Heti Üzenet

2017. Február 05. Vasárnap

Az emberi tevékenység értékrendje

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából
(Nn. 35-36)

Elolvasom...

Az emberi tevékenység kiindulópontja is, de célja is az ember. Ő ugyanis, amikor dolgozik, nemcsak a tárgyakat és a társadalmat alakítja át, hanem saját magát is tökéletesíti; sok mindent megtanul, fejleszti képességeit, kilép önmagából, sőt önmaga fölé emelkedik. Ez a gyarapodása, ha jól megfontoljuk, sokkal nagyobb érték, mint a maga körül felhalmozódó vagyon. Az ember az által értékes, ami ő maga, nem pedig az által, amije van.

Ezért a technikai haladásnál többet ér mindaz, amit az emberek a nagyobb igazságosság, a szélesebb körű testvériség és a társadalmi viszonyok emberibb rendje érdekében tesznek. A technikai haladás ugyanis csak az anyagi alapot adhatja meg az ember felemelkedéséhez, egymagában azonban semmiképpen sem valósítja meg azt.

Ennek következtében az emberi tevékenység alapszabálya az, hogy – Isten tervéhez és akaratához igazodva – legyen összhangban az emberiség valódi érdekével, és tegye lehetővé az ember mint egyed és mint a társadalom tagja számára teljes hivatásának szolgálatát és betöltését.

Kortársaink közül sokan mégis mintha attól tartanának, hogy az emberi tevékenység és a vallás közötti szorosabb kapcsolat árt az emberek, a csoportok és a tudományok autonómiájának. Ha a földi valóságok autonómiáján azt értjük, hogy a teremtett dolgoknak, maguknak a közösségeknek is, megvannak a saját törvényeik és értékeik, amelyeket az embernek lépésről lépésre felismernie, alkalmaznia és alakítania kell, akkor az autonómia megkövetelése teljesen jogos; korunk embere igényli, sőt a Teremtő akaratának is megfelel. Éppen a teremtés tényéből következik ugyanis, hogy minden dolognak megvan a maga állaga, igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei, és megvan a saját rendje: ezeket az embernek tisztelnie kell azzal, hogy elismeri a tudományok és művészetek saját módszereit. Ha valóban tudományosan és az erkölcsi elvek szemmel tartásával folyik a módszeres kutatás, akkor ez egyetlen ismeretágban sem kerül soha igazi ellentétbe a hittel, hiszen a földi valóságok és a hit valóságai ugyanattól az Istentől erednek. Sőt azt, aki alázattal és állhatatosan igyekszik feltárni a természet rejtélyeit, tudtán kívül is mintegy az Isten keze vezérli, azé az Istené, aki a mindenséget létben tartja, ő teszi a dolgokat azzá, amik.

Hadd fejezzük ki tehát mély sajnálkozásunkat bizonyos szellemi magatartás fölött, amely néha megnyilvánult éppen a keresztények között is, akik nem mindig látták eléggé tisztán a természettudományok jogos autonómiáját. Ez a magatartás nézeteltérésekre vezetett, szenvedélyes vitákat váltott ki, és sokakkal elhitette, hogy a hit és a tudomány szemben áll egymással.

Ha azonban az „evilági dolgok autonómiája” kifejezésen azt értik, hogy a teremtett dolgok nem függenek az Istentől, és hogy az ember a Teremtőre való tekintet nélkül rendelkezhet velük, akkor minden istenhívő megérti, mennyire hamis ez a nézet. A teremtmény ugyanis a Teremtő nélkül a semmibe zuhan.

Bezár

2017. Január 29. Vasárnap

Isten csodálatos tettei

Fisher Szent János püspök és vértanú zsoltármagyarázatából
(Ps 102: Opera omnia, ed. 1597, pp. 1588-1589)

Elolvasom...

Sok jel és csoda kíséretében szabadította meg Isten a választott népet Egyiptom rabszolgaságából; majd megadta, hogy száraz lábbal keljenek át a Vörös-tengeren; a pusztában mennyei eledellel táplálta őket, mannával és fürjekkel; szomjúságuk csillapítására a kemény sziklából állandóan csobogó vizet fakasztott; győzelemre segítette őket minden ellenségük felett, akik háborúval sanyargatták; úgy rendelte, hogy a Jordán egy időre visszafelé folyjék; az ígéret földjét a törzsek és családok számához mérten kijelölte és kiosztotta nekik. Mindezt nagy szeretettel és bőkezűséggel nyújtotta nekik, az emberek mégis hálátlanul és szinte teljesen megfeledkezve minderről a jótéteményről, a fölséges Isten szolgálatát elhagyták és visszautasították, s nemegyszer a bálványimádás utálatos vétkének hódoltak.

