Heti Üzenet

2018. Május 13. Vasárnap

„én veletek vagyok minden nap, a világ végéig”

Mahi atya prédikációja Urunk mennybemenetelének ünnepén

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Jézus, miután elmondta mindazt, amit a tanítványoknak mondani akart, mennybe ment, és helyet foglalt az a Mennyei Atya jobbján. Ez Jézus számára a „hazatérést” jelentette. Azért jött a világba, hogy teljesítse azt az isteni küldetést, amelyet a Mennyei Atya bízott rá, ő pedig halálával és feltámadásával teljesítette ezt. Jézus földi küldetése akkor teljesedett be, amikor kimondta, hogy beteljesedett és Atyja kezébe ajánlotta lelkét. Isteni küldetésének folytatását ezen a napon a tanítványoknak adta át, rájuk bízta. Megbízta és felhatalmazta őket azzal, hogy folytassák küldetését: hirdessék az evangéliumot az egész világon. Küldetésüket isteni jelek és csodák igazolják, ezekkel Isten kíséri majd igehirdetésüket. 

Kedves Testvérek, amikor Jézus a kereszten függött, úgy tűnt, hogy az Atya hallgat. Jézus maga is rákérdezett imájával az Atyának erre a hallgatására: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Látszólag csend volt. Aztán eltemették Jézust. És még mindig csend volt. Isten útjai eltérnek a mi útjainktól. Az Atyaisten, az egész ismeretében megengedte, hogy Fia, Jézus, ki legyen téve az emberek között a szenvedésnek azért, hogy meg tudja mutatni a világnak, hogy mennyire szeret minket. Ez a gondolat igen erősen nyilvánul meg Péter pünkösd utáni első prédikációjában: „Ezt az embert az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta.” (ApCsel 2, 23-24) A mai ünnepen ez az igazság ismétlődik meg még egyszer. 

Szent Pál ezt mondja: „Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz.” (Ef 1, 20-23). Más szóval: Jézus, miután sikeresen befejezte küldetését, visszatért az Atyához, és helyet foglalt a jobbján. 

Dávid király egyszer ezekkel a szavakkal dicsőítette Istent: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: „Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” (Zsolt 110, 1) Jézus pedig ezt mondta a főpapnak: „De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.” (Mt 26,64) Dávidnak és Jézusnak ezek a próféciái teljesedtek be azon a napon, amikor Jézus a mennybe ment, hogy helyet foglaljon az Atya jobbján. 

Mielőtt Jézus helyet foglalt volna az Atya jobbján, megígért tanítványainak valamit, ami megvigasztalta őket. „én veletek vagyok minden nap, a világ végéig” (Mt 28,20) Ez a kifejezés egyike azoknak, amelyek annyiszor megismétlődnek a Szentírás mindkét részében. Az Úr időről időre azt mondta az ősatyáknak: „Ne félj, veled vagyok” (Ter 26,24; 28,15) Az Úr a kivonuláskor biztosította Izrael népét az ő jelenlétéről: Az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik. (Kiv 13,21-22). Isten gyakran emlékeztette népét prófétái által: „Ne féljetek, veletek vagyok.” (Iz 41,10; 43,5; 15,10) Ezek ugyanazok a szavak, amelyeket Jézus is használ a búcsúbeszédében: „én veletek vagyok minden nap, a világ végéig” (Mt 28,20). 

Igen, kedves Testvérek, Jézus közöttünk van lelkében – a Szentlélekben; jelen van köztünk testében – az Oltáriszentségben; jelen van köztünk szavai által – a Szentírásban, és jelen van a hívők közösségében, amely szintén az ő teste – az Egyház. 

Jézus velünk van, hogy támogasson minket abban a küldetésben, amelyet a mai napon mindannyiunkra bízott: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) Jézus ránk bízta ezt a küldetést, jóllehet ismerte annak minden kihívását és nehézségét. Hisz abban, hogy képesek vagyunk erre. Hisz abban, hogy egyszerű és hűséges életünkkel tanúságot teszünk róla, és teljesítjük a küldetésünket. Itt az ideje, hogy mi is higgyünk magunkban és abban, hogy képesek vagyunk Jézus küldetésének a teljesítésére. 

Kedves Testvérek!

Jézusnak vissza kellett térnie az Atyához, hogy el tudja küldeni a Szentlelket az egész világra, hogy az vezessen minket az Igazság teljességére. Jézus mondja: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.” (Jn 16,13) Szent Márk pedig azt mondja, hogy az Úr a tanítványokon keresztül a Szentlélek által működik. 

Kedves Testvérek, Urunk mennybemenetelének ünnepe még több lelkesedéssel és reménnyel tölt el minket, hogy a mennyben mi is részesei lehetünk az ő dicsőségének. Nekünk is törekednünk kell, hogy méltók legyünk arra, hogy részesüljünk dicsőségében. Önmagunk méltóvá tételének egyszerű módja az, hogy teljesítjük azt a küldetést, amelyet ránk bízott: hirdetjük az örömhírt az egész világon. Az örömhír hirdetése nem csupán azt jelenti, hogy mindenhová elvisszük a Bibliát, felolvasunk belőle, hanem azt, hogy úgy élünk, ahogyan azt Jézus tanította nekünk: szeretjük egymást, megbocsátunk egymásnak, hordozzuk egymást, buzdítjuk egymást az egyszerű és hűséges életre; hűségesek maradunk egymáshoz a családunkban; őszinték vagyunk a munkahelyünkön és így tovább. 

Az a Krisztus, aki ma felment a mennybe, újra eljön. Ez a mi hitünk. Nem arról a Krisztusról tanúskodunk, aki elment, vagy aki távol van, hanem arról a Krisztusról, aki megígérte, hogy újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat. Amikor visszatér, hűséges embereknek kell találnia minket, akik tanúságot tesznek hatalmas szeretetéről. Vezessen minket a Szentlélek ezen az úton, és erősítsen meg minket, hogy teljesíteni tudjuk a Jézus által ránk bízott küldetést. Ámen.

Bezár

2018. Május 06. Vasárnap

Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket

Mahi atya prédikációja Húsvét 6. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Szeretet – ez az, ami után mindannyian vágyakozunk. A szeretet megtapasztalása otthon kezdődik. A családtagjaink az elsők, akik szeretettel fordulnak felénk, és ők az elsők, akiket megszeretünk. Otthon tanuljuk meg, hogy megosszuk másokkal azt, ami a miénk. Megosztjuk az örömünket, a bánatunkat, a sikereinket épp úgy, mint a kudarcainkat. Családunk az első iskola, ahol szeretetet, gondoskodást és egymás iránti odafigyelést tanulunk egymástól. 

Egy emlék jut most az eszembe. Egy beteghez mentem ezen a reggelen. Ágyban fekvő beteg volt. A lánya segített neki a felkelésben, de még így is nehezére esett. A lány, amikor látta édesapja szenvedését, megölelte az apját és sírt. Érzelemdús pillanat volt. Nem az volt a baj, hogy túl nehéznek találta a segítséget, csak képtelen volt nézni az apja szenvedését. Ezt a szeretetet meg lehet tapasztalni, de szavakkal nem lehet pontosan meghatározni. Nincsenek szavaink arra, hogy pontosan definiáljuk a szeretet jelentését. 

Ma Istenről elmélkedünk, aki annyira szeretett minket, hogy megmentésünkre a világba küldte egyszülött fiát, Jézust. Jézus pedig annyira szeretett minket, hogy a kereszten életét adta értünk. Istennek az emberek iránti szeretete mögött ott van az áldozatvállalás megmagyarázhatatlansága. A családunkban is láttunk kisebb áldozatokat. Gondoljunk az édesanyákra, akik időt, energiát és alvást áldoznak fel a csecsemőkért; gondoljunk az édesapákra, akik időt és energiát fordítanak arra, hogy az egész család biztonságban lehessen. Természetesen ez mind áldozatvállalás. Az igaz szeretet természetszerűleg jár együtt az áldozatvállalással. 

Kedves Testvérek! Jézus azt mondja ma nekünk: „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket”. Nem azt mondja, hogy szeressétek egymást, ahogy akarjátok. Nem; nekünk ugyanúgy kell szeretnünk, ahogyan ő szeretett. Jézus példát mutat arra, hogy hogyan szeressünk. Ő természetesen a megtestesült, tökéletes szeretet. Az igaz szeretet mindenekelőtt azt jelenti, hogy teljesen odaadjuk magunkat a másiknak anélkül, hogy ezért bármit várnánk. Az igaz szeretet feltétel nélküli. Szent Pál a korinthusiakhoz írt első levelének 13. fejezetében azt írja, hogy a szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik és nem is kevély, nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel, nem a gonoszságnak örül, hanem az igazság győzelmének. A szeretet nem múlik el. 

Az Isten szeretete türelmessé, jóságossá és szelíddé tesz bennünket, nem hagyja, hogy durvák, önzők és hirtelen haragúak legyünk. Isten szeretete gyógyít minket, megnyugtat minket, és építi a Hozzá és embertársainkhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezért mondja Jézus, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. 

Van egy angol énekünk, ami így szól: 

Csodálatos Jézus a szeretet
Óh, csodás szeretet.
Olyan magas, fel nem érhetem.
Olyan mély, meg sem mérhetem.
Olyan széles, át nem érhetem.
Óh, csodás szeretet. 

Kedves Testvérek! Valóban kiválasztott nép vagyunk, hiszen megtapasztalhattuk az Atyaisten szeretetét, Jézus szeretetét a Szentlélek által. És ha ez így van, magunkban tarthatjuk-e egyszerűen az isteni szeretetet? Nem. Meg kell osztanunk másokkal – nem csupán azokkal, akiket szeretünk, vagy akik szeretnek minket, hanem azokkal is, akik gyűlölnek, lenéznek, kigúnyolnak vagy üldöznek minket. Ez nehéz, de nem lehetetlen cél. Ne feledjük: az igaz szeretet feltételezi az áldozatot, és semmit sem vár érte cserébe. 

Mi történik, ha úgy szeretünk, ahogy Jézus szeret minket? Barátai leszünk, nem pedig szolgák. Jézus a legjobb barátunkká lesz, aki továbbra is erősít minket, hogy jól végezzük a dolgunkat, és figyelmeztet bennünket, ha rosszat teszünk. Ilyen az igazi barátság. Jézus arra hív bennünket, hogy a barátai legyünk. Akkor leszünk a barátai, ha követjük a szeretet parancsát. 

Jézus az, aki meghív bennünket, ő választ ki minket, hogy barátai legyünk, és ha vele együtt élvezzük ezt a barátságot, akkor lelki gyümölcsöket fogunk teremni, és jobb hellyé tesszük a világot a szeretetben való életre.  Ezért mondja Szent János a következő szavakat: Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.” (1Jn 4, 7-8) János két okot nevez meg: egy állítást és egy tagadást. A pozitív megfogalmazásban azt mondja, hogy a szeretet Istentől való. A szeretetben való élet tehát annak a biztosítéka, hogy ismerjük Istent, tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk. A negatív megfogalmazásban pedig az, ha valakiben nincs szeretet, egyszerűen azt jelenti, hogy nem ismeri Istent. János üzenete egyszerű: Ha szeretet van az életünkben, akkor Isten jelen van az életünkben; ha pedig nincs szeretet az életünkben, akkor Isten sincs benne. Hiszen Isten a szeretet, a szeretet pedig Isten. Isten és szeretet bár két külön szó, de ugyanazt jelenti, nem lehet elválasztani egyiket a másiktól.

Magyarországon ma az anyák napját is ünnepeljük. Amit ma ünneplünk, az nem más, mint az áldozatos szeretetnek, a jóságnak, az odaadásnak és az áldozatvállalásnak a különleges szimbóluma. Ezért a mai nap kiváló lehetőséget kínál arra, hogy óriási köszönetet mondjunk az édesanyánknak azért, hogy a szeretetben Istennel együttműködve életet adott nekünk. Lehetőség ez arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az értünk való munkájuk és áldozatvállalásuk iránt. Legyünk hálásak nekik. Mondjuk nekik: „Köszönöm, anya, hogy szeretetben megfoganhattam; köszönöm, anya, hogy 9 hónapon át szeretettel tápláltál a méhedben; köszönöm, anya, hogy nem hanyagoltál el, köszönöm, hogy mindig ott voltál nekem, és mellettem maradtál a nehézségek idején is. Köszönöm, anya, minden értem hozott áldozatodat. Köszönöm, hogy te vagy a világon a legjobb anya.” Ha ki tudjuk fejezni édesanyánk iránti szeretetünket és hálánkat, akkor egész biztos, hogy Istent is szeretjük, és hálásak vagyunk neki. Vezessen minket mindig Isten szeretete. Ámen.

Bezár

2018. Április 29. Vasárnap

Mindannyian értékes emberek vagyunk Isten szemében

Mahi atya prédikációja Húsvét 5. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Megérkezett a tavasz. A fák új leveleket hoztak, új virágokat bontottak. Az utóbbi napokban azt vettem észre, hogy Zoli is nagyon sokat dolgozik, előkészíti és elülteti az új virágokat, az új veteményt. Pár hete a kapu mellett száraz ágakat vágott le. Biztos vagyok abban, hogy mindennek, amit ő tesz, megvan az értelme. Célja van, hiszen minden, amit ültet, termést hoz majd: a virágmagok jó virágokat hoznak, a zöldségfélék magjai pedig jó zöldségeket teremnek majd. Nagy reménységgel locsolja őket, tápanyagokat ad nekik, gyógyszerekkel permetezi őket, kigyomlálja közülük a gazt – így gondoskodik róluk mindaddig, amíg termést nem hoznak. 

Ugyanígy az Úristen is céllal teremtett mindannyiunkat, és azt várja, hogy megfelelő gyümölcsöket hozzunk. Megtervezte, hogy hová szülessünk; hogy kik legyenek a szüleink, testvéreink, férjünk vagy feleségünk, gyerekeink, barátaink; hogy hol éjünk és hol haljunk meg. Isten értelmet, akaratot és szabadságot adott nekünk; különleges képességekkel látott el minket, hogy gyümölcsöző életet éljünk. 

Ha azt szeretnénk, hogy olyan gyümölcsöket hozzunk, amit Isten vár tőlünk, akkor Jézusban kell gyökereznünk, vagyis folyamatos kapcsolatban kell maradnunk Jézussal, ahogyan a szőlővessző is kapcsolatban marad a szőlőtőkével, hogy jó termést hozzon. Abban a szőlővesszőben, amelyet lemetszenek a szőlőtőkéről, nincs élet. Nézzük csak meg például azokat a virágokat, amelyeket a vázába teszünk. Csodálatosak, de nem maradnak meg sokáig, hiszen elvesztették a gyökerüket és a tövüket. Egy mesterséges tartóba kerültek, amely nem ad a virágoknak energiát és életet. Zoli hiába ad nekik újra és újra vizet, egy héten belül elhervadnak, hiszen leválasztották őket az igazi gyökerükről. 

Kedves Testvérek!

Gyakran félreértjük, hogy mi is a keresztény lelkiség, a keresztény élet lényege. A kereszténységet gyakran értelmezik félre úgy, hogy ez a tiltásoknak és a parancsoknak a vallása. Tedd ezt, és ne tedd azt. A legnagyobb félreértés pedig ez: ha a parancsokat és a tiltásokat betartjuk, akkor Istennek tetsző életet élünk. Valami nagyon nincs itt rendben. Az igaz, hogy szükségünk van parancsokra, és vannak is parancsok. Vannak tiltások, és vannak dolgok, amelyeket meg kell tennünk, és vannak, amelyeket nem szabad megtennünk. De a kereszténység valódi lényege egy mély tapasztalat – a szeretetnek a megtapasztalása. Istenünk szeretetének, annak az Istennek, aki annyira szeretett minket, hogy elküldte egyszülött Fiát, hogy meghaljon értünk, hogy örök életünk legyen. Jézusnak, az Isten Fiának a szeretete, aki eljött közénk, magára vette bűneinket, és hatalmas árat fizetett a mi bűneinkért. Ennek, az Istenhez fűződő bensőséges kapcsolatnak a mély megtapasztalása árad ki a szívünkből szeretetként, amellyel a körülöttünk lévőkhöz fordulunk. Törődünk mindenkivel, aki körülöttünk van, és ez a törődés maga a szeretet. És ez a keresztény vallás lényege.

Az evangéliumi szakaszban Jézus ezt mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz.” Ez egyszerre meghívás és ígéret. Meghívás arra, hogy maradjunk közel hozzá – maradjunk egységben vele, és tapasztaljuk meg annak bensőségességét, hogy jelen van bennünk. Annak az ígérete is ez, hogy ő is közel marad hozzánk; hiszen Ő soha nem akar eltávolodni tőlünk. Mi pedig életünk minden pillanatában érezni fogjuk isteni érintését. Persze tény, hogy sokszor alakulnak rosszul a dolgaink, gyakran vagyunk szomorúak, olykor dühösek vagyunk, olykor pedig kétségbeesettek. De az életünk még oly nehéz pillanataiban is ígéri Isten, hogy ott marad a szívünkben, hogy vígaszt és megbékélést nyújtson. A szeretetnek ez a megtapasztalása, az Istennel való egységünk az, amit a kereszténység jelent. 

A mai evangéliumi szakasz öröm a számunkra. Ezután már semmi sem szomoríthat el bennünket, nem eshetünk kétségbe, hiszen van egy Isten, aki szeret minket. Olyan Istenünk van, aki akkor is megért minket, amikor az emberek félreértenek bennünket. Akkor is velünk van, amikor nem vagyunk képesek arra, hogy méltóképp viselkedjünk, sőt akkor is, amikor szánalmasan elbukunk. Amikor azt érezzük, hogy semmi sincs bennünk, ami Isten szemében érték lehetne, Isten akkor is azt mondja, hogy értékesek vagyunk a számára. 

Jeremiás ezt mondja Istennek: „Én még ifjú vagyok. Nem tudok hozzád méltó dolgokat tenni.” És Isten kérdéssel válaszolt neki: „Ki mondta, hogy ifjú vagy? Nekem nagyon értékes vagy. Szeretlek és értékes vagy a számomra.” Izajás profétának pedig ezt mondta Isten: „Drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek.” Ugyanígy mi is mindannyian értékes emberek vagyunk Isten szemében. 

Kedves Testvérek!

Ha biztosak vagyunk abban, hogy Isten számára értékesek vagyunk, akkor gyökerezzünk Jézus Krisztusban, ahogyan a szőlővessző is a szőlőtőkén marad. Ha Krisztus ereje és irgalma árad bennünk és általunk, akkor valóban örökké élünk; akkor valóban jó lelki gyümölcsöket termünk. Áldja meg Isten az igyekezetünket, a családtagjainkat, hogy Krisztusban egyesülve csodás keresztény életet élhessünk. Ámen.

Bezár

2018. Április 22. Vasárnap

Mindannyian meg vagyunk bízva azzal, hogy egymás pásztorai legyünk

Mahi atya prédikációja Húsvét 4. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Néhány évvel ezelőtt Richard Burton, az angliai születésű hollywoodi színész hatalmas fogadást adott gyerekkorának plébániáján. Miközben a feltett kérdésekre válaszolt a plébánia nagytermében, azt is megkérdezte, hogy van-e valami, amit mindenképp szeretnének hallani tőle. Kb. egyperces hallgatás után a plébánia idős papja azt kérdezte, hogy fel tudja-e még mondani a Jó pásztorról szóló zsoltárt (23. zsoltár), amelyet még ő tanított Burtonnak a vasárnapi iskolában. A színész arca elkomorult. Egy pillanatra elhallgatott, majd ezt mondta: „Igen, de csak azzal a feltétellel, hogy miután én elmondtam, az atya is ugyanezt teszi majd.” „Én… – mondta az idős atya – rendben, ha ezt szeretnéd, akkor megteszem.” A színész átéléssel énekelni kezdte a zsoltárt. A hangja, a hangsúlyozása tökéletes volt. A vendégek lélegzetüket visszafojtva hallgatták. Amikor befejezte, hatalmas tapsvihar tört ki. Amikor a taps véget ért, az idős pap felkelt a foteljából, és belekezdett a zsoltárba. Hangja gyenge volt, remegett és kicsit hamis volt. Viszont mire befejezte, a hallgatók mindegyikének könnybe lábadt a szeme. A színész fölállt, és remegő hangon ezt mondta: „Hölgyeim és uraim, én a szemükhöz és fülükhöz jutottam el, de ez az idős atya a szívüket érte el. A különbség nagyjából így fogalmazható meg: én a Jó pásztorról szóló zsoltárt ismerem, ő pedig a Pásztort ismeri.”

Kedves Testvérek,

Jó Pásztor vasárnapján a papi és szerzetesi hivatásokat ünnepeljük. Ezen a napon egyrészt hálát adunk azért a sok testvérért, akik megszentelt életükkel Istent szolgálják, másrészt pedig imádkozunk az Atyához, hogy hívjon meg még sokakat a papi szolgálatra, illetve szerzetesi hivatásra. Imádkozunk a hivatásokért, hiszen Jézus buzdít minket erre, amikor azt mondja:  „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra.”

Mi is a hivatás? Isten belső elhívása, amely azoknak szól, akiket kiválasztott. Ő azt választ ki, akit akar. Jézus azt mondta: „Nem ti választottatok engem, én választottalak titeket.” Nagy megtiszteltetés Istentől meghívást kapni arra, hogy Őt szolgáljuk. 

Kedves Testvéreim, minden megkeresztelt ember részesül Krisztus általános papságában, de közülük csak néhányan  részesülnek abban, hogy áldozatot bemutató, szolgáló papok legyenek, hogy az Isten és az emberek közötti hidakká, és lelki áldássá legyenek az emberek számára. Isten nem úgy hív, hogy belenéz az ember szemébe. Az ő hívása egyszerűen ajándék azoknak, akiket meg akar szólítani. A pápától kezdve a püspökökön és papokon keresztül arra vagyunk hívva, hogy a hívek lelki igényeit szolgáljuk, akár egy pásztor a nyáját. 

