogy ez történjen. Minden csoda a belső lelki folyamat külső megnyilvánulása. A harmadik üzenet pedig az, hogy ha valaki Krisztus megváltó, gyógyító ereje által megtisztul, attól azt várják, hogy hirdesse az evangéliumot, és terjessze az Örömhírt. És pontosan ezt tette a meggyógyított leprás is. Lelkesedés töltötte el gyógyulása miatt, most már csatlakozhatott a társadalom tagjaihoz. Megtalálta az utat, az igazságot és az életet Jézusban. Előre indult, és másokkal is megosztotta a messiási üzenetet. 

Ez a csoda kiváló példa a keresztény imára, a kérő imára. A megszokott formájában ez egy spontán ima, amelyben kifejezzük, hogy tudatában vagyunk Isten jelenlétének és elé tárjuk kéréseinket. Ez az alázat, az odaadás imája, annak kifejeződése, hogy tudjuk, hogy a Mindenható Isten kezében vagyunk. Ez olyan ima, amiben szívességet kérünk Istentől, és bízunk abban, hogy Isten megadja ezt nekünk. A leprás így imádkozik: „Ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem”. És Jézus válaszol neki. A Miatyánk is kérő ima, amelyben mindennapi kenyeret, bűnbocsánatot és védelmet kérünk. Van egy fontos tanulsága ennek a gyógyításcsodának. Jézus meggyógyította a leprást, visszahelyezte a közösségbe, és nem kereste a hírverést. Közösségre lettünk teremtve, arra vagyunk hívva, hogy közösségben és közösséggel éljük meg a hitünket. Az összetartozás lelkét kell megélnünk abban a reményben, hogy mindenkit bevonunk Jézus jelenlétébe. Az Isten itt van a közelünkben, és be akar vonni minket a küldetésébe. Hagyjuk, hogy Isten minden lelki áldással megáldjon minket, hogy folytassuk továbbra is azt a küldetést, amelyet ő bízott ránk.

Ámen.

Bezár

2018. Február 04. Vasárnap

Istenbe vetett bizalmunk soha nem szűnhet meg

Mahi atya prédikációja az 5. évközi vasárnapon

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Ami a technikát illeti, fejlett világban élünk. A technika segítségünkre van abban, hogy csökkentsük a munkával kapcsolatos nehézségeket. Segít, hogy egyre rövidebb idő alatt egyre jobb eredményeket érjünk el. Volt olyan idő, amikor csak néhány embernek volt telefonja, számítógépe. Mára az óvodás gyermekek jobban tudják, hogyan bánjanak az okostelefonnal, számítógéppel, mint a szüleik. Olykor rácsodálkozom, hogy a fiatalok, milyen gyorsan képesek írni az üzeneteket, én pedig minden betűt lenyomok. Amíg én egyetlen mondatot írok le, addig a fiatalok általában hetet. Minden új nemzedék új kihívásokkal találkozik, és ezekkel a kihívásokkal kell megküzdenie. És mindig megtaláljuk a módját annak, hogy minél rövidebb idő alatt biztosítsuk a magunk számára a kényelmes életet. Semmi rossz sincs abban, hogy boldog és kényelmes életet szeretnénk élni. 

Addig nincs is semmi gond, amíg élvezzük életünkben a boldogságot és a kényelmet, de hogyan viszonyulunk azokhoz a helyzetekhez, amikor elveszítjük a szeretteinket, a munkánkat, esetleg a vállalkozásainkban érnek kudarcok minket? Kényelmes életünk ellenére milyen reakciót vált ki belőlünk, ha félreértések vannak a családtagok között? Hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Hányan közülünk megtapasztalták már az ürességet annak ellenére, hogy kényelmes házuk, kocsijuk, csodás családjuk van? Hányan fekhetnek le úgy este, hogy a mindennapokat mindenféle stressz nélkül élik?

Minden ilyen kérdésre egy alapvető válasz létezik: nehézségek és szenvedés nélkül nincs emberi élet. Vannak, akik bátran szembenéznek a nehézségekkel és a szenvedéssel, és sikeresen elérik azt, amit akartak, míg mások elvesztik a reményüket, és a szenvedés áldozataivá válnak. A reményvesztettek gyakran mondják: Az egész életem egy robotolás. Csupa szomorúság az életem, és semmi kedvem ahhoz, hogy másokkal foglalkozzam. Az élet óriási teher. Soha nem lesz ennek vége? Van valahol egy Isten, aki foglalkozik azzal, hogy mi van velünk?

Hogyan válaszolt Jób az őt ért szenvedésekre? Jób hűséges és Isten-félő ember volt. Isten elégedett volt Jób megingathatatlan hitével. Oda merte adni a Sátánnak, hogy próbára tegye. A Sátán pedig úgy tette próbára, hogy egy sor csapást okozott Jób életében. Minden gyermeke meghalt, elvesztette a háziállatait, a vagyonát, a barátai kinevették és gúnyolták; azt mondták, hogy biztos nagy bűnöket követett el Isten ellen, még a felesége is azt mondta neki, hogy átkozza meg az Urat és haljon meg. Jób ürességet tapasztalt. Senki sem értette meg, és senki sem állt mellé. De nem tagadta meg az Urat. Nem átkozta az Urat. Hűséges maradt az Úrhoz. Idézzük fel a szavait: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1, 21)

Jób azt az erkölcsi tanulságot közvetíti a számunkra, hogy életünk minden küzdelme csak időleges. El fog múlni. Istenbe vetett bizalmunk azonban soha nem szűnhet meg. Olyan embereknek kell lennünk, akik életükben rendkívüli dolgokat is képesek megtenni az Úrért. 

A Szentleckében azt láthattuk, hogy Pál is rendkívüli dolgokat hajtott végre az Úrért és az Evangéliumért. Ezt mondja: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne.” (1Kor 9, 22-23)

Szent Pál kifejezi a készségét arra, hogy bármivé is legyen azért, hogy általa legalább néhány ember meghallja az evangéliumot és megmeneküljön. A többi apostollal ellentétben Pál kész a nem zsidó emberekhez is elvinni az evangéliumot, hogy az örömhír eljuthasson a világ minden részébe, ahogyan ezt az Úr parancsolta. Pál, miközben az idegeneknek hirdette az örömhírt, számos nehézséggel, meg nem értéssel, testi szenvedéssel találkozott. De nem adta fel a vállalkozását; nem engedte el a célját; nem hagyta, hogy lelkesedése lankadjon. Bízott az Úrban, aki a nemzetek apostolává tette. Így élt ő rendkívüli életet az Úrért. 

Még az Úr élete sem volt mentes a kihívásoktól, nehézségektől, meg nem értéstől, árulástól. Pontosan tudja hát, hogy az élet tele van ilyen nehézségekkel, de nem hagyta, hogy ezek a nehézségek eluralkodjanak rajta és a küldetésén. Inkább folyamatos kapcsolatban maradt az Atyával. És elég erőt kapott az Atyától az imádkozás által. Az Atyával való egységben rejlett az a titokzatos erő, amellyel gyógyítani tudott, amellyel ki tudta űzni a gonosz lelket az emberekből. 

A mai evangéliumban Péter anyósát gyógyítja meg Jézus. Ezt a csodatételt még számos másik is követte napnyugta után. Ez azt jelenti, hogy Jézus olyan fontosnak tartotta a gyógyító küldetését, hogy pihenni sem tudott. Szeretetből és odaadással akart jót tenni az emberekkel, és ez tette őt rendkívülivé a szemükben. Ezért gyűlt össze az egész város az ajtó előtt. 

És mi mit tehetünk az Úrért? Milyen rendkívüli dolgot tudunk tenni Isten népéért? Vagy milyen rendkívüli módon élhetjük az életünket? 

Ha úgy döntünk, hogy Istennek tetsző életet élünk, akkor késznek kell lennünk arra, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, a bajokkal, a bírálattal, és bízzunk az Úrban, hogy ő megszünteti majd ezeket a nehézségeket; az imádság által folyamatosan kapcsolatban kell lennünk az Atyával; késznek kell lennünk arra, hogy hitünket megosszuk másokkal még akkor is, ha ez nehézségekbe ütközik. 

Jézus másokért élő ember volt, amije volt, azt megosztotta másokkal. Életében volt ideje az imádságra, a gyógyításra, a kiengesztelődésre. Fogadjuk el mi is ezeket a kihívásokat, osszuk meg a szeretetet, az irgalmat, az együttérzést és a megbocsátást másokkal. Ahelyett, hogy egyhangúként és unalmasként tekintenénk az életünkre, éljük inkább úgy, ahogyan ezt Jézus tette, tele dinamizmussal és buzgalommal Isten dicsőségére.

Ámen. 

 

Bezár

2018. Január 28. Vasárnap

Tanítsunk és beszéljünk Istenről!

Mahi atya prédikációja a 4. évközi vasárnapon

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Assisi Szent Ferenc egyszer magához hívta a barátait és ezt mondta nekik: „Gyertek, testvérek, menjünk el a szomszédos városba, és hirdessük az Örömhírt!” El is indultak; útközben tisztelettel köszöntötték az embereket, mosolyogva és kedvesen beszélgettek velük. Csak este tértek vissza. Hazaérve az egyik testvér ezt mondta Ferencnek: „Sajnos nem sikerült Jézus Örömhíréről prédikálnunk az embereknek.” Ferenc így válaszolt: „Nem így van, testvér, ma nagyon is prédikáltunk Jézus Örömhíréről. Krisztust közvetítettük a tisztelettudó köszönésünk, mosolyunk és kedvességünk által. Mindazok, akik ma megtisztelve érezték magukat, és mindazok, akiknek szebb lett a napja a mosolyunktól és kedvességünktől, megtapasztalták Krisztust a mai napon. Ezt az Örömhírt vittük a számukra. Ne nyugtalankodj! Menj békében és pihenjél!”

Mindannyiunk kiváltsága és kegyelme, hogy tanítsunk és beszéljünk Istenről. Izajás könyvében ezt olvassuk: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást.” (Iz 52,7). Akár tanítunk, akár beszélünk Istenről, mindez nem lehet csupán az Istenről való ismeretek közvetítése, Istent magát kell átadnunk. Pontosan ilyen helyzettel találkozhattunk a mai Evangéliumban. „Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Mk 1, 22) Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy az írástudók, akiknek meg volt a lehetőségünk arra, hogy Istenről tanítsanak és prédikáljanak, az Isten-tapasztalatot nem tudták átadni az embereknek. És mivel nem tudták Isten megtapasztalását közvetíteni az embereknek, nem volt hatalmuk afölött, amit Istenről tanítottak vagy mondtak. 

