Bosco Szent János a fiatalság atyja és tanítója, a modern kor kiemelkedő pedagógusa, az ifjúság, a népnevelés, a szociális gondoskodás egyik legnagyobb alakja és példaképe. Korának hatalmi és társadalmi szemléletével, illetve szokásaival szembeszállva megvédte az elesetteket, a kiszolgáltatottakat. Szellemi, lelki örökségét és élete példáját követve a Szalézi Társaság 1943 és 1946 között a hívek segítségével felépítette Szemeretelepen a Don Bosco Közösségi Házat, amely akkori küldetését csak rövid ideig tölthette be, hiszen a diktatúra már 1949-ben elvette az épületet az egyháztól.
A Szent István Király Plébánia közösségének lelkes összefogása és odaadó munkája, valamint egyházi, állami és önkormányzati anyagi támogatás és a hívek pénzadományai által most újjáépült Közösségi Ház célja, hogy a plébánia hitélete, a kerület közélete és az egyéni és közösségi igények szolgálatába álljon – megőrizve Don Bosco szellemiségét és a keresztény értékrendet a XXI. század nyújtotta elvárásoknak megfelelően.
Közösségünk hittől és felekezettől függetlenül szeretettel hívja és várja a Don Bosco Közösségi Házba: