2018. november 4. vasárnap

Rózsafüzér-titoklapok

A Rózsafüzér Társulat tagjai a titoklapjukat átvehetik a sekrestyében.


2018. november 4. vasárnap

Varjú Imre atya 1956-ról

November 4-én, vasárnap a 9:30 órai szentmise után Varjú Imre atyával találkozhatunk a templomban, akivel az 1956-os élményeiről fogunk beszélgetni. Imre atya az 1956-os forradalom napjaiban is aktívan végezte papi szolgálatát, többször életveszélyben volt, a forradalom leverését követően bebörtönözték, így nagyon hitelesen tud beszámolni az akkori eseményekről. Használjuk ki a lehetőséget, hogy éppen a forradalom leverésének napján hallgathatjuk meg Imre atya tanúságtételét!


2018. november 1-2. csütörtök-péntek

Mindenszentek ünnepe és halottak napja

November 1-jén Mindenszentek főünnepe, november 2-án pedig Halottak napja lesz. Mindenszentek ünnepe parancsolt ünnep ezért reggel (7:30 órakor) és este (18 órakor) is tartunk szentmisét. A kitett kis cédulákra írjuk fel elhunyt hozzátartozóink, szeretteink nevét, majd helyezzük el a kosárba a cédulát. A halottak napja 18 órás szentmisét – és novemberben minden szerda esti szentmisét – a lapokon szereplő elhunytakért ajánljuk fel. Aki csak teheti, jöjjön el ezekre a szentmisékre, és imádkozzunk közösen elhunytjainkért.


2018. október 30. kedd

Asszonykör a plébánián

Október 30-án, kedden kivételesen 19 órakor kezdődik az Asszonykör a plébánián. Szeretettel várunk minden régi és új tagot!


2018. október 30. kedd

Teaházas ifihittan az őszi szünet alkalmából

Október 30-án, kedden az őszi szünetre való tekintettel az ifihittan helyett teaházas, társasjátékozós együttlétet tartunk. Erre az alkalomra szeretettel várunk minden játszani szerető legalább középiskolás fiatalt. Az együttlét 19 órától kb. 21 óráig tart.


2018. október 28. vasárnap

Képviselőtestületi tagok választása

Október 28-án tartjuk az új képviselő testület választását. Mindhárom szentmise után hátul a kis asztalról kaphatunk szavazólapokat, amit a kitöltés után dobjunk be a kitett dobozba. A szavazat akkor érvényes, ha a 14 jelölt közül minimum 1, maximum 10 nevet megjelölünk a jelölt neve melletti négyzetben két egymást keresztező vonallal.


2018. október 28. vasárnap

Megjelent a legújabb Mustármag

Megjelent plébániánk újságának, a Mustármagnak a legfrissebb száma, a templom bejáratánál lévő kis asztalról vihetünk belőle, de olvasható és letölthető honlapunk kezdőoldaláról vagy a Letöltések menüpontból is.


2018. október 28. vasárnap

A missziós gyűjtés eredménye

A múltheti Missziós vasárnapi gyűjtés eredménye 120.485 forint lett, melyet továbbítottunk az Érsekségre.


2018. október 28. vasárnap

Képviselő testületi választás

Plébániánk képviselőtestületének a mandátuma lejárt, ezért október 28-án képviselő testületi választást tartunk. A jelöltek listáját a hívektől beérkezett javaslatok, illetve a képviselő testületi szabályzat alapján összeállítottuk, a jelöltek neve és fényképe a faliújságon megtekinthető. Szavazni október 28-án minden szentmise után lehet. Foglaljuk imáinkba a jelölteket és az egész egyházközséget!


2018. október 24. szerda

A Nyugdíjas Klub találkozója

Kivételesen szerdán, október 24-én 17 órakor tartja összejövetelét a Nyugdíjas Klub a plébánián. Szeretettel várjuk a nyugdíjas testvéreinket.


2018. október 22. hétfő

24 órás szentségimádás

Október 22-én, hétfőn ismét 24 órás szentségimádási napot tartunk.  A 18 órai szentmisét magyar hazánkért ajánljuk fel, majd utána elénekeljük a Jézus Szíve-litániát. A kitett jelentkezési lapra iratkozzunk fel a szokásos módon. 20–21 óráig énekes, vezetett szentségimádást tartunk. Jöjjünk el minél többen, hogy közösen imádkozzunk.


2018. október 21. vasárnap

Kerékpáros zarándoklat a 301-es parcellába

Sokéves hagyományainkhoz hűen idén is megrendezzük a kerékpáros zarándoklatot a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájához, ahol mécsest gyújtunk, és közösen imádkozunk az 1956-os hősök emlékművénél. Október 21-én, vasárnap 13:30 órakor találkozunk a templom előtt. • Az esősre fordult időjárás miatt autókkal megyünk, a találkozás helyszíne és időpontja változatlan!


2018. október 20. szombat

Kirándulás hittanos gyerekeknek

Október 20-án, szombaton egésznapos kirándulásra megyünk a hittanos gyerekekkel, de szeretettel várjuk a családokat is, valamint közösségünk minden tagját. Részleteket a jövő vasárnap hirdetünk.


2018. október 16. kedd

Férfikör a plébánián

Október 16-án a hónap harmadik keddje lévén 20 órakor találkozik a Férfikör a plébánián. Régi és új tagokat egyaránt szívesen látnak.


2018. október

Új segédpüspököt nevezett ki a Szentatya

A Szentatya október 4-én Mohos Gábort, egyházmegyénk papját kinevezte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökének. December 8-án, az Esztergomi bazilikában lesz a püspökszentelés. Imádkozzunk az új segédpüspökünkért!


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