Jézus a jó Pásztor. Ő ismeri nyáját, és a nyája ismeri őt. Jézus minaannyiunkat ismer, ismeri a szükségleteinket, az érdemeinket, a hibáinkat. Minden szentmisén szól hozzánk a Szentírás által, a papjaink által; szol hozzánk szüleink, családunk, barátaink által, és életünk minden eseménye által is. Ő örök életet ad a nyájának azzal, hogy a keresztség által a bárányai lehetünk. Megerősíti a hitünket azzal, hogy a bérmálás szentségében a Szentlelket adja nekünk. Folytonosan táplál minket az Oltáriszentségben és a Szentírás szavaival. Megszenteli az életközösségünket a házasság és egyházi rend szentségével. Jézus megvédi nyáját úgy, hogy a mindenható Atya szerető kezébe helyezi őket. Ő elmegy és megkeresi az elkóborolt bárányokat, és meggyógyítja őket. Ő begyógyítja a lelkünk sebeit a bűnbocsánat szentségében, és megerősít bennünket a betegség idején vagy idős korunkban az betegek szentségével.  Jézus meghalt a juhaiért. Ahogyan hajdanában a pásztor akár saját élete kockáztatásával is megvédte nyáját a vadállatoktól és tolvajoktól, úgy halt meg Jézus engesztelésül az emberek bűneiért.

Hogyan válaszolhatunk mi ma a jó pásztornak?

Legyünk jó pásztorokká. Mindannyian meg vagyunk bízva azzal, hogy egymás pásztorai legyünk. Vagyis lelkészek, szülők, tanárok, orvosok, ápolók, politikusok és alkalmazottak, mind-mind pásztorok vagyunk. Akkor válhatunk jó pásztorrá, ha szeretjük a ránk bízottakat, imádkozunk értük, időt és erőt áldozunk rájuk, és megvédjük őket a fizikai és lelki veszélyektől. A szülőknek mint pásztoroknak különösen óvatosnak kell lenni, hiszen ők válnak gyerekeik mintájává az életük vezetésével. 

Legyünk Jézusnak, a Jó Pásztornak jó bárányaivá. Vegyük magunkhoz a lelki táplálékot a rendszeres és aktív részvétellel a szentmiséken, a szentségek vételével, imaközösségekben, megújulási és missziós alkalmakon. Működjünk együtt papjainkkal úgy is, hogy tanácsokkal segítjük őket a plébánia működésének javításában, bátorítjuk őket a feladataik végzése közben, alkalmanként akár segítő kritikával is, és imádkozzunk értük. Működjünk tehát közre a különböző fórumokon, a szolgálatokban és plébániai közösségekben. 

Tehát kedves testvérek, imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért, hogy több szent és Szentlélekkel eltelt pásztor vezesse, táplálja és óvja a katolikus egyházat. Keresztények a hivatásokról gondolkodva fogalmazták meg ezt az alapigazságot: Mindannyian papok vagyunk, néhányan áldozó papok, de csak egy igazi pap van. Jézus a Pap a maga teljességében, mert Ő az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között, aki a kereszten egyetlen, igaz áldozatként feláldozta önmagát. A második Vatikáni Zsinat különös hangsúlyt helyezett arra, hogy az egyetemes papság által minden hívő, minden megkeresztelt osztozik Krisztus papságában. Köztük azok is, akik arra kaptak meghívást és köteleződtek el,  hogy egész életükön át mint felszentelt papok osztozzanak Jézus papságában. A mai hivatások világnapja arra buzdít minket, hogy imádkozzunk fiatal lányokért és fiúkért, hogy meghallják Isten hívását arra, hogy felszentelt papokként és szerzeteseként szolgálják az Istent és az egyházat. Ámen.

Bezár

2018. Április 15. Vasárnap

Jézus felnyitja lelki szemünket, hogy felismerjük őt

Mahi atya prédikációja Húsvét 3. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Indiában létezik egy Diwali nevű fesztivál, ez a fény ünnepe. Általában októberben ünneplik. Az emberek lámpásokat gyújtanak az otthonaikban, és elűzik a sötétséget. A fiatalok és a gyerekek egész éjjel tűzijátékkal játszanak. Én is, mint minden más gyerek nagyon érdeklődtem a tűzijáték iránt. Az államomban 1991-ben, nem sokkal a fesztivál előtt hatalmas tűz ütött ki a tűzijátékot gyártó üzemben, és csaknem 60 gyerek vesztette életét a balesetben. Ezeknek a gyerekeknek azért kellett dolgozniuk, hogy az ünnep előtt elő lehessen állítani a szükséges tűzijáték-mennyiséget. Másnap az újságból értesültem a 60 gyerek életét követelő balesetről. Ekkor több barátommal együtt elhatároztuk, hogy soha többet nem nyúlunk tűzijátékhoz. A fesztivál ideje alatt megemlékezünk azokról a gyerekekről, akik életüket vesztették. Ez a baleset sokak szemét felnyitotta, az enyémet is. 

Ilyen vagy hasonló események, amelyek hirtelen felnyitják a szemünket, mindannyiunk életében történnek. Xavéri Szent Ferenc előkelő család gyermeke volt, Párizsban járt egyetemre. Szent Ignác folyamatosan emlékeztette őt arra a kérdésre, amelyet Jézus tett fel: „Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?” (Mk 8, 36) És eljött az idő, amikor Xavéri Szent Ferenc választ akart kapni erre a kérdésre. Ennek a válasznak a keresése vezette őt arra, hogy nagy misszionárius legyen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek a szentnek az útja Indiába vezetett, hogy az elődeimnek hirdesse az Evangéliumot, ők pedig hittek abban, amit tanított, és keresztényekké lettek. 

Isten útjai különlegesek, és eltérnek az ember útjaitól. Olyan eseményeket enged átélnünk, amelyek felnyitják a szemünket, és segítenek nekünk abban, hogy jobban irányítsuk az életünket. Nézzük csak meg az evangéliumi szakaszt, amikor a feltámadt Krisztus megnyitja a tanítványok értelmét arra, hogy megérték Isten misztériumát. Amikor Mária Magdolna sírva állt a sír mellett, Jézus megjelent neki, és megkérdezte tőle, hogy miért sír. Az asszony azt hitte, hogy a kertésszel beszél, és ezt mondta neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. (Jn 20,15-16). Mária Magdolna nem ismerte fel a feltámadt Jézust. Jézus volt az, aki segítette őt abban, hogy felismerje a hangját. Ha például Zoli nevét mondanám, akkor Zoli biztosan felismerné, hogy Mahi szól neki. Mária Magdolna elment, és azt hirdette a tanítványoknak: „Láttam az Urat.”

Jézus megjelent az Emmauszba tartó tanítványoknak, de ők sem ismerték fel. Szent Lukács világosan írja: „De szemük képtelen volt felismerni.” (Lk 24,16) Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. És mikor ismerik fel Jézust a tanítványok, és mikor segít Jézus nekik abban, hogy felismerjék őt? A kenyértöréskor. „Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték.” A tanítványok erre visszamentek Jeruzsálembe, és elmondták, hogy mi történt velük, és hogy hogyan ismerték fel az Urat a kenyértörésben. 

Jézus megjelent a bezárt ajtók mögött várakozó tanítványoknak, és így köszöntötte őket: „Békesség nektek.” Hogyan reagáltak a tanítványok? Ijedtükben és félelmükben azt hitték, hogy szellemet láttak. Aztán Jézus megmutatta nekik feltámadt testét, és azt kérte tőlük, hogy érintsék meg és lássanak. Ettől a pillanattól kezdve lassan-lassan alább hagyott a tanítványok félelme. Örömükben még mindig nem mertek hinni, annyira csodálkoztak azon, hogy milyen dolgok történnek velük. Amikor együtt ettek, Jézus ezt mondta: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Majd megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. 

Kedves Testvérek! 

Amit a mai vasárnapon hangsúlyozni szeretnék, az a következő: Jézus az, aki felnyitja a lelki szemünket arra, hogy felismerjük őt. A fizikai szemünkkel csupán a kenyeret és a bort látjuk, de lelki szemünkkel láthatjuk, hogy Jézus jelen van a kenyérben és a borban. Jézus a Szentlélek ereje által segít megérteni az írásokat. 
Ha hiszem, hogy Jézus valóban jelen van az Oltáriszentségben, akkor ez azt jelenti, hogy Jézus már felnyitotta a szememet és értelmemet arra, hogy felismerjem őt. Méltónak találtattunk arra, hogy felismerjük a mennyei dolgokat. Ez az Örömhír. 
És mi a dolgunk akkor, ha már eljutott hozzánk az Örömhír? Tanúságot kell tennünk arról, amiben hiszünk. Mária Magdolna visszament, és elmondta a tanítványoknak, hogy látta a feltámadt Krisztust; a két Emmauszba tartó tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és elmondta a többi tanítványnak, hogy találkoztak Jézussal. Péter, miután leszállt rá a Szentlélek ereje, bátor prédikációival tett tanúságot Krisztusról. 

Ha hisszük, hogy Krisztussal mi is új életre támadtunk fel, akkor itt az ideje, hogy szavainkkal és tetteinkkel is tanúságot tegyünk Krisztusról. Ezért írja Szent János levelében azt, amit a Szentleckében hallottunk: „Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk a parancsait. Aki azt mondja: „ismerem”, de a parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs benne igazság. De aki megtartja tanítását, abban Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk, hogy őbenne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne marad, annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt.” (1Jn 2,3-6)

Legyünk tehát engedelmesek, járjunk azon az úton, amelyre Jézus tanított minket, kedves testvérek. Egészen biztos, hogy érezzük azt, amikor teljesítjük Jézus kívánságait. Kérjük Őt szüntelenül, hogy nyissa meg lelki szemünket és értelmünket, hogy mindenkiben, de különösen az Oltáriszentségben felismerjük őt. Ámen. 

Bezár

2018. Április 08. Vasárnap

„Legyetek hát irgalmasak, amint a ti Atyátok is irgalmas.”

Mahi atya prédikációja az Isteni irgalmasság vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

A mai napon, alig egy héttel húsvét után, az Isteni irgalmasság vasárnapját ünnepeljük. A mai napon hálánkat fejezzük ki Isten iránt, aki Fia, Jézus Krisztus által feltámasztott minket a bűnből. A bűn miatt bűnösök voltunk, és büntetést érdemeltünk, de Isten megmutatta irántunk való végtelen irgalmát és együttérzését. A kegyelem annyit jelent, mint eltekinteni a jogosan kiszabott ítélettől vagy büntetéstől. Az egész Biblia azt tanúsítja, hogy miként gyakorol Isten irgalmat a bűnösökön. 

Mikeás prófétánál ezt olvashatjuk: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” (Mik 6,8) Később pedig így beszél a próféta: „Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod a vétkeket? Aki nem haragszol mindörökre, hanem kedved leled az irgalomban? Irgalmazz nekünk még ez egyszer, tipord össze vétkeinket, vesd a tenger mélyére minden bűnünket!” (Mik 7, 18-19)

Kedves Testvérek!

Isten a szeretet. A világ minden vallása ezen az egyszerű igazságon alapul: Isten a szeretet. Isten szeretetét először a világ teremtése által nyilvánította ki. A Biblia tanúság szerint ős-szüleink, akiket Isten saját kezével, saját képmására teremtett, valójában arra voltak hivatva, hogy egész életükön át Isten szeretetét élvezzék, de vétkeztek. A Sátán szavai csábítóan hangzottak számukra. Fontosabb volt nekik, hogy a Sátánnak engedelmeskedjenek, és így egyenlővé váljanak Istennel. Nem engedelmeskedtek Istennek és az Ő parancsainak. Így saját tettük következményeképpen gyalázatot, zűrzavart, szégyent, összezavarodottságot és bűntudatot vontak magukra. 