Jézusnak nem volt arra szüksége, hogy ismereteket közvetítsen Istenről, hiszen maga volt Isten. Bármit is mondott, az elért a hallgatóságához; bármit is tett, az elért azokhoz, akik tanúi voltak ezeknek a tetteknek. Jézus tehát egészen új módon tette érzékelhetővé Isten jelenlétét az emberek között. Ezért vágyakoztak az emberek arra, hogy a szavait hallgassák, és ezért mentek utána, akárhová is ment. 

Vianney Szent Jánost Ars népéhez küldték szolgálni. Engedelmességből el is ment Arsba, de nem tudta, hogy illeszkedjen be az ottani emberek közé. Kicsi volt az önbizalma, a szemináriumban ugyanis a gyengébb képességű hallgatók közé tartozott. Abban azonban biztos volt, hogy a templomban Isten közelében van. Minden nap kitette az Oltáriszentséget, és leült elé. Pár nap múlva néhányan észrevették ezt, és megkérdezték tőle: „Atya, miért ülsz egész nap az Oltáriszentség előtt?” Ő pedig ezt válaszolta: „Jézust nézem, ő meg engem. Így telik az idő.” Az emberek lassan megérezték, hogy olyan emberrel van dolguk, aki egész nap szemtől szembe nézi Istent. Ennek eredményeképp egyre nagyobb számban jöttek a templomba és imádkoztak. Püspökök és érsekek is ezt tették. A bűnösök nála szeretettek volna gyónni, hogy kiengesztelődjenek Istennel. Így válhatott annak eszközévé, hogy az emberek valóban megtapasztalják Istent, és ne csupán ismereteket szerezzenek róla. 

Az Evangélium második részében egy tisztátalan lélekről hallottunk. „A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek.” Meglehetősen érdekes, hogy egy a gonosz lélektől megszállt ember a zsinagógába megy, az imádság és az imádás szent helyére. Segíthet-e bárkit is a gonosz lélek az imádságban vagy az imádásban? Nem. Miért ment akkor vele a gonosz lélek a zsinagógába? Talán azért, hogy hibát találjon abban, amit Jézus tanít? Talán azért, hogy kinevesse, amikor tanít? Talán azért, hogy gúnyolódjon Jézuson? Nem ismerhetjük a gonosz lélek szándékait. De az ebben az emberben lévő tisztátalan lélek rosszul érzi magát a zsinagógában. Jézus szavai kínozzák, el is kezd kiabálni: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” A gonosz lélek az ott jelenlévő emberek előtt megvallja, hogy Jézus az Isten Szentje. Megadja magát Jézus előtt. Ahogyan Szent Pál mondja: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fil 2, 10-11) A tisztátalan lélek megvallotta, hogy Jézus az Isten Szentje. És amint a gonosz lélek megadta magát, el is veszítette hatalmát a fölött az ember fölött, akiben volt. Ezután Jézus, isteni hatalmát használva megparancsolja a gonosz léleknek, hogy maradjon csöndben, és hagyja el azt az embert. A tisztátalan lélek csak miután össze-vissza rángatta az embert, vonult ki belőle.

A tisztátalan léleknek való parancs és a fölötte megnyilvánuló hatalom hatására az emberek csodálkozni kezdtek Jézus titokzatos erején, és kérdezgetni kezdték egymást: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!”

Azáltal, hogy Jézus kiűzte a gonosz lelket, új Isten-tapasztalathoz juttatta az embereket. Végtére is minden tanítása, beszéde, csodatétele, gyógyítása azt szolgálta, hogy Isten megtapasztalását közvetítse az emberek számára. Mindez azért történt, hogy megmutassa, hogy elérkezett az Isten Országa. Mielőtt Jézus felment a mennybe, ezt a hatalmat és erőt adta át az apostoloknak, hogy az egész világ megismerhesse Istent. Mindannyian megkaptuk az erőt és a hatalmat arra, Jézus jelenlétét érzékelhetővé tegyük az emberek között. Használjuk hát ezt az isteni erőt és hatalmat! Ha csak egyetlen embert térítünk el a rossz útról, boldogok lehetünk, hogy Isten megtapasztalását eljuttattuk ehhez az emberhez. 

A gonosz lélek ebben a világban a terrorizmus, a korrupció, a csalás, a gyilkolás és az erőszakos cselekmények által erősödik. Az egyszerű, rendes emberek gyakran válnak a gonosz erők áldozataivá, zavarodnak össze, érzik fenyegetve és békétlennek magukat. Hogyan vihetjük el hozzájuk Isten megtapasztalását? Azzal, hogy imádkozunk velük és értük; azzal, ha gyengéden vigasztaljuk őket fájdalmukban és szenvedésükben; ha türelmesen meghallgatjuk szomorú történeteiket; és ha szükséges, akkor megfelelő formában kinyújtjuk feléjük segítő kezünket. Így tehetjük érzékelhetővé Istent az emberek között. Más szavakkal: a tetteink jobban fognak beszélni, mint a szavaink. 

Erősítsen meg minket a Mindenható Isten a mai napon, hogy lelkesedni tudjunk azért, hogy Isten-tapasztalatunkat megoszthatjuk olyanokkal, akiknek szükségük van erre. Tegyen bennünket békéjének és szeretetének eszközeivé.

Ámen. 

Bezár

2018. Január 14. Vasárnap

Támogatni és erősíteni tudjuk egymást Istennel való kapcsolatunkban

Mahi atya prédikációja a 2. évközi vasárnapon

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Tegnap gyászmisén vettem részt, egy hét és fél éves gyermeket búcsúztattam, egy indiai gyermeket. Joshuának hívták, december 31-én halt meg. A szentmise végén az édesapa tanúságot tett a gyermekéről és arról, hogy miképp adtak át mindent az Úristen kezébe. Tanúságtételében elmondta, hogy a fiú koraszülöttként jött a világra, és megszületése után pár órán belül leállt a szíve. Néhány napra inkubátorba került. A sok komplikáció következtében sérült az agya. Az orvosok tudni akarták a szülők véleményét arról, hogy akarják-e ezt a testileg és szellemileg is sérült gyermeket. A szülők azt válaszolták az orvosoknak, hogy nem ők az élet urai. Ha Istennek az volt a terve, hogy első gyermekként egy testileg és szellemileg is sérült gyermeket ajándékozzon nekik, akkor ők is egyszerűen úgy fogadják el az ajándékot, ahogyan van. Ettől a pillanattól fogva ők gondoskodtak a gyermekről. Amikor először találkoztam velük, azt mondták, hogy Isten méltónak találta őket arra, hogy egy sérült gyermekről gondoskodjanak. Soha nem panaszkodtak és sajnálkoztak a gyermek miatt. 

Aztán így folytatta beszédét az apa: „Igen, Joshua úgy élt velünk hét és fél éven keresztül, hogy soha nem mondott egyetlen szót sem. Gyenge állapota miatt teljesen Isten hatalmára és erejére hagyatkoztunk. Miatta vált egész családunk imádkozó közösséggé. Ennek a gyermeknek köszönhetjük, hogy keresztünkkel minden nap Jézus nyomában jártunk. Nem azért vagyunk most itt, hogy gyászunknak és fájdalmunknak teret engedjünk, hanem azért, hogy magasztaljuk Istent azért, hogy ez által a gyermek által csodát hozott az életünkbe. Miután a helyes útra vezetett minket, most elhagyta e világot, és immár az örök életet élvezi Isten mellett. Beteljesítette földi feladatát, nekünk pedig elérkezett az idő, hogy hittel teli, imádságos életet éljünk.”

Nagyon megható volt a hitnek ez a megnyilvánulása. Láttam, hogy sokan könnyeiket törölgették, amikor ezt a tanúságtételt hallották. A hitnek ilyenfajta megvallása, rányitja a szemünket a hitre. Amikor ilyen tanúságtételt hallunk, a mi hitünk is megerősödik. 

Kedves Testvérek!

Biztosak lehetünk abban, hogy Istennek határozott terve van velünk, de nem tudjuk, hogy miképp valósítja meg velünk való tervét, nem tudjuk, hogy mikor, hogyan, hol, mi vagy ki által lép majd be az életünkbe. Szülők, tanárok, idősebb emberek, papok és vezetők fontos szerepet játszanak az életünkben. Arra ösztönöznek bennünket, hogy jó és becsületes életet éljünk. Közülük sokan abban is segítenek, hogy a hit útján járjunk. 

Néhány nappal ezelőtt házszentelésen voltam. A család legfiatalabb tagja ott állt előttem, de nem tudta, hogy mit mondjon. Az anyukája így tanította: „Gyere ide, kisfiam, köszönj szépen Mahi atyának, mondd: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”, és a gyermek szépen megismételte a köszöntést. Nagyon jó volt hallani, ahogyan ez a gyermek köszönt. Ugyanígy tanítjuk mindannyian jó dolgokra a gyermekeinket. Senki sem arra tanítja a gyerekét, hogyan hazudjon, hogyan lopjon, hogyan beszéljen csúnyán, hogyan vessen meg másokat. Jó dolgokat tanítunk, jó útra akarjuk terelni a gyermekeinket. Így is kell ennek lennie. De az is előfordul, hogy olykor a gyerekeink terelnek bennünket egy jobb, egy jó élet felé Joshua édesapja tegnap arról tett tanúságot, hogy Joshuának köszönhetően mélyült el hitük, és neki köszönhetően váltak jobb kereszténnyé. 

Minden alkalommal, amikor Joshua szüleivel beszéltem, azt éreztem, hogy a saját hitem erősödött meg. És ez így is van. Pap vagyok, és időnként bizony az én hitem is megrendül, panaszkodom, azt kérdezem magamtól, hogy miért történnek bizonyos dolgok az életemben, amelyeket egyáltalán nem így akarok, és miért nem úgy történnek meg dolgok, ahogyan én szeretném; előfordul, hogy a nehézségeket nem viszem Isten elé, hanem magam akarom megoldani. Hogyan tanítsak ilyenkor másokat arra, hogy maradjanak erősek a hitükben? Ilyenkor olyanok tudnak vezetni, akik jobban megtapasztalják Istent. Amikor a plébánia idősebb testvérei együtt imádkoznak, amikor Zoli csöndesen rózsafüzért imádkozik, amikor belépek a templomba, ők mind csendesen az imádságos élet felé vezetnek engem; indirekt módon azt az üzenetet közvetítik nekem, hogy legyek erősebb a hitemben. Így tudjuk segíteni egymást, így építjük együtt az élő keresztény közösséget. 

Nézzünk rá Éli vagy Keresztelő János életére! Nagy odafigyeléssel vezették a mindenkori tanítványaikat. Éli arra tanította Sámuelt, hogy figyeljen az Úr hangjára, míg Keresztelő János arra intette tanítványait, hogy kövessék az Isten Bárányát. 