Ezek után minket is – akiket a néma bálványok elé hajszoltak, amikor még pogányok voltunk (1 Kor 12, 2) – a pogányság vad olajfájáról lemetszett, és a választott nép nemes olajfájába oltott be, még ha annak természetes ágai letörtek is, és így kegyelmének s gazdagságának birtokosaivá tett bennünket. Végül saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta (Róm 8, 32), aki odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként (Ef 5, 2), hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és választott népévé tegyen bennünket (Tit 2, 14).

Mindez irántunk tanúsított nagy szeretetének és ugyanakkor nagy irgalmasságának nemcsak jele, hanem bizonyítéka is. Mi pedig – nagyon is hálátlan, sőt a hálátlan lelkület végső határait is túllépő emberek – sem szeretetére nem gondoltunk, sem pedig jótéteményei nagyságát nem mérlegeljük, hanem inkább elutasítjuk, és szinte megvetjük az ilyen nagy javak Szerzőjét és Adományozóját; és még ez a bűnösöknek szüntelenül nyújtott jóságos irgalmassága sem indít minket arra, hogy szent parancsainak megfelelően alakítsuk életünket és erkölcsünket.

Bezár

2017. Január 22. Vasárnap

Krisztus mindig jelen van Egyházában

A II. vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű, a szent liturgiáról szóló konstitúciójából
(Nn. 7-8. 106)

Elolvasom...

Krisztus mindig jelen van Egyházában, de kiváltképpen a liturgikus cselekményekben. Jelen van a szentmisében, a pap személyében, mert az áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, mint aki a kereszten önmagát feláldozta. És kiváltképp jelen van az eukarisztikus színek alatt. Jelen van erejével a szentségekben, így bárki is keresztel, maga Krisztus az, aki keresztel. Jelen van igéje által, minthogy ő maga szól hozzánk, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák. Végül jelen van, amikor könyörög, és zsoltárt zeng az Egyház, hiszen megígérte: Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18, 20).

Ebben a nagy műben, amely Istent tökéletesen megdicsőíti, az embert pedig megszenteli, Krisztus mindenkor maga mellé emeli, társává teszi az Egyházat, szeretett jegyesét; az Egyház pedig segítségül hívja Urát, és általa hódol az örök Atyának. Méltán foghatjuk fel tehát a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi szolgálatának gyakorlását. Ebben érzékelhető jelek jelzik, és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, és Jézus Krisztus misztikus teste, vagyis a Fő és a tagok együtt, teljes értékű nyilvános istentiszteletet mutatnak be.

Így tehát minden liturgikus ünneplés egyedülállóan szent cselekmény: Krisztus, a pap, és teste, az Egyház viszi végbe; hatékonyságát nem is éri el az Egyháznak semmi más cselekedete, sem rangban, sem mértékben. A földi liturgiában annak a mennyeinek előízét élvezzük, és annak a liturgiának leszünk részesei, amelyet a szent városban, Jeruzsálemben ünnepelnek. Oda tart zarándokutunk, ott ül Krisztus az Isten jobbján, mint a szentélynek és az igazi szövetségsátornak szolgája (vö. Zsid 8, 2). A földi liturgiában a mennyei seregek egész sokaságával együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség himnuszát; tiszteljük a szentek emlékét abban a reményben, hogy némi részünk és közösségünk lesz velük. Várjuk az Üdvözítőt, Urunkat, Jézus Krisztust (Fil 3, 20), amíg maga meg nem jelenik, mint a mi életünk, és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségesen (vö. Kol 3, 4).

Az Egyház minden hetedik napon megünnepli a húsvéti misztériumot az apostoli korból származó hagyomány alapján, amely eredetét visszavezeti magára Krisztus feltámadásának napjára. Ezt a napot, a vasárnapot, joggal nevezik az Úr napjának. E napon ugyanis Isten igéjének meghallgatásával és az Eukarisztiában részesedve megemlékeznek az Úr Jézus szenvedéséről, feltámadásáról és dicsőségéről, hálát adnak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által (1 Pét 1, 3). A vasárnap tehát minden ünnepnap őse, ezért a hívek buzgó figyelmébe kell ajánlani, és sürgetni, hogy ez a nap az öröm és a munkától való megpihenés napja is legyen. Semmi más ünnepet sem szabad elébe helyezni, kivéve a valóban legnagyobb jelentőségűeket: az Úr napja ugyanis az egész liturgikus évnek alapja és magja.

Bezár

2017. Január 15. Vasárnap

Az egyetértésben van az egység

Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak az efezusiakhoz írt leveléből
(Nn. 2, 2 – 5, 2: Funk 1, 175-177)

Elolvasom...

Úgy illik, hogy minden módon magasztaljátok Jézus Krisztust, aki megdicsőített titeket; legyetek tökéletesen egyek az engedelmességben; vessétek magatokat alá a püspöknek és a presbitériumnak, hogy így mindenben szentekké legyetek.

