2018. december 3. hétfő

Lelki nap gyerekeknek templomunkban

Hétfőn, december 3-án a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégiumból lelki napra jönnek gyerekek. Imádkozzunk értük is.


2018. december 1–2. szombat-vasárnap

Adventi lelkigyakorlat

A karácsony ünnepére felkészítő plébániai lelkigyakorlat advent első szombatján és vasárnapján – december 1-jén és 2-án – a 18 órai szentmiséken lesz. Szombaton Tampu-Ababei József atya, a főplébánia plébánosa, vasárnap pedig Blanckenstein Miklós atya, a pestszentimrei templom plébánosa mond szentbeszédet.


2018. november 29. csütörtök

Nyugdíjas Klub a plébánián

November 29-én, csütörtökön 17 órakor tartja összejövetelét a Nyugdíjas Klub a plébánián. Szeretettel várjuk nyugdíjas testvéreinket.


2018. november 27. kedd

Asszonykör a plébánián

November 27-én, kedden 19 órakor lesz az Asszonykör novemberi találkozója a plébánián, melyre szeretettel várjuk az új és régi tagokat egyaránt.


2018. november 25. vasárnap

A Karitász-gyűjtés eredménye

A múlt vasárnap a központi Karitász javára tartott gyűjtésen 121.130 forint jött össze, melyet továbbítottunk az érsekségre.


2018. november 25. vasárnap

Jótékonysági vásár

November 25-én, vasárnap a 9:30 órai szentmise után jótékonysági vásár lesz az arlói Elfogadlak Alapítvány javára, melyet Szent Ferenc Kisnővérei vezetnek. A vásáron gyógyteákat, házi lekvárt-szappant, valamint fokhagymát kínálnak a nővérek és munkatársaik. A befolyt adományokból a helyi nagy szegénységben élő családokat, gyermekeket, fiatalokat támogatják. Nagylelkű segítségüket előre is köszönjük. A nővérek a helyszínen tartós élelmiszer adományt – liszt, cukor, olaj, só, méz, tészta, rizs, bab, lencse, kakaó stb. – is szívesen fogadnak. Kérjük, hogy ezeket az adományokat hétköznap ne hozzák be a plébániára, csak vasárnap a templomba!


2018. november 25. vasárnap

Rózsafüzér-ígéret

Egy évvel ezelőtt közösségünkből sokan tettek ígéretet, hogy elimádkoznak naponta egy tized rózsafüzért, felajánlva azt a közösség és a saját, egyéni szándékaikra. Az egyéves ígéret novemberben lejár. Várjuk új felajánlók csatlakozását november 23-áig a sekrestyében. Az ünnepélyes fogadalomtételt november 25-én, Krisztus Király vasárnapján a 9:30 órai szentmisében tartjuk, kérjük a régi és az új tagokat, hogy erre a szentmisére jöjjenek!


2018. november 24. szombat

Szentségimádás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz csatlakozva

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus által meghirdetett világméretű szentségimádási alkalomhoz csatlakozva november 24-én, szombaton 17–18 óráig szentségimádás lesz templomunkban. Aki jön, kérjük, hogy előzőleg iratkozzon fel a kis asztalon lévő lapra, hogy tudjuk regisztrálni, de saját magunk is regisztrálhatunk a kongresszusi iroda honlapján, ahová ez a link vezet: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemenyek A szűrés mezőbe a szemere szót beírva könnyen megtalálható plébániánk. 


2018. november 24. szombat

Adventi készülődés az általános iskolásoknak

November 24-én, szombaton egésznapos adventi készülődésre, mini táborra, hívjuk az általános iskolásokat és középiskolás segítőket 9–17 óráig a Don Bosco Közösségi hHázba. Jelentkezni Kiss Erikánál vagy Szegedi Katinál lehet.


2018. november 24. szombat

Jótékonysági bál a főplébánián

A Főplébánia jótékonysági bált szervez november 24-e, szombatra a Rózsa Művelődési Házba 19 órai kezdettel, melyen közösségünk tagjait is szeretettel látják. A bálra jegyeket a sekrestyében lehet vásárolni. A bálról szóló információk a hirdetőtáblára kifüggesztett plakáton olvashatók.


2018. november 19. hétfő

24 órás szentségimádás

November 19-én, hétfőn ismét 24 órás szentségimádási napot tartunk.  A 18 órai szentmisét magyar hazánkért ajánljuk fel, majd utána elénekeljük a Jézus Szíve-litániát. A kitett jelentkezési lapra iratkozzunk fel a szokásos módon. 20–21 óráig énekes, vezetett szentségimádást tartunk. Jöjjünk el minél többen erre a szép, közös imádkozásra.


2018. november 18. vasárnap

Szent Erzsébet napi gyűjtés

A november 18-i összes szentmisénken Szent Erzsébet napi gyűjtés lesz a Központi Karitász munkájának támogatására.


2018. november 10. szombat

Milyen jó a gyerektábor!

November 10-én, szombaton 16–18 óráig „Milyen jó a gyerektábor!” címmel hívjuk a volt és a jövőre érdeklődő táborozókat és szüleiket közös játékra és fényképes élménybeszámolóra a Don Bosco Közösségi Házba.


2018. november 7. szerda

Szerda esti szentmisék elhunytjainkért

November folyamán minden szerda esti szentmisénket azokért ajánljuk fel, akiknek a nevét elhelyeztük a kosárban. Aki csak teheti, jöjjön el ezekre a szentmisékre, és imádkozzunk közösen elhunytjainkért.


2018. november 4. vasárnaptól

Szereplőket keresünk a betlehemesre!

Ebben az évben is készülünk betlehemessel karácsonyra. A hagyományokhoz híven várjuk a jelentkezőket, akiknek van kedvük szerepelni, felnőtteket és gyermekeket egyaránt! A próbák csütörtökönként 18:30 órakor kezdődnek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Jelentkezni Víg Márta rendezőnél lehet. Az első próba most csütörtökön, 8-án lesz a plébánián.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