Sámuel háromszor hallotta Isten hívását, és mindhárom alkalommal felkelt, odaszaladt Élihez, hisz nem vette észre, hogy a hang, amely őt hívta, Istentől jött. Isten minden különösebb üzenet nélkül csak Sámuel nevét mondta, ezzel még jobban összezavarta őt. Végül Éli, a pap jött rá, hogy Isten hívja Sámuelt, és megmondta a fiúnak, hogy legközelebb hogyan válaszoljon. Azt tanította Sámuelnek, hogy ezt mondja: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád.” És amikor Sámuel a következő alkalommal Isten hangját hallotta, így felelt neki. 

Élihez hasonlóan nekünk is lehetőségünk van arra, hogy segítsük egymást abban, hogy észrevegyük az ajándékokat, a hívást. Támogatni és erősíteni tudjuk egymást Istennel való kapcsolatunkban; tudunk imádkozni egymással és egymásért. Éli története arra hív bennünket, hogy emlékezzünk arra a szerepre, amelyre meghívtak bennünket, hogy segítsünk Istennek új vezetőket találni, támogassuk és erősítsük őket lelkileg, vezessük őket, és adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy vezetővé váljanak. 

Valami hasonló történik az Evangéliumban is. Keresztelő János észreveszi a közeledő Jézust, és így tanítja a tanítványait: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa meghallotta, amit mondott, és követni kezdte Jézust. Éveken át imádkoztak és böjtöltek, vártak a Messiással való örömteli találkozásra. De amikor végre szemtől szembe találkoztak a Messiással, akkor először nem ismerték fel. Jánosnak, a lelkivezetőjüknek az irányítására volt szükség ahhoz, hogy Jézusban felismerjék a Messiást.

A két tanítvány kíváncsiságból követte Jézust. Jézus megfordult és ezt kérdezte tőlük: „Mit kívántok?” Ők ezt felelték: „Rabbi, hol laksz?” Jézus pedig így válaszolt: „Gyertek, nézzétek meg!” Vele mentek, de arról, hogy mit is láttak, nem beszél az Evangélium. A következő esemény ugyanakkor beszámol arról a különleges tapasztalatról, amit a Jézussal való maradásban éltek meg. Egyikük, András, találkozik testvérével, Simonnal, és ezt mondja neki: „Megtaláltuk a Messiást.” És Jézushoz viszi Simont. Csupán attól, hogy néhány órára Jézussal maradtak, András felismerte Jézusban a Messiást. András, akit Keresztelő János vezetett Jézushoz, testvérét, Pétert viszi közelebb Hozzá. 

Kedves Testvérek, keresztényekként mindannyiunknak megvan a sajátos, rá bízott küldetése. Fel kell fedeznünk ezt a küldetést. Ha nem sikerül meghallanunk a hívást, akkor lelki vezető segítségére van szükségünk. Ugyanakkor azoknak, akiknek sikerül meghallaniuk Isten hívását, késznek kell lenniük arra, hogy úgy segítsék és vezessék társaikat, hogy azok Jézus felé forduljanak, és felismerjék benne az igaz Messiást és Megváltót. 

Az is igaz ugyanakkor, hogy nem mindenki tudja úgy vezetni az embereket, mint Éli, Keresztelő János vagy András. De tudunk imádkozni egymásért, hogy felismerjük Jézusban a Messiást. Ez is módja annak, hogy Jézus felé vezessük az embereket. Használjuk az imádság adományát, amivel sok fiatalt segíthetünk abban, hogy meghallja Isten hívását, vagy segíthetjük a fiatalabb generációkat abban, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Áldjon meg Isten minket és minden igyekezetünket.

Ámen. 

 

 

 

Bezár

2018. Január 07. Vasárnap

Jézus megkeresztelkedése önazonosságunkra és küldetésünkre emlékeztet minket

Mahi atya prédikációja Urunk megkeresztelkedésének ünnepén

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

A mai napon Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük. Amikor Jézus megkeresztelkedett, az Atya hangja hallatszott, a Szentlélek pedig galamb képében jelent meg. Jézus megkeresztelkedésekor az Atya kifejezte, hogy örül annak, hogy Fia magára vállalta a világ megváltását, a Szentlélek pedig megpecsételte és jóváhagyta Jézus nyilvános működését. Ahogyan az angyalok hírül vitték a pásztoroknak a Megváltó születését, és ahogyan a csillag Betlehembe vezette a bölcseket, úgy nyilatkoztatta ki a Mennyei Atya Jézus valódi kilétét: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Az Atyának ez a kinyilatkoztatása hallatszott, a Szentlélek pedig galamb képében jelent meg, amikor Jézus feljött a vízből. Jézus megkeresztelkedésével velünk, mindannyiunkkal, a bűnös emberiséggel azonosult, hogy teljes bizalommal és nyugalommal, békével fordulhassunk hozzá.

Jézus, aki megkeresztelkedéséig visszavonultan élt, most Isten Országáról kezd beszélni, és azt mondja: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van az Mennyek Országa.”

2006. május 18-án szenteltek pappá a falumban. A püspök, aki felszentelt, prédikációjában ezt mondta: „Mahi, néhány perc múlva pappá leszel. Elteltek az iskolai évek: 13 évet töltöttél a szemináriumban, csendes felkészüléssel és tanulással. Eddig ismeretlen voltál, de eljött az idő, hogy kimenjél a világba, és hirdesd az Evangéliumot, hogy kiszolgáltasd a szentségeket. Az egyházi rend szentsége által hatalmat és erőt kapsz mindehhez Istentől. A küldetésed ma kezdődik, és csak a haláloddal ér véget. Teljesítsed ezt a küldetést, amelyet az Úr bízott rád.”

Tizenhárom, szemináriumban töltött év visszavonult élete ért véget, és a nyilvános működésem azzal kezdődött, hogy a szentelés által kiáradt a Szentlélek. Hiszem, hogy Istennek ez a terve megvolt velem mielőtt az anyám méhében megfogantam volna. Emlékeztem Istennek Jeremiás prófétához intézett szavaira: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára… menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok.” (Jer 1, 5,7) 

Kedves Testvérek!

Minden olyan alkalommal, amikor szentségekhez járulunk, megkapjuk a Szentlélek erejét. Az első találkozásunk a Szentlélekkel a keresztelésünkkor történt. A keresztelés az első szentség, és egyben a kapu minden további szentséghez. A keresztség, amely a zsidó gyakorlatban a lelki megtisztulás jelképe volt, szentséggé vált, a láthatatlan kegyelem látható jelévé.

Mire emlékeztet minket Jézus megkeresztelkedése?

Jézus megkeresztelkedése saját mivoltunkra, önazonosságunkra és küldetésünkre emlékeztet minket. 

Önazonosságunkra emlékeztet, vagyis arra, hogy kik vagyunk és kihez tartozunk. A keresztség által Isten gyermekeivé, fiaivá és lányaivá válunk, Jézusnak testvérei, az Egyháznak tagjai leszünk, és a Szentlélek templomává válunk. A keresztség által válik hozzáférhetővé számunkra a többi szentség. Ezt így tanítja a katolikus egyház katekizmusa: „A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja és kapu a többi szentségekhez.” (Katolikus Egyház Katekizmusa 1213.)

Kedves Testvérek!

Amikor belépünk a templomba, a többségünk belemártja az ujját a szenteltvízbe és a kereszt jelét rajzolja magára. Miért? Azért, mert bűn nélkül szeretnénk részt venni a szentmisén; szeretnénk elménket és szívünket megtisztítani a gonosz gondolatoktól és vágyaktól. Ez a szimbolikus tett a keresztségünkre emlékeztet minket. Így hát, amikor megáldjuk magunkat a szenteltvízzel, elgondolkodhatunk azon, hogy Isten gyermekei vagyunk; azon, hogy Krisztus keresztje által nyertük el a megváltást; azon, hogy Isten családjának a tagjaihoz tartozunk, és hogy Jézus saját vére által nyertük el a bocsánatot és a megtisztulást.

Jézus megkeresztelkedése a küldetésünkre is emlékeztet minket. Az első feladatunk, hogy felfedezzük önmagunkban Isten jelenlétét, hogy Isten gyermekeiként felismerjük saját méltóságunkat, valamint hogy felismerjük másokban is Isten jelenlétét, ezért tiszteljük, szeressük és alázattal szolgáljuk embertársainkat. Az a küldetésünk, hogy Isten gyermekeiként gondolattal, szóval és cselekedetekkel úgy éljünk, hogy a Mennyei Atya azt mondhassa mindegyikünknek: „Te vagy az én szeretett fiam/lányom, benned telik kedvem.” Küldetésünk, hogy egyszerű és szent keresztény életet éljünk, amely mentes a tisztátalanságtól, az igazságtalanságtól, a türelmetlenségtől, a féltékenységtől és a gyűlölettől. Küldetésünk, hogy napról napra növekedjünk az Istenhez fűződő közvetlen kapcsolatban a személyesen és a családban végzett ima által. 

Amikor megkereszteltek minket, a fejünkre öntött szenteltvíz a megtisztulás külső jeleként mutatta meg a belső megtisztulásunkat a Szentlélek által. Felkentek minket a krizmával, hogy kifejeződjön Jézushoz, az Isten Egyszülött Felkentjéhez tartozunk. A húsvéti gyertyáról meggyújtott gyertya a hit világosságát szimbolizálja. Szüleink és keresztszüleink ígéretet tettek, hogy nagy figyelmet fordítanak a hit világosságára. 

Kedves Testvérek!

Az emberi születés hétköznapi dolog a világon, de az Istenben való megszületés rendkívüli és misztikus születés. Nagy örömmel kell ünnepelnünk ezt az alkalmat, hiszen a keresztség által Isten gyermekévé, az Egyház aktív tagjává, a Szentlélek templomává lettünk. Megtisztultunk az áteredő bűntől; elnyertük a megszentelő kegyelmet, a Hit, a Remény és a Szeretet erényeit. A keresztség ténye valóban igazi ok az ünneplésre. 

Ezért, kedves testvérek, kérjük ma az Urat, hogy segítsen hűségesnek maradnunk a keresztségi ígéreteinkhez. Adjunk hálát azért, hogy Isten megengedte nekünk, hogy a keresztény életünkben megnyilvánuló szeretet, irgalom, szolgálat és megbocsátás által részt vehetünk az Örömhír terjesztésének küldetésében.

És ez a nap arra is lehetőséget kínál, hogy megújítsuk keresztségi fogadalmunkat a Szentháromsághoz való újbóli elköteleződésünk által. Ezért ma a szokásos hitvallás helyett tegyük le újból a keresztségi fogadalmat, válaszoljunk hát a következő kérdésekre: 

Kedves Testvérek,

Gondoljatok arra, hogy ti is részesültetek a szent keresztségben! Mondjatok tehát ellent a bűnnek! Aztán pedig tegyetek tanúságot hitetekről Jézus Krisztusban! Ez az egyház hite, és ebben a hitben kereszteljük meg a gyerekeket.