De Isten ekkor sem pusztította el őket, hanem csupán a kertet kellett elhagyniuk. Isten lehetőséget adott nekik arra, hogy felismerjék a vétküket, és helyrehozzák a dolgaikat. Ez volt Isten irgalmasságának az első megnyilvánulása. Ezt az isteni irgalmasságot tapasztaljuk meg a teljes Bibliában. Isten nem akarta, hogy az emberek örökre a bűn fogságában maradjanak. Számos próféta és vezető által gyakorolt irgalmat azokon az embereken, akik újra és újra vétkeztek ellene. Istennek egyetlen célja volt, ez pedig az, hogy az egész emberiséget megváltsa a bűnből. 

Az isteni szeretet és irgalom akkor nyilvánult meg legmagasabb fokon, amikor Isten szeretett Fiát, Jézust küldte a világba. Jézus, bár maga is Isten volt, emberi alakot öltött, … és engedelmeskedett az Atyának. Jézusnak minden szava és cselekedete egyetlen igazságot tett nyilvánvalóvá: azt, hogy Isten még mindig szereti a világot. Amikor gyógyított, amikor kiűzte a gonosz lelket, mind azt hirdette, hogy Isten irgalmának új korszaka, egészen konkrét formát öltve érkezett el az emberek közé. Végül pedig Jézus szenvedése, halála és feltámadása által egyszer s mindenkorra le akarta győzni a Sátánt. 

Magára vette össze bűnünket. Ezekért a bűnökért szenvedett és halt meg. Majd pedig feltámadt a halálból, hogy megmutassa nekünk, hogy nem vagyunk többé a halál foglyai, hanem Isten gyermekei vagyunk. Feltámadása új értelmet adott az emberi létnek. 

Jézus győzelme nem az apostolok hatalmas lelkesedése közepette történt, mert az apostolok elvesztették a reménységüket, féltek, össze voltak zavarodva; olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Leginkább lelki nyugalomra és pihenésre volt szükségük. Jézus megjelent nekik, és békét kínált: „Békesség nektek!”, majd pedig rájuk lehelt és ezt mondta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok a bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, nem nyer bocsánatot.” Nem csupán hatalmat adott nekik, hanem mindenféle kétséget eloszlatott közöttük, beleértve Tamás kétségeit is. 

Kedves Testvérek!

Amikor Isten a teremtéskor az ember orrába lehelt, akkor élet töltötte be az embert. Itt Jézus lehelt a gyenge és összezavarodott tanítványokra, és ők készekké váltak arra, hogy Jézus feltámadásának hírvivői legyenek. Miután elnyerték a Szentlelket, nem lehetett megállítani őket abban, hogy az igazságról beszéljenek Jeruzsálem népének. És szavuk elért az emberek szívéhez. A hívők száma napról napra nőtt. És azok, akik hittek Jézusban, megváltoztatták életüket. Isten gyermekeiként akartak élni. Minden figyelmüket Jézus nevének és személyének szentelték. Saját életük másodlagos volt számukra. Mindenük közös volt. Nem akadt köztük szűkölködő. Egyek voltak az Úrjézus nevében, aki vigaszt és erőt adott nekik. 

Kedves Testvérek!

Jézusnak az isteni irgalmassága egészen világosan és konkrétan jelent meg a hívek másokhoz viszonyuló példás életében. Az isteni irgalmasság és szeretet élő eszközeivé váltak az emberek között. Életük példája által mi is bíztatást kapunk arra, hogy olyan életet éljünk, amely eltelik Isten szeretetével és irgalmával. 

Mindannyian napról napra megtapasztalhatjuk az Isten irgalmát és szeretetét. Isten irgalmának és szeretetének folytonosan áradnia kell általunk is a felebaráti szeretet megnyilvánulásai által. Sokan úgy fejezték ki a felebaráti szeretetet, hogy a nagyböjti időben tartós élelmiszert hoztak a szegények számára. Minél inkább megosztjuk Isten irgalmát másokkal, annál mélyebben fogjuk tudni megérteni Jézus feltámadásának és saját feltámadásunknak a jelentőségét. 

Jézus is csak ezt kéri tőlünk: „Legyetek hát irgalmasak, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6, 36)

Nyilvánuljon meg rajtunk továbbra is Isten szeretete és irgalma. Ámen.

Bezár

2018. Április 01. Vasárnap

Tekintsünk előre életünk fényes jövőjére – Jézus által, Jézussal és Jézusban

Mahi atya prédikációja Húsvétvasárnap

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Isten Fia megalázta magát, emberi alakot öltött; az Isten Fia, aki a mi megváltásunkért magára vállalta a szenvedést és a halált, feltámadt a halálból. Alleluja! Az Isten Fia, aki a nagyböjti idő által arra indított minket, hogy tartsunk bűnbánatot, legyünk könyörületesek másokkal szemben, mindenkit szeressünk, legyünk önfeláldozók, imádkozzunk többet, feltámadt. Alleluja.

A halál nem tudott győzedelmeskedni rajta, hiszen Ő a Feltámadás és az Élet. És feltámadása által lehetővé tette számunkra, hogy mi is feltámadjunk a bűnből. Nem vagyunk többé a bűn és a halál foglyai, hanem testvérek vagyunk Jézus Krisztusban. Lelki hatalmat kaptunk arra, hogy Istent úgy szólítsuk, hogy Abba, vagyis Atya. Jézus méltóvá tett bennünket arra, hogy Isten gyermekei lehessünk. 

Igen, most nem annak van itt az ideje, hogy amiatt szomorkodjunk, amivel vétkeztünk ellene, sem annak, hogy korábbi tetteink miatt szégyenkezzünk. Most a „felfelé tekintés” ideje van. Szent Pál így fogalmazza ezt meg a Szentleckében: „Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” (Kol 3, 2-3) Amióta életünk Krisztussal Istenben van elrejtve, csakis rá kell irányítani a figyelmünket. Ne az kösse le gondolatainkat, ami rosszat életünkben a múltban tettünk, hanem előre tekintsünk, életünk fényes jövőjére – Jézus által, Jézussal és Jézusban. 

Mária Magdolna Jézusra irányította a figyelmét. Nem tudott aludni ezen a különös éjszakán. Igen, az Evangélium arról beszél, hogy a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, elindult a sírhoz. Ez rámutat arra, hogy mennyire szerette Jézust, aki kiszabadította őt bűnös életéből. Hiányzott neki ez a megbocsátó Jézus. A sír felé tartott, és arra gondolt, hogy talán Jézus sírjának a közelében megnyugvást talál. Meglepetésére üresen találta a sírt. Nem volt ott Jézus teste. Az apostolokhoz futott a hírrel, majd Péter és János is a sírhoz futottak, de ők is csak az üres sírt találták. 

Jézus később többször is megjelent tanítványainak, kinyilvánította nekik dicsőségét. Az Olvasmányban Szent Péter szavait hallottuk: „Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.” (ApCsel 10, 39-41) Nem csoda hát, hogy az egyház a húsvéti örömhír kihirdetésénél, amit a tegnapi vigília szertartásban hallottunk, így ujjong: „Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa: és ujjongjanak Isten csodálatos művei: fölséges nagy királyunk, Jézus Krisztus feltámadt.”

A húsvéti örömhír, kedves testvérek, valóban a keresztény hit magva, középpontja. Jézus Krisztus meghalt, de újra él! Krisztus szeretete diadalt aratott. Diadalmaskodott a bűnön és a halálon, nekünk pedig az életnek egy új minőségét adta. Semmi sincs úgy, mit volt korábban. Soha többé nem lehet a bűné a végső győzelem. Ezért a húsvéti időben és év közben is így imádkozunk: „Halálunkat halálával megtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk, Urunk Jézus, jöjj dicsőségben!”

Szent Péter ezt mondja: „Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. A próféták mind tanúságot tesznek arról, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.” (ApCsel 10, 42-43) Ahogyan a feltámadt Jézus parancsolta, az apostolok, miután elteltek a Szentlélek erejével, hirdetni kezdték az örömhírt. Ettől kezdve a hír gyorsan terjedt embertől emberig, csoporttól csoportig, felkavarva a hívők egész közösségét. 

Ez az igehirdetés jutott el a mai napon hozzánk. Hitünk ezért nem valahol a ködös múltban hallott elvont szavakon alapul. Valóságként született meg, olyanoknak a tanúságtétele és igehirdetése alapján, akik maguk tapasztalták meg, és vitték hírét. Szent Pál is ezt igazolja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” Majd a továbbiakban úgy magyarázza, hogy a feltámadt Jézusba vetett hit az üdvösség forrása: „Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz.” (Róm 10, 9)

Miért van a feltámadásnak ilyen fontos, ilyen központi szerepe a hitünkben? Azért mert a feltámadás által nyilvánul meg Isten szeretetének határtalansága; a feltámadás teszi nyilvánvalóvá Isten irántunk való szeretetének mélységét és minőségét. Ezért a húsvéti örömtől eltelt szívvel énekelhetjük a zsoltárossal: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.” (Zsolt 118, 1)

Jézus halála és feltámadása nem csupán egy olyan történelmi esemény, amely Jézus személyével 2000 évvel ezelőtt esett meg. Sokkal inkább olyan tapasztalat, amely a Jézusban hívő ember mindennapi életét érinti, az emberi élet jellegét változtatja meg. Szent Pál úgy jellemzi a keresztény életet, mint folytonos részesülést Jézus Krisztus halálában és föltámadásában. „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.” (Róm 6, 4)

Így tehát a Húsvét emberei vagyunk. Magunkra kell vállalnunk a kötelességünket, hogy meghalunk a bűnös szokásainknak, és ezentúl a világosság gyermekeiként élünk. „Öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben.” (Róm 13, 12-13)

Igen, a Húsvét embereiként gondolataink azon járjanak, ami odafent van, ne pedig földi dolgokon. Hirdessük a Húsvét örömhírét, építsük Isten országát a családunkban, közösségeinkben. Ámen. 

 

Bezár

2018. Március 31. Szombat

Keljünk fel és ragyogjunk, hiszen Isten dicsőségének fénye ragyog felettünk.

Mahi atya prédikációja Nagyszombaton, Húsvét vigíliáján

Elolvasom...

„Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted… fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad.” (Iz 60, 1,2)

Kedves Testvérek!

Ezen a csodálatos estén megtapasztalhattuk, hogy felettünk ragyog Isten dicsősége; megtapasztalhattuk Istennek az erejét, öröm és lelkesedés tölt el minket, hiszen nem vagyunk többé a bűn és a halál rabszolgái. A bűnnek nincs hatalma rajtunk. Jézus kínszenvedése, halála és feltámadása által legyőzte a halált, és új életet adott nekünk. Ez a feltámadásnak és a ragyogásnak az ideje. 

A böjtölésünk, imáink, nagyböjti áldozataink, jócselekedeteink nem voltak fölöslegesek; egyetlen olyan pillanat sem volt fölösleges, amikor elutasítottuk a bűnt; nem mentek veszendőbe azok az átélt bántások, kritikák, rágalmazások, amelyeket az igazságért szenvedtünk el. Az ilyen nagyszerű cselekedetek valamilyen módon mind hozzájárultak ahhoz, hogy Krisztussal együtt most mi is feltámadjunk. Minden szomorúságunk örömre váltott; minden csalódásunk reménységbe fordult. 

