HIRDETÉSEK
Idén is lesz karácsonyváró együttlét a közösségi házban!
2021. december 21. szombat
Előre jelezzük, hogy az idei évben is megrendezzük plébániánk karácsonyváró éneklését. A program december 21-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Don Bosco Közösségi Házunkban.
Az Asszonykör sütivására az idősek és szegények támogatására
2024. december 8. és 15. vasárnap
December 8-án és 15-én, advent 2. és 3. vasárnapján a 9:30 órai szentmise után sütivásárt tart az Asszonykör, melynek bevételét szegény családok és idősek támogatására használ fel a helyi karitász.
Adománygyűjtés Szent Ferenc Kisnővérein keresztül
2024. december 8. vasárnap
December 7-én és 8-án idén is megszervezzük a szokásos adventi adománygyűjtést – Szent Ferenc Kisnővérein keresztül – a borsodi mélyszegénységben élő családok karácsonyának szebbé tételéért. A nővérek idén nem tudnak adományvásárt tartani, az adományokért december 9-én jönnek majd el.
Amit gyűjtünk:
– tartós élelmiszer,
– használt, de jó minőségű játék és könyv,
– meleg, téli cipő,
– pénz.
Ruhaadományokat most NEM gyűjtünk!
A felajánlott pénzösszegeket a templomba erre a célra kihelyezett dobozba lehet elhelyezni vagy átutalni a következő bankszámlaszámra:
ELFOGADLAK ALAPÍTVÁNY
10201006-50213269-00000000
Minden támogatást és segítséget köszönünk!
Mézeskalács sütés a gyerekeknek a közösségi házban
2024. december 7. szombat
December 7-én, szombaton 15–17 óra között szeretettel várjuk a gyerekeket és az anyukákat mézeskalács sütésre a Don Bosco Közösségi Házba. További részletek a faliújságra kihelyezett plakáton olvashatók.
Asszonykör a plébánián
2024. december 3. kedd
December 3-án, kedden 19 órakor az Asszonykör találkozik a plébánián, szeretettel várjuk az asszonyokat.
A múltheti gyűjtés eredménye
2024. december 1. vasárnap
A múlt héten a központi karitász javára rendezett gyűjtésen 227.015 forint gyűlt össze, melyet továbbítottunk az érsekségre.
A jövő évi elsőáldozás időpontja
2025. április 27. vasárnap
Előre hirdetjük, hogy a jövő évi elsőáldozás 2025. április 27-én, vasárnap a 9:30 órai szentmisében lesz.
Külön gyónási alkalom
2024. december 20. péntek
December 20-án, pénteken 17 órától lesz külön gyónási alkalom, amikor több atya is jön gyóntatni. Használjuk ki ezt az alkalmat, mert 24-én nem lesz már gyóntatás!
Rorate szentmisék az adventi időszakban
2024. december 1. vasárnap
Adventben hétköznapokon reggel 6 órakor tartjuk a gyertyafényes rorate szentmiséket templomunkban. A szentmisék után szeretettel várunk mindenkit egy teára és zsíros kenyérre az átjáró folyosón. A rorate mise után a bejáratnál lévő kis asztalról lehet vinni egy-egy bibliai igét a kosárból.
A nyugdíjas klub találkozik a plébánián
2024. november 28. csütörtök
November 28-án, csütörtökön délelőtt 10:30 órától a Nyugdíjas Klub tartja összejövetelét a plébánián.