 

 Pap: Ellene mondotok-e a bűnnek, hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhessetek?

Szülők és keresztszülők: Ellene mondunk.

Pap: Ellene mondotok- e gonoszság csábításának, hogy a bűn uralma alá ne kerüljetek?

Szülők és keresztszülők: Ellene mondunk.

Pap: Ellene mondotok-e a sátánnak, aki a bűn szerzője és fejedelme?

Szülők és keresztszülők: Ellene mondunk.

Pap: Hisztek-e istenben, a mindenható Atyában, mennyek és földnek teremtőjében?

Szülők és keresztszülők: Hiszünk.

Pap: Hisztek-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett; akit eltemették, de feltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján?

Szülők és keresztszülők: Hiszünk.

Pap: Hisztek-e a szentlélekben, a katolikus anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a test feltámadásában és az örök életben?

Szülők és keresztszülők: Hiszünk.

Pap: Ez a mi hitünk. Ez az Anyaszentegyház hite, amelyet boldogan vallunk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Mind: Ámen.

 

 

 

Bezár

2018. Január 06. Szombat

Mindannyian isten választott népe vagyunk

Mahi atya prédikációja január 6-án, Urunk megjelenése ünnepén

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Ma Urunk, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe van. Ezen a napon arról emlékezünk meg, hogy a napkeleti bölcsek azért jöttek messzi vidékekről, hogy tiszteletüket és hódolatukat fejezzék ki a Királyok Királya, Jézus előtt, aki kinyilatkoztatta magát az egész emberiség számára. 

Jézus születésének leírásaiban két olyan különleges embercsoporttal találkozhatunk, akik felkeresik az újszülött gyermeket: ezek a pásztorok és a bölcsek. Az egyház nem ünnepli külön a pásztorok látogatását, de vízkereszt ünnepén külön is megemlékezik a napkeleti bölcsekről. Miért van ez így? Azért mert a bölcsek látogatása igen nagy felismerésen nyugszik. A pásztorok az éjszakai égbolton megjelenő angyal közvetlen kinyilatkoztatásból értesültek Jézus születéséről. Ez közvetlen és természetfeletti kinyilatkoztatás volt. A bölcsek a csillag megfigyelése által értesültek Jézus születéséről. A csillag semmit sem mondott nekik. Nekik kellett megérteni ezt a természeti jelet, megérteni, hogy mit jelent és, hogy hová vezeti őket. A bölcsek idegenek, külföldiek, vagyis teljesen kívülállók voltak, mégis eljöttek, hogy király létükre hódoljanak a kis gyerek előtt. 

Jézus születésénél tehát teljesen más hagyományból érkezett emberek is jelen voltak, akik azért jöttek, hogy megismerjék a most született Isten Fiát. A pásztorok közvetlenül angyali kinyilatkoztatásban részesültek. A bölcsek megértették a csillagok járását. Heródes király írástudói pedig az Írásokból akarták róla tudni. Angyali jelenés, csillag és az Írások mind olyan eszközök, amelyek közvetlenül tudósítanak Jézus születéséről. Amikor a bölcsek a csillag vezetésével Jeruzsálembe érkeztek, akkor a csillag eltűnt a szemük elől, és beszélniük kellett az írástudókkal, akik Betlehembe kalauzolták őket. A csillag természetes fényén kívül a bölcseknek szükségük volt az Írások természetfölötti fényére is ahhoz, hogy végül Jézushoz jussanak. 

A történet valódi kérdése az: Ki az, aki meg tudja találni Jézust? Heródes és az írástudók az Írások segítsége ellenére sem találtak rá, míg a bölcsek, akik egy csillagot követtek, megtalálták Jézust. Miért? Azért, mert a zsidó tekintélyek, annak ellenére, hogy rendelkeztek a kinyilatkoztatott írások ragyogó igazságával, nem követték azt. Nem jártak az írások fényességében. A bölcsek, akiknek csupán a csillag fénye jutott, mégis követték azt. Nem az igazság birtoklásával van a baj, sokkal inkább azzal, hogy mennyire vagyunk felkészülve arra, hogy a birtokolt igazság fényében járjunk. Jobb nekünk egy csillag halvány fénye, amit követünk, mint a szent írások ragyogó fényessége, ha figyelmen kívül hagyjuk azt.  

Kedves Testvérek!

A bölcsek egy betlehemi istállóban megtalálták az Urat, és látták az egyetlen Igaz Istent, aki Jézusban megjelent. Látták a világ megmentőjét, és boldogok voltak. Olyan ajándékokat hoztak, ami illik ahhoz, aki azért jött, hogy megmentse a világot. Most figyeljünk egy kicsit ezekre az ajándékokra. Aranyat, tömjént és mirhát hoztak. 

Az arany Krisztus királyságát jelképezi, az Urat, aki a világ Teremtője és Irányítója, a Királyok Királya és az Urak Ura. És éppen ezzel az arannyal ismerték el Krisztus királyi voltát, és köszöntötték őt úgy, mint a világba érkezett hatalmas királyt. A bölcsek által ajándékozott tömjén kétféle módon is kapcsolódik Krisztushoz. Jézus Krisztus, a mi Urunk, Isten, a teremtmények Ura, a megtestesült Ige. Másrészt Isten, aki egyedül méltó a tiszteletre és az imádásra. A mirhát a halottak bebalzsamozására használták, ezzel az anyaggal akadályozták meg a romlás okozta rossz és kellemetlen szagok terjedését. És arra is használták, hogy a halál után akadályozzák a test bomlását. Miért adtak a bölcsek az arany és a tömjén után még egy ilyen furcsa ajándékot is? Ez az ajándék arra is rámutat, hogy kicsoda Jézus a nemzetek számára. Egy olyan Úr, aki mindent odaadott, amije csak volt, aki a tettei és az áldozata által óvta meg a népét a biztos pusztulástól. 

Vízkereszt ünnepe megmutatja nekünk, hogy Jézus a világ világossága. Születésével a Világosságot látjuk a világba érkezni. A három bölcs látta az égen ragyogni a csillagot, megértette a jelentését és követte azt. A bölcsek által mi megláthatjuk a világba érkező remény fényét, öröm fényét és béke fényét. Egyszóval a mai ünnep azt üzeni a számunkra, hogy ahol Isten ott van, ott nincsenek külföldiek, nincsenek kívülállók. Az ő nézőpontjából mindannyian egyformán az ő szeretett gyermekei vagyunk. Mi mindannyian, legyenek bármilyen külső, fizikai vagy kulturális különbségek is köztünk, egyetlen családhoz tartozunk, ahol egy Atya van, az Isten. Ez azt is jelenti, hogy mindannyian testvérei vagyunk egymásnak. Mindez azt is megmutatja, hogy Istenben nincs részrehajlás, mi mindannyian az ő választott népe vagyunk. Adja Isten, hogy egyre mélyebben tudjuk megérteni, hogy milyen közel van hozzánk Isten, és azt is, hogy nekünk is egyre közelebb kell kerülnünk egymáshoz.

Ámen. 

Bezár

2018. Január 01. Hétfő

Legyen az új év az Istenről való elmélkedés ideje!

Mahi atya prédikációja január 1-jén, Szűz Maria Istenanyaságának főünnepén

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Jó nekünk, hogy Újév napján összegyűlhetünk a templomban, hogy hálát adjunk minden Istentől kapott ajándékért. Amikor köszönetet mondunk Istennek a kegyelmekért, és az életünkben megtapasztalt minden irgalmasságáért, kérjük tőle a kegyelmet, hogy szerethessük őt, szolgálhassunk neki a jövő évben, és hogy Krisztusba vetett hitünket egyre bátrabban és engedelmesebben élhessük meg. Optimistán és jókedvűen kezdjük az új évet. Hiszen láttuk a Gyermeket a betlehemi istállóban, hittünk a karácsony ígéretének, hogy az Isten közöttünk van, a világunkba érkezett, hogy velünk maradjon az idők végezetéig. Urunk Jézus Krisztus velünk van. Semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől. Jézus megígérte nekünk, hogy velünk marad a Katolikus Egyházban. És Jézus megtartja az ígéretét.

Testvéreim!

Ma különleges nap van, két okunk is van az ünneplésre: az egyik az új év, a másik pedig Szűz Máriának, Isten anyjának az ünnepe. Ez az ünnep liturgiánk legrégebbi Mária-ünnepe. Különösen fontos ez az ünnep közülünk azoknak, akik valami újba akarnak kezdeni, új elhatározásokat tesznek, és megújítják a bennük lévő reményt.

Mindannyian arra törekszünk, hogy egyre jobban megismerjük Istent. A Szentírás feltárja Isten szavát. És az Ige által felismerhetjük, hogy Isten mennyire szeret minket, gondoskodik rólunk; Jézus megtestesülése által felismerhetjük, hogy Isten mennyire meg akar bennünket óvni a bűntől; az Eucharisztia ünneplése által felismerhetjük, hogy Jézus mennyire szeret minket, égi táplálékkal látja el a lelkünket. Jézus mindig köztünk van, halljuk a szavát és jelen van az Eucharisztiában. És ez a Jézus emberként született Mária által, aki pontosan tudja, mit jelent Isten szavain és tettein elgondolkodni, elmélkedni. Ahogyan Mária értelmezi, szívében hordja a dolgokat, úgy elmélkedik az Egyház Máriáról, valamint Jézus megtestesüléséről a liturgiában, az Írásokban és a hitben.

A mai olvasmányaink világossá teszik ezt az odaadást, hiszen nagyon bensőségesen ábrázolják ezt a nagyon lényeges kapcsolatot Mária és Fia között.
 
Pál a galatáknak írt levelében azt mondja, hogy az Isten Fia, azáltal, hogy asszonytól született, teljesen részt vállalt az emberi létből. Mária által egy lett közülünk. Jézus emberi teste, amely Máriától származik, kapocs Isten és ember között. Emiatt a kapocs miatt írja Szent Pál, hogy Krisztus örökösei vagyunk, és bensőségesen úgy szólíthatjuk Istent, hogy Abba.
A mai evangéliumban a pásztorokról hallottunk, akik kirekesztettek, szegények, kívülállók voltak, mégis ők hallottak először Krisztus születéséről, amelyet angyal hirdetett nekik: A Megváltó, a Messiás, az Úr született meg. És épp ezek a kívülállók segítik Máriát abban, hogy mélyebben megismerje a Fiát. Lukács evangéliumában Mária az ideális hívőt állítja elénk: hallja az örömhírt, szívébe zárja, és annak megfelelően cselekszik. Mária szíve Jézus megismerésének a helyszíne lesz, meg akarja tudni, ki is valójában Ő. Egész élete, és az Egyház egész élete is arra irányul, hogy megtudja, hogy ki is valójában ez az újszülött gyermek. Ahogyan Mária elmélkedik a Fiáról, ugyanúgy elmélkedik az Egyház a Megtestesülésről. Ez Mária anyaságának a legfontosabb eleme az új évünkre nézve, egy új év, amelyben folytathatjuk lelki utunkat Isten felé.
 