Az evangéliumban arról a néhány asszonyról olvastunk, akik kora reggel drága olajokkal Jézus sírjához mentek, hogy bebalzsamozzák Jézus testét. Mély szomorúság töltötte el őket, hiszen elvesztették Jézust; fájdalommal nézték a kereszten függő és meghaló Krisztust; bánat töltötte el őket, amikor látták, amint Jézus testét a sírba teszik, a sírt pedig hatalmas kővel zárták el. Minden csodálatos volt, amíg Jézust követték, elvesztése pedig szörnyű élmény a számukra. 

Ezek az asszonyok pontosan tudták, hogy Jézus sírját egy nehéz kővel zárták le, mégis elindultak a sírhoz. Amíg a sír felé tartottak, arról beszélgettek, hogy ki hengeríti majd nekik el a követ. Lehet, hogy arra gondoltak, hogy majd a sírt őrző katonákat kérik meg, hogy segítsenek nekik. De meglepetésükre üresen találták a sírt. Elszomorodtak. Már Jézus elvesztése is nagyon fájt nekik, az üres sír láttán pedig összeomlottak. Hová menjenek, kit kérdezzenek? Teljesen tanácstalanok voltak. Ekkor megjelent egy angyal, és azt mondta nekik: „Ne féljetek. Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!”

Az asszonyok voltak az elsők, akik örömhírt vittek a tanítványoknak Jézus feltámadásáról. A tanítványok pedig hittek annak, amit az asszonyok mondtak. Hitük később, amikor a feltámadt Jézus többször is megjelent nekik, még erősebb lett. Amint megbizonyosodtak arról, hogy Jézus feltámadt a halálból, öröm töltötte el őket, és új élettel teltek el a feltámadt Jézusban. 

A húsvéti vigília szertartása ezért használ két olyan jelentős szimbólumot, amelyek szorosan kapcsolódnak a feltámadáshoz: az első jelkép a tűz, amely világossággá válik. A világosság a legerősebb és legegyszerűbb természetes jelkép. A teremtéskor Isten azt mondta: legyen világosság. A fény a belátás és a megértés egyetemes szimbóluma is. Ezért kezdtük a húsvét vigíliájának szertartását az ünnepélyes fényszertartással, és gyújtottuk meg a húsvéti gyertyát. A húsvéti gyertya Jézusnak, a világ Világosságának a jelképe, Jézusnak, aki elűzi a sötétséget, és utat mutat nekünk. A második jelkép a víz. A víz minden kultúrában a megújulás, a megtisztulás, az élet újrarendezésének a jelképe. Ma ünnepélyes szertartással áldjuk meg a keresztelő kutat, belemártjuk a húsvéti gyertyát, a feltámadt Krisztus jelképét. Ezt követően ünnepélyesen megújítjuk keresztségi fogadalmunkat. A keresztvíz lemosta bűneinket, új teremtményekké lettünk, Isten gyermekeivé a Szentlélekben való új élet által. Szent Péter így mondja: Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” (1Pét 2, 9)

Keljünk fel és ragyogjunk, hiszen elérkezett a világosság, Isten dicsőségének fénye ragyog felettünk. Tegyünk tanúságot a feltámadt Krisztusról, aki minket is feltámasztott a sötétségből, a halálból, a bűnből. Örökre maradjunk bennünk az Úrban való örvendezés. Hirdessük annak a dicsőségét, aki a sötétből meghívott bennünket csodálatos világosságára. Ámen. 

 

Bezár

2018. Március 30. Péntek

Krisztus ma is különböző kereszteket cipel, amelyeket a világ helyez a vállára

Mahi atya prédikációja Nagypénteken

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Biztos vagyok abban, hogy mindannyian hallottunk már olyan bírókról, akik bizonyos érdekeknek megfelelően hibás ítéletet hoznak, és együtt érzünk azokkal, akikkel szemben igazságtalanság történt. Az első nagypénteken Pilátus nem tévedett. Pontosan tudta, hogy mit tesz, és nyilvánosan ki is jelentette: „Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.” (Lk 23, 14-16) Pilátus átadta Jézust a katonáknak, hogy megostorozzák, töviskoronával megkoronázzák, de nem bocsátotta szabadon. Engedett a vének és a farizeusok nyomásának, és elítélte Jézust, akit korábban ártatlannak nyilvánított. 

Igen, Pilátus elítélte Jézust és a vének és a faruzeusok kezébe adta, de hol voltak ekkor azok a tanítványok, akiket Jézus maga választott ki arra, hogy vele étkezzenek, vele járjanak? Hol voltak azok az emberek, akikből Jézus kiűzte a gonoszlelket? Hol voltak azok, akik megérintették, és meggyógyultak a súlyos betegségükből? Hol volt az a férfi, aki 38 éven át feküdt a Bethesda fürdőnél? Hol volt a tíz leprás, akik megtisztultak? Hol volt az a vak, aki visszanyerte látását, amikor így kiáltott: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”? Hol volt az a tömeg, amelyet Jézus jóllakatott kenyérrel és hallal? Hol volt az az asszony, akit házasságtörés miatt halálra akartak kövezni, de Jézus megmentette? Miért hallgattak ezek az emberek, amikor Jézust letartóztatták ezen a napon? Miért nem jöttek, hogy segítsenek Jézusnak, vagy legalább miért nem tartottak vele? 

A tanítványok szertefutottak, Péter háromszor megtagadta. Júdás pénzért elárulta. Igen ez volt az első nagypéntek „bűnös csendje”. Az első nagypéntek teli volt az olyan emberek árulásával, akik csak jót kaptak Jézustól. Ezek az árulások nehezebbek voltak, mint a kereszt maga. 

Krisztus szenvedése nem csupán egy történelmi esemény, hanem napjainkban is tart. Krisztus szenved akkor, amikor akár napjainkban is igazságtalanság éri az ártatlanokat. Gondoljunk a soha el nem követett vétkekért ártatlanul lemészárolt szíriai gyerekre; gondoljunk azokra a szegényekre, akiket a gazdagok és hatalmasok kizsákmányolnak; gondoljunk azokra az atrocitásokra, amelyeket a gazdag államok követnek el a szegényekkel szemben; gondoljunk a gazdagokra, akik pazarolják és kidobják az ételt, míg a világon gyerekek ezrei fekszenek le félig vagy teljesen üres gyomorral. Krisztus ma is különböző kereszteket cipel, amelyeket a világ helyez a vállára. 

Mi is rátesszük a keresztet Jézus vállára azzal, hogy hallgatunk akkor, amikor igazságtalanság történik? Közönyösek maradunk akkor, amikor másnak szüksége lenne ránk? Mi, keresztények is pazarlóan bánunk az étellel? 

Kedves Testvérek!

Nem szeretnénk további kereszteket tenni Jézus vállára. Most Jézus szenvedésén és kereszthalálán szomorkodunk, Ő magára vállalta ezt a szégyenteljes büntetést olyan bűnökért, amelyeket soha nem követett el. Ne engedjük, hogy ez a szomorúság csupán üres érzés legyen. Legyen ez olyan szomorúság, amely változást hoz a szívünkbe, gondolatainkba. Legyen ez olyan szomorúság, amely kész Jézus nevében áldozatot hozni, kész kiállni a körülöttünk élő ártatlanok mellett. Jézus miatt érzett szomorúságunk gyógyítson minket, vezessen ki bennünket az önelégültségünkből, és juttasson el egy olyan életre, amelyben eltelünk az Ő együttérzésével és szeretetével. 

Jézus mondja: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24) Érezzük most át, hogy Jézussal együtt meghalunk a bűnnek, de Jézussal együtt támadjunk is fel egy új, lelki gyümölcsökkel teli életre. Ámen. 

Bezár

2018. Március 29. Csütörtök

A stóla és a kendő ünnepe

Mahi atya prédikációja Nagycsütörtökön

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Az elmúlt negyven napban arra készültünk, hogy részt vegyünk Urunk, Jézus Krisztus ma kezdődő húsvéti szent titkában. Mindazok az áldozatok, amelyeket ez idő alatt hoztunk: a böjtölésünk, a több elmondott ima, a különleges szeretet, odafigyelés, azok a jócselekedetek, amelyekkel a szegények és a szükséget szenvedők felé fordultunk, a felebarátainknak való megbocsátás nem volt felesleges, hanem mind arra készített fel bennünket, hogy méltó módon vegyük körül az oltárt, és méltó módon ünnepelhessük Urunk, Jézus Krisztus húsvéti szent titkát. Urunk, Jézus Krisztus húsvéti misztériuma az utolsó vacsora termében kezdődik, ahol megalapította az Oltáriszentséget és az Egyházi rend szentségét. Ma mi is ott vagyunk Jézussal és az apostolokkal együtt az utolsó vacsora termében, hogy tanúi legyünk annak, ahogy Jézus megalapítja ezeket a szentségeket. 

Mit is tett Jézus az utolsó vacsora termében? 

Ez nem egyszerűen egy olyan utolsó vacsora volt, amelyet Jézus halála előtt a tanítványaival töltött; ez nem egyszerűen a Pászka vacsora volt, amellyel Izrael népe az egyiptomi fogságból való szabadulást ünnepli. Ez ennél több volt. Jézus egészen különleges dolgot tett ezen az éjjelen; olyan emlékezetes dolgot, amelyről ezen az estén el kell gondolkodnunk. 

Jézus, akár a többi zsidó, elfogyasztotta a húsvéti vacsorát, de egészen új jelentést adott neki. „Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik. Vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Szavainak erejével a közönséges kenyeret és bort testévé és vérévé változtatta, és lelki táplálékul adta tanítványainak. Ettől kezdve ez az étel már nem az egyiptomi fogságból való szabadulásra emlékeztet. Ettől kezdve örökké a saját szabadulásunkat jeleníti meg: a halálból az életre; a saját szabadulásunkat a sötétségből a világosságra, a saját szabadulásunkat a halálból az örök életre. 

Szanszkrit nyelven létezik egy énekelt imádság, vagyis himnusz. Így szól:

असतोमा सद्गमय,

तमसोमा ज्योतिर्गमय 

मृत्योर्मा अमृतंगमया,

शान्ति शान्ति शान्तिः ।।

Ennek jelentése magyarul:

A nem valóditól az igaz felé vezess
A sötétségből vezess a fény felé
A halálból a halhatatlanság felé vezess
béke, béke, béke…

Jézus azt akarja, hogy mindannyian elnyerjük az örök életet. De ez csak akkor lehetséges, ha magunkhoz vesszük Jézus testét és vérét. Ezért, aki eszi Jézus testét, és issza az ő vérét, az a nem valóditól a valódi felé; a sötétségből a fény felé; a halálból az örök élet felé tart. 

Kedves Testvérek!

Milyen nagyobb ajándékot tudna Jézus adni, mint önmagát? Teljesen jelen van az Oltáriszentségben, és mindaddig jelen is lesz, amíg vissza nem tér dicsőségben. Jézus nem csak az utolsó vacsora termében adta ajándékul az Oltáriszentséget, hanem megadta annak a lehetőségét, hogy minden szentmisében, amelyen részt veszünk, megünnepeljük húsvét szent titkát. És ezt a lehetőséget egy másik szentség formájában, az Egyházi rend szentségében adta tanítványainak. 