Nem úgy adok én parancsot nektek, mintha valakinek tartanám magamat. Bár Krisztus nevéért bilincset hordok, mégsem tarthatom magamat tökéletesnek Jézus Krisztusban. Én is csak most kezdek a tanítványa lenni, ezért úgy szólok hozzátok, mint tanítványtársaimhoz. Rászorulok ugyanis arra, hogy megerősítsen engem a ti hitetek, intéstek, béketűréstek és lelkierőtök. Mivel azonban a szeretet sürget, hogy szóljak hozzátok, azért már előzetesen buzdítlak benneteket: legyetek egyek az Isten igéjében! Mert Jézus Krisztus, aki elválaszthatatlan a mi életünktől, az Atya akaratát teszi; ugyanúgy a föld tájaira rendelt püspökök is Jézus Krisztus akarata szerint cselekszenek.

Ezért kell a püspök tanításával egyetértenetek, amint azt meg is teszitek. Hiszen a ti jó nevű, Isten előtt dicséretes presbitériumotok úgy össze van hangolva a püspökkel, akár a lantnak a húrjai, így dicsőíti a ti szerető egyetértéstek Jézus Krisztust. De ti magatok is mindnyájan egyesüljetek egy olyan kórusba, amelyben Isten dallamát veszitek át az egységben, és egy hangon énekeltek Jézus Krisztus által az Atyának, hogy így meghallgasson titeket, és jó cselekedeteitekből megtudja, hogy Fiának vagytok tagjai. Üdvös tehát, hogy megmaradjatok szilárd egységben, mert így kaptok részt Isten életéből.

Ha én rövid idő alatt olyan kapcsolatba léptem a ti püspökötökkel, amely nem emberi, hanem már lelki kapcsolat, akkor világos, hogy mennyivel boldogabbnak tartalak titeket, akik annyira egyek vagytok vele, mint az Egyház Jézus Krisztussal és mint Jézus Krisztus az Atyával, hogy minden egységben forrjon össze. Senki tévedésben ne legyen: ha valaki kiesik az oltár közösségéből, az nem részesül Isten kenyerében. Ha már egy-egy hívő ember imádságának is nagy ereje van, akkor mennyivel hatékonyabb a püspök és az egész Egyház együttes imádsága!

Bezár

2017. Január 08. Vasárnap

Krisztus megkeresztelkedése

Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból
(Oratio 39 in sancta Lumina, 14-16. 20: PG 36, 350-351. 354. 358-359)

Elolvasom...

Fény hull Krisztusra, vele együtt mireánk is. Krisztus megkeresztelkedik, vele együtt vízbe ereszkedünk, hogy vele együtt mi is kiszálljunk belőle. János keresztel, Jézus eléje járul. Talán azért, hogy megszentelje azt, aki őt megkereszteli. De kétségtelenül azért, hogy a régi Ádámot mindenestül a vízbe temesse. Mielőttünk, és éppen miérettünk megszenteli a Jordánt, hogy Lélek és víz által avasson kereszténnyé, amint maga is lélek és test volt.

A Keresztelő vonakodik, Jézus nem hagyja magát. „Nekem van szükségem a te keresztségedre” (Mt 3, 14), mondja akkor a mécses a Napnak, a szó az Igének, a jó barát a Vőlegénynek, asszonyok szülöttei közül a legnagyobb az egész teremtett világ Elsőszülöttének, az anyja méhében felujjongó annak, aki anyja szíve alatt imádásban részesült, az előfutár annak, aki eljött és újra el fog jönni. „Nekem van szükségem a te keresztségedre”, értsd hozzá: éppen teéretted. Biztosan tudja ugyanis, hogy majd a vértanúsága fogja őt megkeresztelni, és nem csupán a lábát mossák meg, mint Péternek.

Jézus azután feljön a vízből. Magával emeli a világot és látja, hogy megnyílik és kitárul az ég, amelyet Ádám maga és utódai előtt bezárt, amint a Paradicsomot is bezárta a tüzes kard. Isten voltát tanúsítja közben a Szentlélek, amikor a hasonló a hasonlóra száll. Hang hallatszik az égből: onnan való volt ő is, akinek a tanúság szólt. És amikor testi módon láthatóvá válik a galamb, megdicsőíti a testet, mivelhogy az is Isten a megistenülés által. Századokkal előbb ugyancsak galamb jelezte a vízözön végét is.Üljük meg tehát ma nagy tisztességgel Krisztus keresztségének ünnepét!

Legyetek tökéletesen tiszták, és tisztuljatok meg! Mert Isten egyáltalán semminek sem örül úgy, mint az ember megtérésének és üdvének, hiszen érte van minden beszéd és minden misztérium. A világ világosságaként legyetek éltető erő a többi ember számára, hogy tökéletes világoskodókként álljatok ama nagy világosság mellett, és öltözzetek magának a mennyei fényességnek a ragyogásába. Világosítson meg tisztán és ragyogóan a Szentháromság, akinek az egy Istenségéből kiáradó egy sugarát most még nem a maga teljességében vettétek a mi Urunk, Jézus Krisztusban, akinek legyen dicsőség és hatalom mindörökkön-örökké. Ámen.

Bezár

1 2 3 4 5