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy az Angyali üdvözlettől kezdve Mária teljesen tisztában volt vagy pontosan értette Fia jelentőségét. Mária gondolkodott azon, hogy ki is az a gyermek, aki az Angyali üdvözletre adott Igen-ből született, gyermekkoráról, fiatalságáról, növekedéséről, amikor elment otthonról; amikor hallotta, hogy mit beszélnek róla mások, amikor hallotta, hogy Ő miket mondott és cselekedett; a gyógyításokról és ördögűzésekről, a konfrontációkról, a kereszthordozásról, amikor látta őt keresztre feszítve, és amikor kezében tartotta halott testét. Mindezeket az eseményeket végig elmélkedte szívében, és készségesen alávetette magát Isten terve megvalósulásának.

És idővel egyre jobban megértette, hogy mit is jelentett az Angyali üdvözletre adott igenlő válasza. Idejét azzal töltötte, hogy gondolkodott Jézuson, Isten látható Igéjén. Egyre növekedett Jézus ismeretében, Isten Megtestesülése titkának megismerésében. És ahogyan Mária a látható Igén elmélkedett, úgy kell nekünk is elmélkednünk a Szentírás szavain, az egymásban lévő Igén és a teremtett világban lévő Igén. Nekünk is szól a kérés, hogy testesüljön meg Jézus az életünkben. Mindannyiunknak erre van szüksége az új évben, ebben a kemény, zavaros és erőszakos időszakban. Ha Jézus megtestesül a szívünkben, akkor egyre jobban megismerhetjük önmagunkat is.
 
Az elmélkedés válaszra hív. Mária példát mutat arra, hogy mit is jelent valójában a keresztény választás: minden választás megmutatja, hogy miként is viszonyulunk Istenhez. Mária választása nem jó volt vagy rossz volt, abból fakadt, aki ő volt, amilyennek önmagát ismerte: Izrael népének leánya, Isten gyermeke.

Mária áldott az asszonyok között, mi pedig a mai Olvasmányunkban a nagy ároni áldást hallottuk a Számok könyvéből, hogy Isten rámosolyog azokra, akiket szeret, és akik őt szeretik, rájuk ragyogtatja arcát. És ma, újév napján tudjuk, hogy az arc, amely rámosolyog Máriára, az a karjában tartott gyermek. Ez az arc, amelyet látni vágytunk, Isten testté lett képmása, aki Szűz Máriától született.

Igen, kedves Testvérek, legyen ez az új év az Istenről való elmélkedés ideje, Istenről, aki szeret minket és gondoskodik rólunk. Legyen ideje annak, hogy szavain elmélkedünk; legyen ideje annak engedelmeskedünk terveinek, és legyen ideje annak, hogy meglássuk Jézust az Eucharisztiában és minden emberben.

Ámen.

Bezár

2017. December 31. Vasárnap

Adjatok hálát az Úrnak, mivel jó, és szeretete örökre megmarad

Mahi atya prédikációja – az év végi hálaadáskor

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

A 2017-es év utolsó óráiban ki szeretnénk fejezni Istennek hálánkat mindazokért az áldásokért, amelyeket neki köszönhetünk. A hála az az érzés, amikor felismerjük, hogy valamilyen segítséget vagy ajándékot kaptunk valakitől. Isten a lehető legnagyobb ajándékot adta nekünk: az életet. Értelmes, gondolkodó embernek alkotott minket. Csak mi, emberek vagyunk képesek arra, hogy kifejezzük a hálánkat Istennek, illetve egymásnak. Csak mi vagyunk képesek arra, hogy visszaemlékezzünk a múltra. Most annak jött el az ideje, hogy felidézzük azokat  a pillanatokat, amikor felismertük Isten szeretetét, felismertük Isten vezetését, segítségét az életünkben, 

Most adjunk hálát Istennek mindazokért az örömökért, amelyek a családunkban értek minket. Vannak családok, ahol gyermek érkezett, mások az egyház családjába születtek bele a keresztség által, lettek új barátaink, mások házasságot kötöttek, ismét mások különböző szentségekben részesültek, vannak, akiknek új munkájuk lett, vannak, akiknek sikereket, eredményeket hozott ez az év, vannak, akik betegségből épültek fel, vannak, akik házat építettek, és vannak, akiknek sikerült újra megélni a család egységét. Számos olyan ok van, amiért szívünkben megfogalmazódhat az Isten iránti hála. Sokan mondják: „mindez Isten irgalmából történt”. És ez igaz is. Legyünk hát hálásak az Úrnak ezért. 

Ugyanakkor vannak köztünk olyanok is, akik nem tudnak örömökért hálát adni az Istennek. Azok az emberek, akik valamely közeli szerettüket veszítették el, akik betegek és törékenyek, azok, akik nem számolhatnak be sikerekről, akik elvesztették a munkájukat, azok, akiknek nincs társuk, barátjuk, akiknek széthullott a családjuk, akik napi anyagi gondokkal küzdenek, akik balesetet szenvedtek, akinek nincs elegendő táplálékuk, ruhájuk, nincs fedél a fejük felett. Számukra igen nehéz lehet hálát megfogalmazni Isten felé, és mi mindannyian meg is tudjuk ezt érteni. Imádkozzunk ezekért az emberekért, hogy Isten adjon nekik elegendő erőt, és tegye képessé őket arra, hogy hálát tudjanak adni a szenvedésért, a bajokért, balsikerekért, a nyomorért. 

2014 ben, a karácsonyi reggeli misén azt hirdette Zsolt atya a pesterzsébeti plébánián, hogy a Szent Család vasárnapján a házaspárok egy külön imát is fognak mondani, és részesülnek egy külön áldásban. A szentmise végén az egyik néni odajött hozzám, és ezt mondta: „Mi mit csináljunk akkor, amikor a házaspárok ebben a külön áldásban részesülnek? Csak egyszerűen üljünk a padokban?” Ez valóban egy teljesen jogos kérdés. Elmondta ugyanis, hogy hosszú és boldog házasság után abben az évben veszítette el a férjét. Megértettem, hogy nagyon fájdalmas időszak az a számára. De a gondolataival és imádságaival továbbra is a férje mellett állhat. Csak a férje most már a mennyben, ő pedig még a földön van. Ezt mondtam neki: „boldog tetszik lenni a hosszú és szép házassága miatt. Amíg a padban tetszik ülni, imádságban együtt lehet a férjével. De ugyanilyen jó, ha a házaspárokért imádkozik, hogy nekik is hosszú és boldog életük legyen.” Rám mosolygott és azt mondta: „Ezt teszem.” Ennek az asszonynak a nyitottsága arra, hogy megértse az emberi valóságot, örömre ad okot, és arra buzdít, hogy hálát adjunk érte Istennek. 

Kedves Testvérek!

Akár össze is számolhatjuk mindazokat az ajándékokat, amelyeket az évek során már kaptunk. Ha végigtekintünk mindezeken az ajándékokon, akkor a szívünk megtelik hálával és örömmel, a szánk pedig önkéntelenül azt mondja: „Köszönöm, Uram!”. „Köszönöm” – ez a szó azokat a legmélyebb érzéseket fejezi ki, amelyeket egymás iránt érezhetünk. Hajlunk arra, hogy a dolgokat természetesnek tartsuk: az országot, ahol élünk, bolygónkat, a Földet, a csillagokat az égen, a virágokat a mezőn, a naplementét és a napfelkeltét. Ha valóban felismerjük, hogy mennyi ajándékban van részünk, akkor a szívünk olyan hálával telik meg, hogy minden lélegzetvételünkkel azt mondjuk: „Köszönöm.” 

Már csak néhány óra és belépünk az új évbe. Azt szeretnénk, ha az új esztendő új reményeket, áldásokat, sikereket hozna az életünkbe. Pozitív gondolatokkal igyekszünk az új évre tekinteni. Adjunk hát hálát azért is Istennek, hogy új esztendőt ajándékoz nekünk. 

Kedves Testvérek!

Miért is adunk hálát Istennek? A Krónikák könyvében a következő választ kapjuk erre: „Adjatok hálát az Úrnak, mivel jó, és szeretete örökre megmarad” (1 Krón 16,34). Az Úr jó és irgalmas. Ezért mondunk neki köszönetet. A zsoltáros így beszél erről: „Lépjetek be kapuin hálaénekekkel, előudvarába dicsőítő énekkel! Adjatok hálát és áldjátok nevét.” (Zsolt 100,4). Szent Pál pedig valami ilyesmit mondana nekünk a mai napon: „Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” 

A hálaadó szentmisére gyűltünk össze, tudatosítsuk hát magunkban, hogy hálásnak kell lennünk Istennek és egymásnak, mindazért, amit kapunk. Hálánkat szabadon, spontán és őszinte módon ki is fejezhetjük. De Isten iránti hálánknak nem csak erre a napra kell korlátozódni, olyan érzés ez, amelyet az év minden napján meg kell fogalmaznunk. Adjuk hálát Istennek azokért az adományokért is, amelyekért még csak imádkozunk, de még nem kaptuk meg őket. Ki kell tudnunk várni annak az idejét, amikor az Isten jónak látja megadni nekünk ezeket az adományokat. Más szóval, tudnunk kell azt mondanunk: „Legyen meg a Te akaratod.”

Kedves Testvérek!

A Zsoltárok könyvében a következőt olvashatjuk: „Gyertek, zengjünk dalt az Úrnak, ujjongjatok üdvünk sziklája előtt! Dicsőítő énekkel lépjetek színe elé, magasztaljátok hangosan, zsoltárt énekelve! Mert nagy Isten az Úr, fölséges király minden isten fölött. Kezében vannak a föld mélységei, és övéi a hegyek csúcsai. Övé a tenger, ő alkotta, övé a föld, keze teremtette. Gyertek, boruljatok le és imádjátok, hajtsatok térdet az Úr előtt, aki teremtett minket!” (Zsolt 95:1-6).

Ezekkel a gondolatokkal a lelkünkben folytassuk a szentmisét, mint a hálaadás legeslegmagasabb formáját. Vegyünk részt örömmel ezen a szentmisén, és várjuk nyitott szívvel az érkező esztendő áldásait.

Ámen. 

 

 

Bezár

2017. December 31. Vasárnap

A házastársak egymás felé is a kegyelem közvetítői

Mahi atya prédikációja – Szent Család ünnepén

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Az Egyház annyira fontosnak tartja a családot, hogy az év utolsó vasárnapját a családnak szenteli. Ezen a vasárnapon a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család Vasárnapja mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz.  Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzá tartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.

A mai modern, megváltozott körülmények között is minta és példakép a Szent Család. Figyeljünk fel arra, hogy mennyire összeillő pár volt Mária és József. Mennyire azonos bennük az Isten szavának való azonnali, feltétel nélküli engedelmeskedés! A mennyei Atya nemcsak szeplőtelen szűz Anyát, hanem gondoskodó, jó példa-adó nevelőapát is választott Fiának, hogy harmonikus családi életben készülhessen munkájának elvégzésére. A Szent Család őrzője szent József, Istentől kapta azokat a jeleket, fontos utasításokat, melyek teljesítésével megmentette családját.

Az ő számára Isten szolgálata a fő helyen állott. A család Isten tevékenységének a helye, és kiváltságos környezete és így Isten és ember találkozásának is a helye.

A házastársak egymás felé is a kegyelem közvetítői. A házasságnak, mint szentségnek éppen ez a jelentése. A hívő család tagjai tehát tudatában vannak annak, hogy bármilyen feszültség is jelenik meg életükben, mindig segíti őket Isten kegyelme, hogy ez a szeretet szempontjai szerint oldódjék meg. Ha valamilyen összeütközés keletkezik, ennek megoldási irányát a szeretet szellemében Isten ügyének szolgálata adja. 

Isten azért adta a Szent Családot, hogy példát mutasson a hit, remény és szeretet erényeire. Mária és József hittek egymásban, és hitük erős volt. Hogyan őrizték meg a hitüket egymásban? Istenbe vetett hitük tette lehetővé, hogy higgyenek egymásban, bízzanak egymásban, és szeretettel legyenek egymás iránt. Családi életük viharral indult, hiszen Mária már az esküvő előtt gyermeket várt. Az esküvő és Jézus születése után is folytatódtak a viharok életükben. De egyik vihar sem volt olyan erős, hogy tönkre tegye a családi életüket, hiszen hitük Istenben gyökerezett. Teljesen Isten szavára építették családi életüket, és Isten szavai szerint éltek. Emlékezzünk csak, mit mondott Jézus: Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.” Az Isten akaratának való engedelmeskedés volt az alapja családi életüknek. József és Mária engedelmeskedtek az üzenetnek, amit Isten angyala hozott. Jézus, az Isten Fia engedelmeskedett nevelőapjának és anyjának, akik mindketten elfogadták Őt, és hívő családként járták Isten titokzatos útját. „Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.”

Kedves Testvérek!

A szeretet valódi megosztását láthatjuk Mária, József és Jézus között. Mindenüket megosztották, ahogyan ezt minden házaspár megtapasztalja, amikor házastársak átadják egymásnak az életüket, feláldozzák a saját érdekeiket a másikért és a gyerekekért. A család egyik tagja sem válhat Isten terve kivitelezésének és a megváltás megvalósulásának akadályává. A Szent Családban mindenki feláldozta az idejét, energiáját és életét a másikért, hogy a terv, amelyet Isten rájuk bízott, megvalósulhasson. Családjainkban is legyen elegendő idő és energia egymásra, hogy a család a valódi megosztásra, gondoskodásra és egymás szeretetben való elviselésére épülhessen. 

 

Szent Pál az efezusiakhoz írt levelében így beszél a keresztény családi életről: Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből.” Vagyis ez azt jelenti, hogy a férj rendelje alá magát a feleségének Krisztus iránti tiszteletből, a feleség pedig a férjének, ugyancsak Krisztus iránti tiszteletből. Majd így folytatja Pál: „Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. Ez az első, ígérettel egybekötött parancs: Tiszteld apádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön.” Az Ószövetségben Sirák fia könyvénék 3. fejezetének 1-16 verse világosan leírja a gyerekek kötelességeit a szülei iránt. Ezt most fel is szeretném olvasni (felolvasás). Szent Pál pedig így tanítja a szülőket ugyancsak az efezusi levélben. „Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint.” 

A katolikus egyház is rávilágít a családnak az ember fejlődésében betöltött szerepére.  A II. Vatikáni Zsinat is hangsúlyozza a család fontosságát, úgy nevezi mint Ecclesia Domestica, vagyis családi egyház. „A családban, ha a szülők jó példával járnak elöl és közösen imádkoznak, akkor a gyermek és mindazok, akik a családi körben élnek, könnyen rátalálhatnak az igazi emberség, az üdvösség és a szentség útjára. A családi otthon tehát a keresztény élet első iskolája és az érlelődő emberiesség iskolája.” 

Sajnos ma a széthullott családok világában élünk. Számos családban nyugtalanságot, zavart, félelmet, lázadást és az egymás iránti bizalmatlanságot látjuk. 

Kedves Testvérek!

Amikor a Szent Családra emlékezünk, imádkozzunk családjainkért, hogy a szeretet, az egység, az önátadás és a Szent Család gyengédsége járjon át minden családot és tegye őket valóban boldoggá. Imádkozzunk a függőségtől, mentális vagy krónikus betegségektől vagy bármi más bajtól szenvedő családokért, hogy erősítse meg és áldja meg őket bőségesen Isten különleges szeretete, gyengédsége és békéje. Egyben kérjük a Szent Család közbenjárását is. Szeretnék elénekelni egy Szent Családhoz szóló imát, amelyet a szálláskeresésnél énekeltünk. 

Köszöntjük a Szent Családot,
Mert megáldja a világot,
Szent Család, légy örömünk,
Jóban-bajban légy velünk.

Áldd meg minden ügyeinket
Békében óvd nemzetünket
Szent Család légy örömünk...

Családoknak ékessége
Áldj meg minket s hozzánk térj be:
Szent Család légy örömünk...

Jézus, Mária, Szent József,
Szent hitünkben tartsatok meg:
Szent Család légy örömünk...

Halálunknak szent óráján,
Hogy ne ártson majd a sátán,
Szent Család légy örömünk...

Hagyjuk tehát, hogy a Szent Család a mi örömünk legyen, és hogy jóban-rosszban velünk legyen.

Ámen. 

Bezár

2017. December 26. Kedd

Itt az ideje, hogy elhagyjuk az Isten nélküli életet!

Mahi atya prédikációja – karácsony másnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Távol a családtagoktól, távol a meleg ételtől és a biztonságos otthontól, messze a barátoktól, szomszédoktól, távol az iskoláktól és a templomoktól, messze minden társadalmi jogtól és kötelességtől – így éltek a pásztorok a legelők vidékein, elviselték a hőséget és a hideget, az esőt és minden más időjárási-temészeti körülményt. Az égbolt volt a fedő a fejük felett, a bárányok voltak a barátaik és szomszédaik, a széles mező volt a falujuk, városuk. Éjjel-nappal őrizték a nyájat, nehogy rablók vagy vadállatok megtámadják a bárányokat. Még az álmuk sem lehetett nyugodt. Életük tehát kemény és veszélyes volt, azt a féltés, az aggodalom, az éhezés, a szomjúság és a kialvatlanság töltötte ki. 

Az Úr angyala megjelent ezeknek az éber pásztoroknak, és hírül adta nekik a Messiás születésének jóhírét: „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Őket érte tehát az a megtiszteltetés, hogy elsőként indulhatnak és láthatják a Messiást. Amint az angyal eltűnt előlük, úgy döntöttek, hogy élnek ezzel a lehetőséggel.Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Nem kezdtek el azon gondolkodni, hogy vajon ki is lehetett az angyal, és hogy honnan jöhetett. Boldog voltak attól, hogy találkozhattak ezzel a titokzatos lénnyel, aki tudtukra adta a Messiásról szóló hírt. Nyílt szívű emberek voltak. Nyitottak voltak arra, hogy úgy fogadják be az Igazságot, ahogyan azt kinyilatkoztatták nekik. 
Nem pazarolták hát az időt holmi tanácskozásra, hanem azon nyomban elindultak Betlehem városa felé, hogy lássák a Messiást. Mit kellett hátrahagyniuk a mezőkön ahhoz, hogy eljuthassanak Betlehembe? A nyájukat. Ne feledjük, csupán a nyájukért éltek, minden mást otthon hagytak a falvaikban, városaikban, és itt éltek a mezőkön, hogy megvédjék a nyájat a rablóktól és a vadállatoktól. A bárányok tehát nagyon értékesek voltak a számukra, ez jelentette ugyanis az egyetlen megélhetési forrásukat. Azt hagyták hát maguk mögött, ami különösen értékes volt számukra azért, hogy a kis Jézushoz siessenek. 

Kedves Testvérek!
Az adventi időszakban közülünk is sokan elhatározták, hogy valami jót tesznek, illetve azt, hogy ellenállnak a rossznak. Voltak, akik kitartottak az elhatározásukban, míg másoknak ez nem sikerült. Még most is, karácsony ünneplése közben sokat gyónnak és fogadják meg a erősen szívükben, hogy ellenállnak a bűnnek. Ez nagyon szép döntés. De az elhatározás nem maradhat csupán elhatározás. A határozott döntés, szilárd elhatározás konkrét tettekre kell, hogy sarkallja az embert. Lehet, hogy – akárcsak a pásztoroknak – nekünk is magunk mögött kell hagynunk néhány, számunkra értékes dolgot. Nekünk is a Messiás keresésére kell indulnunk, hiszen ő az egyetlen, aki igazán értékes ajándékokat adhat nekünk: békét, boldogságot és az örök életet.
Kár, hogy mai világunk nem nagyon foglalkozik a Messiás keresésével. Sokan a pénzt, a hatalmat és a vagyont keresik inkább, jóllehet ezek természetüknél fogva csupán időszakos dolgok. Mások csak az örömöt kergetik az életükben. Sem Isten Igéje, sem pedig a szentségek nem jelentenek értékeket az ilyen emberek számára. Az Isten szükségtelenné vált sok ember számára napjainkban.
Magyarország egy olyan keresztény ország, amelyiket Máriának ajánlottak, és amelyik Mária oltalmában áll. Az első királynak, Szent Istvánnak az volt az álma, hogy a Szűzanya vezetésére bízza az országot. Vajon ma hány magyar ember teljesíti be ezt az álmot, és bízza magát a Szűzanya és Jézus vezetésére? Fájdalmas látni, ahogy fiatalok és idősek százai mit sem foglalkoznak a hitükkel, hanem pogány módra élnek. 

Eljött az ideje, hogy elhagyjuk az ideiglenes dolgokat, itt az ideje, hogy elhagyjuk az Isten nélküli életet, és igazán most van itt az ideje, hogy Jézus keresésére induljunk, aki megváltásunkra közénk érkezett. Menjünk és imádjuk őt. 
A pásztorok elérkeztek Betlehembe, és megtalálták a gyermek Jézust a jászolban, Máriával és Józseffel. Valahogy azt érezték, hogy ez a gyermek hasonlít hozzájuk és az egész életükhöz. Nem palotában bukkantak rá, nem pompás ruhákba öltöztetve találták, nem luxuságyon feküdt, nem vették körül őt a születését ünneplő emberek, ehelyett istállóban született, rongyokkal volt betakarva és állatokkal volt körülvéve. A pásztorok élete hasonló volt ehhez az egész helyzethez. Boldogok voltak, hogy látták, amiről az angyal beszélt nekik, és mindazt, ami Betlehemben történt. 