 Az Oltáriszentség és az Egyházi rend szentsége szoros kapcsolatban állnak egymással. Jézus papokká tette tanítványait, hogy ünnepeljék az Eucharisztiát, ami arra a legszentebb áldozatra emlékeztet minket, amit Jézus másnap kereszthalálával mindannyiunkért bemutatott. Minden egyes alkalommal, amikor részt veszünk a szentmisén, ugyanebben a szent áldozatban részesülünk. És minden megkeresztelt embernek megadatott a lehetőség, hogy osztozzon Krisztus egyetemes papságában. Mi közösen ajánljuk fel Jézus testét és vérét, mint tökéletes áldozatot bűneinkért és egész világért a Mennyei Atyának. De vannak emberek, akiket Isten arra választott ki a többiek közül, hogy a szolgáló papság tagjai legyenek, és így mintegy hidat képezzenek Isten és az emberek között. A felszentelt pap mutathatja be az áldozatot az emberekért, kimondva Jézus szavait a szentmisén. Vagyis, amikor a pap a szentmise alatt az oltárnál áll, akkor Jézus Krisztus helyén áll. 

Stóla és kendő annak a könyvnek a címe, amely Tony Bellónak, egy olasz püspöknek az üzenetét foglalja össze, aki 1993 nagycsütörtökén 58 éves korában halt meg. A halálos ágyán diktálta ezeket a püspöki leveleket egyházmegyéje papjainak. Felszólította őket, hogy maradjanak hűek a „stólához és a kendőhöz”. A stóla a Krisztussal való egységet jelenti az Eucharisztiában, a kendő pedig a szolgálat által megvalósuló egységet az emberekkel. A püspök arra szólított fel, hogy papjai az Oltáriszentségben maradjanak egységben az Úrral, a szolgálat által pedig az emberekkel. E két dolognak, az Oltáriszentségnek és az Egyházi rend szentségének a megalapítása valójában a „stóla és kendő” ünnepe, vagyis a szeretet és a szolgálat ünneplése. 

Jézus szolgálat által mutatta meg az emberek iránti szeretetét. Az utolsó vacsorán fogta a kendőt, és megmosta tanítványai lábát. Jézus térdre ereszkedett, és megmosta a bűnösök lábát!! Mekkora alázatot tanúsított az emberek iránt! Péter és a tanítványok nem is értették, és nem is akarták elfogadni, hogy Jézus megmossa a lábukat. Alázatosak voltak Jézus alázatosságának láttán. Péter meg is akarja előzni, hogy Jézus megmossa a lábát. De Jézus ezt mondja neki: „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem.” „Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” (Jn 13, 8) Mit is jelent ez? Azt, hogy aki részesévé lesz az Oltáriszentségnek, annak el kell köteleződnie az emberek szolgálatára. 

Kedves Testvérek, 

A mai napon arra vagyunk meghívva, hogy húsvét misztériumának három napig tartó ünneplése által átalakuljunk; arra vagyunk hívva, hogy Jézust kövessük, aki lehajolt és megmosta tanítványai lábát. Nem elég, hogy eljövünk a templomba, és itt eleget teszünk a kötelességeinknek, majd hazamegyünk. Jézus lelkületét kell magunkkal hazavinnünk. A egymás szeretetének és szolgálatának Lelkét. A lábmosás jelentése, hogy alázatos szeretettel forduljunk másokhoz még akkor is, ha azok nem szolgálnak rá a szeretetünkre. Jót kell tennünk másokkal akkor is, ha ők nem viszonozzák a jóságunkat. Mások szükségét ugyanolyan fontosnak kell tartanunk, mint a magunkét. Szívből meg kell bocsátanunk másoknak, még akkor is, ha nem mondják azt, hogy „Sajnálom.” Szolgálnunk kell másokat még akkor is, ha ez a tevékenység nekünk nehézséget okoz. Éreztessük másokkal, hogy törődünk velük akkor is, ha szomorúak és elesettek. Bánjunk bőkezűen azzal, amink van. 

Bosszú helyett tartsuk oda a másik arcunkat is, ha igazságtalanul bánnak velünk. Módosítanunk kell az elképzeléseinket, hogy mások szükségén segítsünk szolgálattal a viszonzás elvárása nélkül. 

Igen, kedves testvérek, legyünk hálásak a Mennyei Atyának, aki egyszülött Fiát küldte a világba, hogy megmentse azt a bűntől és a halától; legyünk hálásak Jézusnak, hogy ezen a napon megalapította az Oltáriszentség és az Egyházi rend szentségét; legyünk hálásak a Szentléleknek, aki szüntelenül arra ösztönöz minket, hogy vegyünk részt az Eucharisztia ünneplésében. 

A hálának ezzel az érzésével ünnepeljük húsvét misztériumát az elkövetkező három napban is. Szenvedjünk Krisztussal bűneinkért, haljunk meg Krisztussal, és támadjunk fel Krisztussal. Ámen. 

 

 

 

 

Bezár

2018. Március 18. Vasárnap

Atyám, dicsőítsd meg nevedet!

Mahi atya prédikációja Nagyböjt 5. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

2001-ben teológushallgató voltam. Ekkoriban minden teológushallgató számára kötelező volt, hogy Joseph Ratzinger bíboros teológiai gondolatait és nézeteit tanulja. II. János Pál pápa 2005. április 5-i halála után a bíborost pápává választották. Örültem annak, hogy olyan valaki lett a pápa, akiknek teológiai tanításáról már hallottam. Az örömöm boldogsággá változott, amikor személyesen is találkozhattam vele a Vatikánban. A közvetlen kézfogás, az a néhány szó, amit váltottunk és a nekem ajándékozott rózsafűzér nagyon sokat jelentenek nekem. Még a hozzám intézett szavaira is emlékszem. Azt kérdezte tőlem: „Hol szolgálsz most?” Én pedig válaszoltam: „Jelenleg a budapesti érsekségen szolgálok, Magyarországon.” Erre ezt mondta: „Óh…, a magyar nehéz nyelv.” Én pedig ezt mondtam: „Ez így van, azért járok iskolába, hogy megtanuljam a nyelvet.” Ezt mondta: „Minden jót!” A kettőnk közötti személyes beszélgetés mindössze néhány percig tartott, de a hatása sokkal hosszabb. Ha valakit könyvekből, képekről ismerünk, az egészen más, mintha személyesen is kapcsolatba kerülünk vele. 

Keresztelő János a Messiásról tanított, és arra buzdította az embereket, hogy tartsanak bűnbánatot. Amikor megkeresztelte Jézust, akkor pedig arra figyelmeztette tanítványait, hogy Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Erre két tanítványa, Fülöp és András csatlakozott Jézushoz. Addig csupán hallottak Jézusról, de most látták és követték őt. Amikor Jézus megfordult, és megkérdezte tőlük, hogy mit szeretnének, akkor ők visszakérdeztek: „Uram, hol laksz?” Jézus így válaszolt: „Gyertek, és nézzétek meg!” Ezen az éjszakán vele maradtak. Másnap András testvéréhez, Simonhoz igyekezett, és ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást!”, majd elvitte testvérét Jézushoz. Fülöp pedig barátjához, Natánaelhez ment, neki mondta: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvényei és a próféták írnak, Jézust, a názáreti József fiát.”

Fülöp és András mindössze egyetlen estét töltöttek Jézussal, és mégis megértették, hogy megtalálták a Messiást. És amint felismerték Jézusban a Messiást, azon igyekeztek, hogy másokat is Hozzá vezessenek. Segítenek abban, hogy szeretteik is személyesen tapasztalják meg Jézust. Így lehet igaz módon megélni a tanítványságot. 

Néhány görög Fülöphöz fordult, és ezt mondta neki: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp ezután Andráshoz ment, majd együtt mentek Jézushoz, és mondták el neki a kérést. Miután Jézus megismerte a kérésüket, nem adott nekik közvetlen választ. Ehelyett azt mondta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Isten fia…” Úgy tűnik, mintha nem is lenne kapcsolat a tanítványok kérése és Jézus válasza között. De gondolkodjunk el ezen kicsit mélyebben.

Először is: a görögök látni akarták Jézust. Többször olvashatjuk a Szentírásban, hogy „látni” akarják, hogy néz ki Jézus, hogyan beszél, és mit tesz. Zakeus például egyike volt azoknak, akik látni akarták Jézust. Nyugodtan nézhette volna Jézust távolabbról. De Jézus nem akarja, hogy emberek és közte távolság legyen. Azt akarja, hogy kövessék őt. Jézus azt is tudja, hogy az ő ismerete nem biztosítéka a könnyű, nehézségektől és akadályoktól mentes életnek. A követői sokkal inkább hasonlítanak a búzaszemre, amelyik a földbe hull és meghal, hogy gazdag termést hozzon. 

Mi sem csupán azért jöttünk a templomba, hogy lássuk Jézust, vagy csupán azért, hogy teljesítsük a vasárnapi kötelességünket, hanem azért, hogy hallgassuk Igéjét, hogy vele együtt ajánljuk fel magunkat az Atyának, hogy testével és vérével tápláljuk a lelkünket, és ennek segítségével Jézusnak tetsző, igaz életet élhessünk. Ezért mondjuk imáinkat hangosabban, dicsőítjük énekkel az Urat, ülünk, felállunk, és ezért térdelünk le az Oltáriszentségben jelenlévő Úr előtt. Más szóval: egész énünk, egész testünk és lelkünk részt vesz Jézusnak abban az áldozatában, amelyet egykor a Kálvária-hegyen bemutatott. Mi sem csupán látni szeretnénk Jézust, hanem követni akarjuk Őt. Ebben az összefüggésben mondja a mai Evangéliumban Jézus: „Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”

Másrészt viszont, amikor Jézus azt hallja, hogy néhány görög látni akarja, ezt mondja: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia.” Lehetséges, hogy Jézus annak örült, hogy megtudta, hogy híre, az amit, mondott, és az, amit tett, eljutott a zsidó területeken túlra, vagyis a nem zsidó embereket is elérte. A megváltás, amiért jött, az egész emberiségnek szól, nem csupán a zsidóknak. Ezért mondja: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn 12,32) Az is lehet, hogy Jézus lelke olyan szomorú volt, hogy nem is tudott figyelni arra, amit a tanítványok mondtak, hanem magának mondja: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem.” (Jn 12,27)

Elérkezett az idő, és mielőtt felemelkedik a földről, teljesítenie kell az Atya tervét. Saját életével kell váltságdíjat fizetnie a világ megváltásáért. Ezért kéri az Atyát: „Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” (Jn 12,28) És Isten meg is dicsőítette Jézust halálból való feltámasztása által, és ezzel megváltotta az egész világot.

Kedves Testvérek!

A nagyböjti idő alatt mindent megteszünk azért, hogy ellenálljunk azoknak a kísértéseknek, amelyek bűnbe visznek; bűnbánatot tartunk, sok jót teszünk; féken tartjuk a nyelvünket, és vigyázunk arra, hogy mit teszünk, nehogy ismét bűnbe essünk. Megpróbáljuk a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy kövessük Jézust azzal, hogy megbocsátunk másoknak, kedvesen beszélünk embertársainkkal. Legyünk biztosak abban, hogy Isten minket is megdicsőít majd. 

Hogyan dicsőít meg minket? Isten így szól Jeremiás próféta által: „Íme, napok jönnek – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök… Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek… megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.” (Jer 31,31-34)

Isten meg akar nekünk bocsátani, és nem akar emlékezni bűneinkre. Bízzunk irgalmasságában! Szeret minket, vigyáz ránk és azt akarja, hogy örökké éljünk. Éljünk békésen Isten jelenlétében. Maradjunk Jézussal, és tapasztaljuk meg erejét! A szentmisén, szentségimádáson és más szentségek által megtapasztalhatjuk jelenlétét és erejét. Ezután is kérjünk ehhez lelki megerősítést Jézustól, aki az Út, az Igazság és az Élet.