Kedves Testvérek!
Volt olyan idő, amikor az egész világon úgy ismerték Európát mint keresztény világot. Szentek és boldogok százai tettek tanúságot Jézus szeretetéről az egész világnak. Elhagyták családjukat, otthonaikat azért, hogy Jézus szeretetéről tanítsanak. Így a világ sok nemzete úgy ismerte meg Jézust, hogy ezek az emberek megosztották velük Jézus hatalmáról szóló személyes tapasztalataikat. A pásztorok és a misszionáriusok nyomába lépve nekünk is meg kell osztanunk Krisztusról szóló tapasztalatainkat másokkal. 

Dicsőítsük és magasztaljuk az Atyaistent a mai napon azért, hogy látnunk engedte a világ Messiását. Köszönjük meg Istennek, hogy szeretett fiát küldte megváltásunkra. Kérjük ezt a gyermek Jézust, hogy adjon nekünk erőt ahhoz, hogy élen járjunk és hirdessük mindazt, amit megismertünk belőle. Csatlakozzunk a mai napon az angyalok kórusához és énekeljük: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a Földön békesség az embernek”. Adjunk hálát az Úrnak és dicsőítsük őt!

Ámen. 

 

Bezár

2017. December 25. Hétfő

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embernek

Mahi atya prédikációja – karácsonyi ünnepi szentmise

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Nagyon szép volt a pásztorjáték. Ügyesen szerepeltek a gyerekek és  felnőttek. Függetlenül attól, hogy hogyan szerepeltek a gyerekek, a szülőknek nagy boldogságot jelentett látni a gyermekeiket. Ártatlan mozgásuk, kedves beszédük mindenkinek elnyerte a tetszését. Hallottam, ahogy az emberek azt mondták: „Óh, milyen aranyos kis pásztor! Milyen szép a kis angyal!” Minden kommentár azt üzente: milyen ügyesek a gyerekeink, milyen kedves az előadásuk, és milyen jó, hogy élvezhetjük mindezt. A gyerekek úgy helyezkedtek el, hogy a pici baba kerüljön középre. Az angyalok a mennyországot jelképezték, míg a pásztorok és a királyok a földi embereket jelenítették meg. Valóban az ég és a föld találkozott itt. Az égnek és a földnek a találkozása csakis Jézus születése miatt valósulhatott meg. 

Kedves Testvérek!
Boldogok vagyunk, mert látjuk az angyalokat énekelni, a pásztorokat táncolni, és a bölcseket, amint messze távolról értékes ajándékokat hoznak a jászolban fekvő kisdednek. Akárhányszor is nézzük meg a pásztorjátékot, mindig úgy érezhetjük, hogy tanúivá válunk a betlehemi eseményeknek. És ez jó érzés. Ugyanakkor azt is jó tudni, hogy ma is mennyire aktuális ez a gyermek. Miféle kapcsolat fűz minket hozzá, hogy nagy örömmel üljük meg a születésnapját? Karácsonyunk nem szólhat csupán az egymás közti ajándékozásról, hanem sokkal inkább arról kell szólnia, hogy végiggondoljuk, miféle kapcsolat is fűz minket a gyermek Jézushoz. 
Az evangéliumban ezt hallottuk: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” A gyermek, aki közénk született, nem egy közönséges gyermek, hanem az örök Ige, aki mindig volt, mindig van és örökké lesz. Csupán emberi testet öltött. Az Ige testet öltött a Szentlélek által Szűz Márián keresztül. 

Kedves Testvérek!
Amikor a kígyó megkísértette az ős-szülőket, hogy forduljanak szembe Istennel, az Úr ezt mondta a kígyónak: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” Az asszony ivadéka a gyermek Jézus, aki közénk jött, és akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy a sátán kígyójának fejére, vagyis a halálra tapodjon. A halál a bűn következménye. Szent Pál ezt mondja a Rómaiakhoz írt levelében: „Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek.” Azt jelentené ezt tehát, hogy mint bűnös emberek örökre ki vagyunk szolgáltatva a halálnak? Egyértelműen nem. Épp ellenkezőleg, arra vagyunk szánva, hogy igaz emberként éljünk örökkön örökké. 
Szent Pál így folytatja: „Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak.” Ez az a gyermek, aki az Atyának való engedelmesség által megigazult emberekké tesz minket. Isten azért küldte a gyermek Jézust, hogy általa életünk legyen. 
Ez a gyermek Jézus az Isteni Ige, aki ma testet öltött. Általa Isten látható formát vett fel és köztünk lakott. Ő az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Mielőtt azonban emberi testet öltött volna, angyal vitte hírül Máriának a Messiás születését. Mária a beszélgetés végén ezt mondta: „Íme az Úrnak szolgáló leánya. Legyen nekem a te Igéd szerint.” Ez az Ige öltött testet Mária méhében, és született ma közénk. 
Ma az ég és a föld került közelebb egymáshoz. Az angyalok így énekelnek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embernek.” A pásztorok táncolnak. A csillagok beragyogják az eget. És a bölcsek útra kelnek, hogy meglátogassák a várva várt Messiást. És mindez mérhetetlen örömmel és lelkesedéssel tölt el bennünket. Miért is tartanánk vissza magunkat az ünnepléstől, ha egyszer a szívünk tele van boldogsággal? Ünnepeljünk hát, örüljünk az életnek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak születése napján. 

Kedves Testvérek!
Karácsony ünneplése nem korlátozódhat december 25-re, hanem minden nap örülnünk kell neki. Az eucharisztia ünneplése a testté vált Ige látható megjelenése, hiszen először mindig meghallgatjuk Isten igéjét, és utána vesszük magunkhoz testét és vérét. Igen, tulajdonképp az eucharisztiának minden ünneplése karácsony. Minden egyes szentmisében megjelenik Krisztus áldozata az Atyának. Ő az a szentséges áldozat, akinek vére lett a mi megváltásunk. Ő az a bárány, aki elveszi a világ bűneit. 
A ma megszületett gyermek Jézus békét, örömet és szeretetet hoz mindannyiunk számára. Fogadjuk el az ajándékait. Kérjük, hogy maradjon velünk. Ajánljuk fel neki tiszta szívünket lakóhelyül. Énekeljünk neki énekeket. Járjunk vele együtt az úton. Ha ezt tesszük, örökre velünk marad, mert ő Emmánuel, ami annyit tesz, hogy velünk az Isten. Adjon Jézus születése mindannyiunk számára belső örömöt és békét most és mindörökké.

Ámen. 

Bezár

2017. December 24. Vasárnap

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

Mahi atya prédikációja – karácsonyi éjféli mise, 2017

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Áldott Karácsonyt mindenkinek! Az Úr Jézus öröme és békéje töltse el szíveteket mindörökké. Látom az örömöt az arcotokon, és azt kívánom, hogy ez az öröm mindörökre maradjon meg bennetek. Azért örülünk, mert a mai napon Jézus dicsősége felragyog a templomban, a családunkban és mindenhol, ahová nézünk. Mindannyian örülünk annak, hogy az Atya teljesítette ígéretét, és elküldte a világba Fiát, a Megváltót.
Hisszük, kedves testvérek, hogy Jézus közénk érkezett. Születése valódi békét és hatalmas örömöt hozott a mai napon. Nem szeretnénk-e, hogy ez az öröm és ez a béke örökké velünk maradjon? Nem kéne akkor azt kérnünk Jézustól, hogy örökre maradjon velünk? Vagy karácsony ünneplésének elmúltával elfeledkezünk róla, és hagyjuk, hogy elkerüljön minket?
„Az Úr megjelent Ábrahámnak Mamrén, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat.” (Ter 18, 1-3). Ábrahám buzgóságot tanúsított abban, hogy befogadja Istent a házába. Nem akarta, hogy Isten elkerülje, hanem azt szerette volna, ha vele marad. Ezért mondta: „Ne kerüld el szolgádat.”
Mária rögtön tudta, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie, ha kiderül, hogy házasság előtt gyermeket vár; tudta, hogy mindez milyen fájdalmas lesz jegyesének, Józsefnek, mégis átadja magát Isten tervének és ezt mondta: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1, 38) Íme, Isten Igéje testté lett méhében. Mária nem engedte, hogy az Úr elkerülje, hanem beengedte az életébe. Isten nem egyszerűen meglátogatta őt, hanem méhében testet öltött.
Amikor Erzsébet meglátta Máriát, a Szentlélekkel eltelve így szólt: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1, 42-45) Erzsébet nem úgy fogadta Máriát, mint rokont, hanem Isten Anyját látta benne; Máriát a méhében lévő gyermekkel együtt fogadta. Ő sem akarta, hogy Isten elkerülje, hanem arra vágyott, hogy vele maradjon. És mi történt, amikor befogadta az Urat és az édesanyját? A méhében lévő gyermek, Keresztelő János, felujjongott örömében. Az öröm az Istennel való találkozás gyümölcse, más szóval: amikor Isten belép az életünkbe, örömmel telünk el.
Zakeus látni akarta Jézust, de nem tudta, mert alacsony termetű ember volt. Nem láthatta volna Jézust a körülötte lévő tömegtől. De mégis látni akarta őt, ezért felmászott egy fára és onnan nézte Jézust. Zakeus alighogy felmászott a fára, hogy lásson, azt tapasztalta, hogy Jézus közelebb lépett hozzá, és ezt mondta neki: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Zakeus lemászott a fáról, és házába fogadta Jézust. Kíváncsiságból mászott fel a fára, hogy lássa Jézust, és a Jézussal való találkozás után, igaz emberként jött le a fáról, megbánta a bűneit.
Milyen változás zajlott le benne? Örült, hogy befogadhatta Jézust. A házában ezt ígérte Jézusnak: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” (Lk 19,8) Ilyen változás történik akkor, ha befogadjuk Istent az életünkbe. Életünk gyökeresen megváltozik. Elkerülünk minden bűnre vivő alkalmat. És mivel Zakeus elhatározta, hogy kerüli a bűnt, Jézus a megváltással viszonozta ezt, a bűntől való megszabadulást nem csupán Zakariás számára ígéri Jézus, hanem egész családja számára. „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (Lk 19, 9-10) Jézus belépett Zakeus életébe, ő pedig megbánta a bűneit, és jóvá akarta tenni, ezért visszafizette mindazt, amit törvénytelenül keresett. És mivel elhatározta, hogy jó irányba állítja az életét, az egész családja méltóvá vált a megváltásra. Ez azt jelenti, ha mi is jó irányba állítjuk az életünket, megbánjuk a bűneinket, az egész családunk, közösségünk méltóvá válik a megváltásra. Ezért mondom, hogy nem engedhetjük, hogy Jézus elkerüljön minket, hanem szeretettel kell fogadnunk.
Pár éve a Nyugatitól jöttem hazafelé a kék metróval a Határ út felé. Amikor a Nagyvárad térhez értünk, egy idősebb férfi szállt fel a metróra, és elém állt. Amikor észrevettem, felálltam és átadtam neki a helyem, de ő udvariasan visszautasította, és kért, hogy üljek vissza. Újra leültem. A Népligetnél egy kis csokit nyújtott át nekem, majd ezt mondta: „Nagyon örülök, hogy át akartad adni nekem a helyed. Isten az emberek által folytonosan működik a világban. Az Úr embere vagy!” Nagyon boldog lettem, és ezt mondtam neki: „Igen, katolikus pap vagyok. Az Urat szolgálom, ahogyan ezt az imént mondtad.” Nagyon megörült ennek, és ezt mondta: „Örülök, hogy karácsony előtt egy Istennek szolgáló pappal találkoztam, jaj, de jó!” És még egy csokit adott. A velünk szemben ülő két hölgy csak mosolygott rajtunk, ahogyan a párbeszédünket hallgatták. Lehet, hogy csak annyit láttak, hogy ez az idős férfi kétszer is csokoládét adott nekem. Mindketten a Határ útnál szálltunk le, búcsúzóul azt mondtam neki: „Isten áldja! Boldog Karácsonyt!” Kedves mosollyal az arcán válaszolta: „Neked is, atyám!”

Kedves Testvérek!
Idegenek voltunk egymás számára, de a kedvességnek ez az apró megnyilvánulása, hogy átakartam adni a helyemet, közelebb hozott minket egymáshoz. Az az apró dolog, hogy megosztotta velem a csokoládéját olyan boldoggá tett engem, hogy ezt mondtam neki: „Ez idén az egyik legkedvesebb karácsonyi ajándékom!” Ő is boldog volt, hogy egy pappal találkozott a metróban. Kölcsönös örömünk láttán a két hölgy is mosolygott az örömtől. Egy apró tett mind a négyünk számára boldogságot okozott ezen a tízperces úton.
A Mennyei Atya nem csupán egy apró tettet hajtott végre, hanem hatalmas áldozatot hozott. A világba, közénk küldte Fiát, aki a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk. Isten ma is azt akarja, hogy mindannyian örömben és békében éljünk. Egyetlen Fiának születése kitűnő alkalom az ünneplésre és az örömre. Nem a szomorúság ideje ez, hanem az örvendezésé.
Isten mindent megtesz azért, hogy örömben és békében éljünk. Elküldte egyszülött Fiát, hogy megmentsen minket a gonosztól, és örök életet adjon nekünk. Jézus, a testté lett Ige, kiüresítette és megalázta önmagát, és emberré lett. Fogadjuk hát örömmel, és ne utasítsuk el őt, ahogyan ez Betlehemben történt: ott nem engedték meg, hogy Jézus betérjen a házukba, hogy belépjen a szívükbe.
Tavaly egy betegnél jártam a Jahn Ferenc Kórházban. Láttam egy idős asszonyt, aki szenvedett a fájdalomtól. Idős férje ott állt mellette. Megkérdeztem a férfit: „Imádkozhatok a feleségéért?” Nagy meglepetésemre visszautasította az imámat. Nem erőltettem, de hazafelé imádkoztam az asszonyért. Nem szabad elítélni ezt a férfit azért, mert visszautasította a felajánlott imát. Ki tudja, lehet, hogy Jézus mindannyiunknál hamarabb éri el őt!
Isten nemcsak az igaz embereket szereti, hanem szereti a bűnösöket is, és szereti azokat is, akik visszautasítják őt. Isten a bűnt utasítja el, nem pedig a bűnös embert. Nagyon sok istenfélő ember élt Betlehemben, akik szóról szóra megtartották Isten parancsait, de a Jézus születéséről szóló örömhír mégsem hozzájuk jutott el először. A mezőn tanyázó pásztorok hallottak először az örömhírről. Őket érte el először a hír, és igyekeztek, hogy az istállóban hódoljanak a Messiás előtt. Otthon érezték magukat, amikor beléptek az istállóba. Ha Jézus egy nagy házban vagy egy vendéglőben született volna, akkor ezek a pásztorok nem láthatták volna a gyermek Jézust, talán még el is zavarták volna őket onnan. Ez az esemény azt a különleges üzenetet közvetíti számunkra, hogy Jézus nem csupán az igaz emberekért jött a világba, hanem a bűnösökért is, a kirekesztettekért is, a szegényekért is. Amikor a pásztorok visszatértek Betlehemből, hirdetni kezdték az Evangéliumot, amerre csak jártak a nyájukkal. Elteltek örömmel, miután látták a gyermek Jézust.
Mi is látjuk az újszülött Jézust, kedves testvérek. A mi szívünk is eltelt örömmel. Ujjongjunk és örvendezzünk! A küzdelmek, a fájdalom, a veszteség, a betegség, a kudarcok olykor elronthatják az örömünket, de tegyük le mindezt a szent gyermek, Jézus elé. Ő az, akinek hatalma van arra, hogy legyőzze a Sátánt. Adjuk oda neki a terheinket, és pihenjünk meg nála. Örvendezzünk benne szüntelen, és hagyjuk, hogy megáldjon minket a szeretet, a béke és az öröm lelki áldásával.

Ámen.

 

Bezár

2017. December 24. Vasárnap

Mária Isten iránti engedelmessége

Mahi atya prédikációja – Advent 4. vasárnapja

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Advent első vasárnapján a Messiás második, az idők végezetén elkövetkező, dicsőséges eljöveteléről elmélkedtünk, a második vasárnapon az Úr eljövetelét a próféciák és a történelem alapján vizsgáltuk, múlt vasárnap pedig arról elmélkedtünk, hogy a Messiás eljövetele ok az örömre és a reménységre, ma pedig az egyik résztvevőre, a Szűzanyára figyelünk, arra, hogy hogyan működött együtt a világ megmentésére irányuló isteni tervvel.

Kedves Testvérek!
Gondoljuk csak el, hogy mi minden mehetett végbe Máriában ameddig az evangéliumi jelenet, a megtestesülés örömhírének hírüladása lejátszódott. Nem tudjuk, Mária mit csinált annak idején, talán épp vizet hordott, takarított vagy ruhát hímzett. Nem tudhatjuk pontosan, hogy mit csinált, amikor megérkezett Gábriel arkangyal. Mária zavarba jött, mivel el kellett gondolkodnia azon, hogy miféle köszöntés ez. Félelem is látszódott rajta, mert az angyal így folytatja, „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni.” Isten tetszését lelte Máriában. Kiválasztotta arra, hogy fontos szerepet játsszon az emberek megmentésére irányuló tervben. Méltó volt arra, hogy életet adjon Isten öröktől való fiának, Jézus Krisztusnak. 

Összezavarodásához éppen elég az is, hogy Mária hithű izraelitaként ismerte a szent könyveket, például Izajás könyvét, ahol azt olvassuk: „Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el.” Ekkor már itt tudhatja Mária, hogy biztosan róla lehet szó, de hát hogyan amikor férje nincsen. Csak eljegyezve volt a Dávid házából való Józseffel. Erre az angyal megnyugtatja, amikor elmondja neki, „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.” Hirtelen ez a sok érzés nem feltétlenül mind megnyugtató. Akárhogy is mit fog szólni József és hirtelen ez a nagy megtiszteltetés, hogy Isten fiának lehet az anyja. Mária e pillanatok alatt felszabaduló érzések között mégis tökéletes választ tudott adni az angyal által Istennek. A válasza ez: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És amikor ezeket kimondja Mária, mintegy beleegyezik abba ami vele történni fog, a jelenetnek ezzel vége lesz és az angyal távozik.

Kedves Testvérek,
Mária IGEN-je ma is megerősít mindannyiunkat abban, hogy bátran válaszoljunk Isten akaratára, tegyük meg, amit Isten kér tőlünk. Isten azt várta el Máriától, hogy megnyissa méhét a Messiás számára. Isten úgy tekintett Mária méhére, mint a legjobb tabernákulumra örök Fia számára. Mária most értette meg Isten tervét, megértette, hogy az egész világnak szüksége van a megváltásra, és megértette, hogy neki együtt kell működnie Isten tervével a világ megmentésére. Ennek eredménye, hogy feltétlenül elfogadja a helyzetét és azt mondja: „Íme, az Úrnak szolgáló leánya. Legyen nekem a te igéd szerint.” Mária teljesen világosan megértette, hogy az a gyermek, akit a méhében hordozni fog, meg fogja változtatni a világot. Érezte, hogy a gonosz uralma meg fog szűnni. Teljes alázatossággal ajánlotta fel magát az Istennek. Mária Isten iránti engedelmessége mindannyiunk életét is megváltoztatta. Manapság nem népszerű dolog az engedelmesség, ma inkább a függetlenségét kedvelik az emberek. Sokszor úgy tekintenek az engedelmességre, mint valami alávetettségre. Az igazi engedelmesség szabad választás eredménye. Amikor Mária igent mond az isteni tervre, nagy dolog történik a világ történelmében. A méhében megjelenő emberrel elindul a világ megmentése. Ez mindennél jobban megmutatja Isten irántuk való szeretetét.

Kedves Testvérek!
Mária példát mutat arra, hogyan mondjunk igent Isten meghívására. Amikor a megváltó születésére készülünk, imádkozzuk azért, hogy Isten méltónak találjon minket arra, hogy befogadjuk a Messiást. Ne feledkezzünk meg Gábriel arkangyal szavairól: „A születendő szentet Isten fiának fogják hívni.” Méltóvá kell lennünk a fogadására. Nem várhatjuk úgy, hogy bűnben élünk.
Az egyház hív minden embert, aki úgy érzi, hogy élete bűnös, hogy a bűnbánat szentségében tisztuljon meg az Úr fogadására. Karácsony valódi örömét azok tudják megérezni, akik érzik, hogy Jézus a szívükben született meg, és eltöltötte azt örömmel és békével. A házak díszítése, az új ruhák, az ajándékozás, sütés-főzés, a pezsgőbontás mind csak külső jelei az örömünknek, boldogságunknak. Sokkal fontosabb ennél a belső öröm és boldogság karácsony idején. Ennek a lelki boldogságnak és békének az elérésének a legjobb módja az Isten iránti engedelmesség. Legyünk egyre tökéletesebbek az engedelmességben, és várjuk az Urat!

Ámen.

 

 

 

Bezár

1 2 3 4 5