Ámen.

Bezár

2018. Március 11. Vasárnap

Csakis a megfeszített Krisztus menthet meg minket a bűneinktől

Mahi atya prédikációja Nagyböjt 4. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

2014-ben több paptársammal együtt Hévízre mentem pár napra kirándulni. Ti is tudjátok, hogy Hévíz az egyik legjobb hely a termálvízben való fürdőzésre. A többi pap mind felkészült arra, hogy a vízbe ugorjon, csak én volt tanácstalan. Nem tudok úszni, ezért nem mertem bemenni a vízbe. Zsolt atya azt mondta, hogy az úszásra alkalmas tó mélyebb. Azt tanácsolta nekem, hogy szerezzek egy úszógumit, amellyel a víz felszínén tudok maradni. Kölcsönöztünk egyet, felvettem és bementem a tóba. Bár szégyelltem, hogy az én koromban úszógumi van rajtam, mégis szorítottam, hogy mentsem az életemet. Először nagyon jó érzés volt lebegni a mély víz felett. 3-4 órát is töltöttünk ott, de egy idő után felmerült bennem a kérdés: „mi történne, ha leeresztene az úszógumim, ha kiszökne belőle a levegő? Mi lenne velem, ha kicsúsznék az úszógumiból?” Minden ilyen kérdésnél egyre jobban szorítottam az úszógumimat. Amikor visszavittem, hálát mondtam Istennek, hogy egy ilyen egyszerű eszközzel mentette meg az életemet. Azon a napon úgy tekintettem az úszógumira, mint bronzkígyóra, ami megmentette az életemet. 

Mózes Isten parancsára bronzkígyót emelt fel a pusztában, mert Isten mérgeskígyókat küldött közéjük; ezek megmarták az embereket, sokan meg is haltak. Miért küldött Isten mérgeskígyókat választott népe ellen? Azért, mert türelmetlenek voltak Istennel szemben, lázadoztak Isten és Mózes ellen, panaszkodtak Istenre és Mózesre. Ezt mondták: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!” (Szám 21, 5) Isten megharagudott a népre, és kígyókat küldött közéjük. Ekkor a nép Mózeshez fordult, és ezt mondta: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!” Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!” Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt. (Szám 21,7-9)

Jézus ezt mondja Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,14) Akik fölött győzedelmeskedett a bűn, akik szeretik bűnös életüket, akik másokat bűnre visznek, olyanok, mint akiket mérges kígyó mart meg. De ha az ilyen ember megbánja bűneit, hisz Isten irgalmában és visszatér Jézushoz, aki önként áldozta fel magát keresztre feszítése által, életet nyer és meggyógyul. Jézus nagyon nagy árat fizetett a világ megváltásáért. Csakis ez a megfeszített Krisztus menthet meg minket a bűneinktől. 

Múlt hétfőn behoztam a templomba azokat a gyerekeket, akik hamarosan elsőáldozók lesznek. Azt kérdeztem tőlük, hogy vajon miért van a templom közepén lévő kereszten a megfeszített Krisztus, míg sok templomban olyan kereszttel találkoznak, amelyiken nincs rajta Jézus teste. Különféle válaszokat adtak, én pedig elmagyaráztam nekik, hogy így jobban megérhetjük, mekkora nagy árat fizetett Jézus a megváltásunkért. Életét adta azért, hogy mi örökké élhessünk. Ez a Jézus az Atya egyszülöttje, aki azért jött a világba, hogy megmentsen minket, mert mindannyiunkat nagyon szeret. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16) A bűneinket utasítja el, nem pedig minket. Nagyon sok lehetőséget kínál, hogy megbánjuk a bűneinket és visszatérjünk hozzá azzal, hogy hiszünk Fiában, Jézus Krisztusban. 

Kedves Testvérek!

Szent Pál mondja: „A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat. … Kegyelemből részesültetek az üdvösségben, a hit által. Ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.” (Ef 2, 5, 8) Igen, a megváltás ajándéka, teljes mértékben Isten ajándéka Jézus Krisztus által.

A mai vasárnap neve: az öröm vasárnapja, hiszen számos okunk van az örömre. Megértettük, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy elküldte egyszülött Fiát, Jézust a megmentésünkre; a megváltás csakis Isten ajándéka; Isten pedig végtelenül bőkezű az irgalommal és a szeretettel. Ha valóban felfogjuk ezeket az üzeneteket, és hűségesek maradunk a szerető Istenhez, akkor Szentlélekben született emberek vagyunk. Jézus mondja Nikodémusnak: „Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába” (Jn 3, 5) Ha megszabadulunk a bűneinktől, és Krisztusban élünk, akkor mi vagyunk a világ világossága. 

Mai olvasmányaink Isten irgalmát és együttérzését, hatalmas szeretetét, jóságát és kegyelmét hangsúlyozzák, amelyet Krisztusban adott nekünk. A végtelenül irgalmas Isten iránti szeretetből és hálából, valamint hitünk kifejezéseképpen meghívást kaptunk arra, hogy osztozzunk Fiának, Jézusnak szenvedéseiben a nagyböjti bűnbánat által, hogy mi is örökösei lehessünk az örök üdvösségnek és dicsőséges feltámadásának a mennyben. 

Legyen ott tehát a kereszt minden házban. Amikor a család összegyűlik a kereszt körül, hogy imádkozzon, egészen biztos, hogy megtapasztalja Isten szeretetét, és megérti, hogy mekkora árat fizetett Jézus a megváltásunkért. Legyünk hálásak Istennek, és tanítsuk gyerekeinket is arra, hogy ők is hálával forduljanak Istenhez.

Ámen.

Bezár

2018. Március 04. Vasárnap

Ne legyen más istened rajtam kívül!

Mahi atya prédikációja Nagyböjt 3. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

E hónap 27-én lesz pontosan 7 éve annak, hogy Magyarországon vagyok. Egy olyan szerződés alapján kerültem ide, amely 2010 szeptemberében jött létre. Ezt a szerződést hárman írtuk alá: az esztergom-budapesti érsek, az indiai püspököm és én. Eredetileg öt évre kerültem ide, de a szerződést kétszer meghosszabbították. Mindhárom alkalommal új szerződés készült, új megegyezést írtunk alá. A szolgálati szerződésnek időbeni határa van. Ha a szerződés lejár, akkor visszamegyek az indiai püspökségemre, és ott folytatom az egyház munkámat, illetve ha nem akarok már itt szolgálni, akkor kérhetem a szerződés érvényen kívül helyezését. A szövetségnek azonban nincs időbeni korlátja. Ilyen például a házassági kapcsolat, amely egy férfi és egy nő között jön létre. A házaspárok szövetségi viszonyban vannak, amelyben halálig tartó hűséget fogadnak egymásnak. A másikhoz való hűség ennek a kapcsolatnak a leglényegesebb eleme. 

Izrael népe az egyiptomi fogság idején rabszolgasorban élt, és folytonosan kiáltott őseik Istenéhez. Az Isten pedig meghallotta sóhajukat, és Mózes vezetésével megszabadította őket hatalmas erejével és csodálatos tetteivel. Három hónappal az egyiptomi kivonulás után Izrael népe a Sinai-hegy alatt táborozott, ahol Isten szövetséget kötött velük. Azt mondta nekik, hogy hűséges Istenük lesz, ők pedig hűséges népe lesznek. Isten tízparancsolata, amelyet az Olvasmányban hallottunk, ennek a szövetségi kapcsolatnak csupán a legalapvetőbb feltételeit rögzítette. 

A legelső parancsban Isten a szövetségi kapcsolat fontosságát hangsúlyozza. A gyerekek vagy felnőttek hitoktatásakor ennek az első parancsnak a nagyon fontos tanítását gyakran figyelmen kívül hagyjuk. Az első parancs ez: „Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más Istened rajtam kívül!” Lehet, hogy nem fordítottunk elég figyelmet annak a következményeire, hogy engedelmeskedünk, vagy nem engedelmeskedünk az első parancsolatnak. Hasznos lehet tehát, ha ma erről elmélkedünk. 

Ezt mondja Isten: „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más Istened rajtam kívül! Ne készíts magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent van a földön, vagy a vizekben a föld alatt! Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok! Azoknak vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, a harmadik és a negyedik nemzedéken. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsaimat.” (Kiv 20, 1-6)

A parancsolat utolsó verse egyszerre ijesztő és vigasztaló. Azt mondja Isten, hogy a szülők vétkét gyermekeik harmadik-negyedik nemzedékéig bosszulja meg. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, ha hűtlenek leszünk Istenhez, vagy mást helyezünk Isten helyébe akár fenn van az égben vagy lent van a földön, vagy a vízben a föld alatt, és meghajlunk ezek előtt vagy tiszteljük ezeket a teremtményeket vagy embereket, akkor ennek következményei lesznek a következő generációk számára. Senki sem szeretné, ha a következő nemzedékek kapnának büntetést mindazért, amit mi követtünk el Isten első parancsa ellen. Másrészt szeretnénk, hogy gyermekeink, a jövő nemzedéke boldogan élhessen, élvezhesse Isten békéjét, szeretetét és áldásait. Nem ez a leghőbb vágyunk? Ha hűségesek vagyunk Istenhez, szeretjük Őt és parancsait, csak őt tiszteljük, akkor Isten ezredízig tesz tanúbizonyságot állhatatos szeretetéről. Bizony ez rajtunk múlik, a jó és hűséges magatartásunkon, azon a döntésen, hogy megtartjuk-e Isten parancsait – ha azt akarjuk, hogy Isten megmutassa állhatatos szeretetét irántunk és a következő generációk iránt ezredízig. A parancsokat ne a büntetés oldaláról vizsgáljuk, hanem nézzük inkább a parancsok megtartásával járó áldásokat!

Sajnos azt látjuk, hogy az emberiség Isten nélküli irányba tart. Nagyon sok rossz dolog kerül első helyre az emberek életében. A pénz iránti vágyakozás, a hataloméhség, a vágy, hogy hatalommal és befolyással rendelkezzünk, és ezek könnyen elfoglalhatják Isten helyét. Ezek a gonosz erők megkísértik az emberiséget, azt akarják, hogy forduljon el Istentől és parancsaitól. Az ateisták száma ijesztően nő. Nagyon sokan vannak, akiket keresztény névvel illetünk, de nem élnek keresztény életet. Miért? Azért, mert megengedték valaminek vagy valakinek, hogy elfoglalja az élő Isten helyét, és ezzel vétkeznek az első parancs ellen, ami Isten haragját és büntetését vonja maga után. 

Azok az emberek, akik különböző dolgokat árultak a templomban, lángra lobbantották Jézus haragját, mert visszaéltek a tisztelet helyével, és vásárcsarnokká változtatták. A vásárcsarnokok általában hangosak, az emberek itt találkoznak egymással, alkudoznak a dolgokon, pedig a templom az imádás helye, olyan hely, ahol az ember közvetlen kapcsolatba kerülhet az Istennel. Jézusnak fáj, amikor látja, hogy visszaélnek Isten templomával. Azt látja, hogy a pénz és az üzlet foglalta el Isten helyét az emberek szívében. Ezért űzte ki őket a templom előcsarnokából, és ezért forgatta fel a pénzváltók asztalát. 

Mi is minden nap vagy minden vasárnap eljövünk a templomba, hogy a szentmisében dicsőítsük Istent; eljövünk, hogy letegyük a bűneinket, és hogy lelkileg megerősödjünk. De, tételezzük fel, ha az egész mise alatt beszélgetnénk, éreznénk azt, hogy Isten házában vagyunk? Egész biztos, hogy nem. Az Isten házának, az imádás helyének megvan a saját értéke és fontossága. 

Ahogyan a testünknek is megvan az értéke és fontossága. Testünk, ahogyan Szent Pál tanítja, a Szentlélek temploma. Tisztán és szenten kell tartanunk. Azok a bűnök, amelyeket a testünkkel követünk el, a lelkünket teszik tisztátalanná. Ha lelkünk tisztátalan, akkor nincs benne jelen az Isten. Ha a testünk piszkos, megmoshatjuk vízzel, és újra tiszta lesz. De hogyan tisztítsuk meg a lelkünket? A Bűnbánat szentsége által. Itt is Jézus az, aki a gyónás által megszabadít bennünket a bűneinktől ugyanúgy, ahogyan a gonosztevőket űzte ki a templomból. Éljünk tehát a gyónás szentségével, és egyedül Istenhez igyekezzünk hűségesek maradni. Ne engedjük meg, hogy teremtett dolgok vagy emberek foglalják el a minket teremtő Isten helyét. Ő a mi Istenünk, ne legyenek más isteneink rajta kívül.

Ámen.

Bezár

2018. Február 25. Vasárnap

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele

 a 2018. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Elolvasom...

Kedves Testvérek! 

A nagyböjti időben a szentmise prefációja arra hívja fel a figyelmünket, hogy a lelki készületünk három részből áll: „önmegtagadással dicsőítsünk téged, bűnös vágyainkat féken tartsuk, és a nélkülözőket segítve atyai jóságodat kövessük.” (nagyböjti III. prefáció) 

A „nélkülözőket segítve atyai jóságodat kövessük” felszólítás közös gyakorlására hívjuk a testvéreket, amikor idén újra meghirdetjük a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést templomainkban. Ezzel két egyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a szentmisére hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. 

Régi böjti hagyomány volt az egyházban, hogy a böjtöléssel megtakarított javakat a szegényeknek ajánlották fel. Ezeket a példákat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat, és tegyék a templomban erre kijelölt helyre.

A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a Gondviselő Isten kézzelfogható szeretetét a nélkülöző családokba.

Ferenc pápa az idei nagyböjti körlevelében így buzdít bennünket:

„Az alamizsnálkodás gyakorlása által megszabadulhatunk a kapzsiságtól és felfedezhetjük, hogy a másik ember a testvérünk: amim van, soha nem teljesen az enyém. Mennyire szeretném, hogy az adakozás valódi életstílussá válna mindenkiben! Bárcsak követnénk keresztényekként az apostolok példáját, és meglátnánk a másokkal való osztozás lehetőségében az Egyházban megélt közösség kézzelfogható tanúságtételét. Ennek kapcsán felidézem Szent Pál felszólítását, amikor a korintusi hívekhez fordult a jeruzsálemi közösségnek szánt pénzgyűjtés ügyében: „…mert javatokra válik” (2Kor 8,10). 

Ez különösen is igaz Nagyböjtre, amikor számos szervezet tart gyűjtést nehéz helyzetben lévő egyházaknak és népeknek. Bárcsak mindennapi kapcsolatainkban is, minden olyan testvérünkkel szemben, aki segítséget kér, arra gondolnánk, hogy ez egy felhívás a Gondviselés részéről. Minden adakozás alkalom számunkra, hogy részt vegyünk abban, ahogyan Isten gondját viseli gyermekeinek. Ha ma engem használ fel arra, hogy segítsen egy testvéremen, hogy ne gondoskodna az én szükségemről is legközelebb ő, akit senki nem múlhat felül nagylelkűségben?”

Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról, és lehetőségeinkhez mérten tartós élelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 4-től 11-ig. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük és legalább 1 kg adományt hozunk a templomba, újra nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.

Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk. 

„1% segítség, 100% szeretet.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász karitatív szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat!

Kelt: Budapest, 2018. nagyböjt 2. vasárnapján

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Bezár

2018. Február 25. Vasárnap

Nekünk milyen terveink vannak az Atya akaratának teljesítésére?

Mahi atya prédikációja Nagyböjt 2. vasárnapján

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Vasárnaponként a fél 10 órai szentmisén kihúzzuk a nyerteseket azok közül a gyerekek közül, akik helyesen fejtették meg a NAMI-t. Csokit kapnak. Amikor a gyerekek az oltár felé jönnek, arcukon látszik az öröm, a báj, hiszen egészen természetes, hogy szeretik a csokit. Tegyük fel, hogy amikor kiosztom a csokoládét, az egyiket visszavenném: mit szólnátok ehhez? Azt gondolhatnátok, hogy milyen gonosz vagyok, hogy elveszem a gyermek csokoládéját. Emlékezzünk csak, Ábrahámnak egyáltalán nem volt gyermeke. Feleségével kettesben öregedtek meg. Bár ez volt a legnagyobb tragédia, ami egy házaspárral történhetett, Ábrahám megőrizte Istenbe vetett hitét. Isten pedig azzal jutalmazta meg hűségét, hogy édesapává lehetett. Ábrahám nagyon hálás volt Istennek ezért a tettéért. Megszerette a fiát. Élete egyre értelmesebbé és színesebbé vált. De nem sokáig. Eljött annak az ideje, amikor Isten próbára akarta tenni Ábrahám hitét. Isten azt kérte tőle, hogy áldozza fel egyszülött fiát, Izsákot. 

Ábrahámnak minden öröme és lelkesedése elszállt. Úgy érezte, mintha lángok vagy tövisek között járna. Isten olyan nagy próbatétel elé állította, ami már elviselhetetlen volt számára. Mit gondolhatott ekkor Ábrahám Istenről? Megtehette volna, hogy minden szörnyűséget gondol Istenről, aki azt várja el tőle, hogy áldozza fel egyszülött fiát. Megtehette volna, hogy ellenszegüljön Isten tervének. Vitába szállhatott volna Istennel, hogy akkor miért is adott neki fiat. Megtagadhatta volna azonnal Isten kérését. De Ábrahám egyiket sem tette. Ehelyett engedelmeskedett Isten parancsának, és kész volt feláldozni fiát, ahogyan azt Isten kérte. Ez rámutat Ábrahám megingathatatlan hitére és Istenbe vetett bizalmára. Amikor Isten megszólította, kész volt a gyors válaszra: „Itt vagyok, Uram!” Ez mutatja a készségét arra, hogy mindig azt tegye, ami Istennek kedves. 

Ábrahám elindult Morijah hegyére, Izsák pedig vele tartott, és vitte az áldozat bemutatásához szükséges fát. Az ártatlan Izsák többször is rákérdezett az áldozati bárányra, de Ábrahám azt válaszolta, hogy majd az Isten gondoskodik róla. Amikor elkészült az oltár, Ábrahám rákötözte fiát, majd hozzákezdett az áldozat bemutatásához. Ábrahám engedelmességének ez a megnyilvánulása elegendő volt Istennek ahhoz, hogy megbizonyosodjék arról, hogy Ábrahám mennyire hűséges. Isten, angyal formájában megszakította Izsák feláldozását, és egy kost adott az áldozat bemutatásához. Ábrahám pedig nem csupán Isten bizalmát nyeri el, hanem sokszoros áldást is nyer utódai számára. Az az igazán rendkívüli Ábrahámban, hogy kész mindent elveszíteni az Úrért, mindenben engedelmeskedni az Úrnak, és minden körülmények között megőrizni Istenbe vetett hitét. 

Az Újszövetségben láthatjuk Jézust, aki mindent az Atya szándéka szerint tesz, mindig kész engedelmeskedni az Atyának, és mindig kész megőrizni hűségét az Atyához. Az Atyaistennek pedig kedve telik egyszülött Fiában, Jézusban, ezért ezt mondja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Az Istennek öröme telik abban, hogy a világba küldi Jézust, hogy megmentse az embereket, „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Jézus azért áldozza fel magát, hogy teljesítse az Atya szándékát. De mielőtt megtörténik az áldozat, szeretné néhány tanítványának megmutatni dicsőségét. Átváltozik előttük, majd Mózessel és Illéssel beszélget, olyan ószövetségi alakokkal, akik szintén megjelennek ekkor. Jézus valódi kilétét nyilvánítja ki ezzel az átváltozással. Miért éppen Mózes és Illés jelenik meg ekkor Jézus mellett? Egy népszerű teológiai kommentár szerint Mózes a zsidó törvényt képviseli, Illés pedig a zsidó prófétákat. Így, amikor Isten hangja Jézusról azt mondja, hogy: „Őt hallgassátok!” – azt jelenti, hogy a törvénynek és a prófétáknak utat kell engedniük Jézus számára, aki új utat mutat a régi helyett. Jézus a törvény teljessége, és az ószövetségi próféták jóslatainak beteljesítője. 

Érdekes észrevenni, hogy amikor Mózes a Tízparancsolattal lejött a hegyről, arcán Isten dicsőségének ragyogása nyilvánult meg, most pedig Jézus arcán ugyanez a dicsőség ragyogott. Amikor vége lett ennek a jelenésnek, a tanítványok sohasem felejtették el, ami ezen a napon a hegyen történt, és minden bizonnyal ez is volt a cél. Szent János ezt írja az evangéliumában: „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” (Jn 1, 14). Szent Péter pedig később ezt írja: „Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen.” (2Pét 1, 16-18)

Miután Jézus beszélt Mózessel és Illéssel, egészen világossá válik előtte a cél, hogy életét adja a világ megmentéséért. Ahogyan az ártatlan Izsák vitte az áldozathoz szükséges fát, úgy viszi Jézus a fakeresztet a kálváriára, hogy ott meghaljon rajta. „Melyik isten nagyobb a mi Istenünknél?” Ha az Isten, aki még meghalni is kész értünk, velünk van, akkor ki lehet ellenünk? Szent Pál is ugyanezt a kérdést teszi fel ma. És úgy folytatja, hogy senki el nem választhat minket Krisztus szeretetétől. Sem nyomorúság vagy szorongatás, sem üldöztetés, sem ruhátlanság, sem életveszély vagy kard. 

Kedves Testvérek!

Az Atyaisten kész volt odaadni értünk szeretett, egyszülött Fiát, hogy így mutassa meg az emberek iránti szeretetét. Ábrahám kész volt arra, hogy feláldozza egyetlen gyermekét, hogy bebizonyítsa az Úrhoz való hűségét. Jézus kész volt arra, hogy odaadja az életét a világ megmentéséért és az Atya akaratának teljesítéséért. 

Mi mit vagyunk készek odaadni a nagyböjt kegyelmi idejében? Milyen terveink vannak az Atya akaratának teljesítésére? Van bennünk valami, aminek láttán az Istennek kedve lesz azt mondani: „Fiam/Lányom kedvem telik benned?”

Ha a szerető Isten velünk, semmi sem lehet ellenünk. Próbáljuk meg a lehető legtöbbet megtenni Isten tetszésére azzal, hogy hűségesek maradunk hozzá életünk minden napján.

Ámen.

Bezár

1 2 3 4 5