Heti Üzenet

2017. Június 18. Vasárnap

Ó, drága, csodálatos vendégség!

Aquinói Szent Tamás műveiből
(Opusculum 57, in festo Corporis Christi, lect. 1-4)

Elolvasom...

Isten egyszülött Fia az ő saját istenségének részeseivé akart tenni minket. Ezért fölvette természetünket, emberré lett, hogy az emberek az isteni természet részeseivé legyenek. Ezenfelül pedig amit természetünkből fölvett, azt egészen odaadta áldozatul a mi üdvösségünkért. A kereszt oltárán ugyanis feláldozta testét az Atyának kiengesztelésünkért; vérét ontotta megváltásunk áraként és lelki újjászületésünk fürdőjének megalapítására, hogy kiszabadítson a gyászos szolgaságból, és lemossa minden bűnünket.
Hogy pedig ennek a nagy, ajándékozó, örök szeretetének emléke velünk maradjon, testét eledelül és vérét italul hagyta ránk, hogy azt a hívek magukhoz vegyék a kenyér és a bor színe alatt. Ó, drága, csodálatos, üdvösségszerző és minden gyönyörűséggel teljes vendégség! Lehet-e valami is ennél drágább vendégség? Itt nem borjak és bakok húsát eszik, mint az Ószövetségben, hanem magát Krisztust, a valóságos Istent kapjuk eledelül. Van-e ennél a szentségnél csodálatosabb dolog?
Ez a legüdvösségesebb szentség is, hiszen eltörli bűneinket, növeli erényeinket, és szívünket teljesen eltölti mennyei adományaival. Az Egyház áldozatként ajánlja fel élőkért és holtakért, hogy mindenki javára legyen, hiszen Krisztus mindnyájunk üdvösségére alapította. Kimondhatatlanul édességes szentség: hiszen ebben vesszük magunkhoz minden lelki öröm igazi forrását. Annak a kitüntető jóságos szeretetnek az emlékét ünnepeljük e szentségben, amelyről Krisztus a kínszenvedésével tett bizonyságot.
Hogy e mérhetetlen szeretetével hívei szívét minél jobban betöltse, az utolsó vacsorán – amikor tanítványaival együtt ünnepelte a Húsvétot, és már az Atyához készült távozni a világból – megalapította az Oltáriszentséget. Így lett az Oltáriszentség Krisztus szenvedésének örök emlékezete, az ószövetségi előképek beteljesülése, Krisztus legnagyobb csodája, amely erőt adó vigasztalás mindazoknak, akik eltávozásán szomorkodtak.

Bezár

2017. Június 11. Vasárnap

Szent Atanáz püspök leveleiből

(Ep. 1 ad Serapionem, 28-30: PG 26, 594-595. 599)

Elolvasom...

Sohasem volt haszontalan a régi hagyomány, a katolikus Egyház hitének és tanításának kutatása, tudniillik amit az Úr átadott, az apostolok hirdettek, és az atyák pedig megőriztek. Ezen alapszik ugyanis az Egyház, s ha valaki ettől eltávolodik, már nem lehet keresztény, és nem is nevezhető többé semmilyen jogcímen kereszténynek.
Így tehát a Háromság szent és tökéletes, s az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben ismerjük meg. Semmi idegen vagy kívülről származó dolog nincs benne, és nincs összetéve teremtőből és teremtett dologból, hanem az övé a mindent teremtő és létrehozó erő. Természete egy és önmagával azonos, és tevékenysége is egy. Az Atya ugyanis mindent az Ige által a Szentlélekben cselekszik, s ily módon megmarad a Szentháromság egysége. Az Egyház így hirdeti az egy Istent, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van (Ef 4, 6). Mindennek fölötte áll, mint Atya, azaz eredete és forrása mindennek; mindent áthat, mégpedig az Ige által; s végül mindenben benne van: a Szentlélekben.
Szent Pál, amikor a lelki dolgokról ír a korintusiaknak, mindent az Atyaistenre, mint Főre vezet vissza a következő módon: A lelki adományok különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent végbevisz, ugyanaz (1 Kor 12, 4-6). Amit a Szentlélek kinek-kinek kioszt, azt az Atya adja az Ige által. Hiszen ami az Atyáé, mindaz a Fiú tulajdona is; ezért mindaz, amit a Fiú a Lélekben ad, igazában az Atya ajándéka. Ehhez hasonlóan, amikor a Lélek bennünk van, az Ige is bennünk van, akitől kaptuk a Lelket, s az Igében az Atya is. Így válik valóra: Atyám és én hozzá megyünk, és benne fogunk lakni (Jn 14, 23). Ahol ugyanis fény van, ott van a ragyogás is; ahol pedig a ragyogás van, ott van a hatása is, és feltündököl a kegyelem.
Szent Pál ugyanezt a korintusiakhoz írt második levélben így tanítja: A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal (2 Kor 13, 13). A kegyelem és az ajándék ugyanis, amely a Szentháromságban adatik, az Atyától a Fiú által a Szentlélekben adatik. Mert amint az Atya a Fiú által adja a kegyelmet, úgy az adományokban való részesedés csak a Szentlélekben lehetséges. De amikor ebben részünk van, az Atya szeretetét, a Fiú kegyelmét és a Szentlélek egyesítő erejét mondhatjuk magunkénak.

Bezár

2017. Május 28. Vasárnap

Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből

Szent Ágoston püspök beszédeiből
(Sermo de Ascensione Domini, Mai 98, 1-2: PLS 2, 494-495)

Elolvasom...

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is. Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk. Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9, 4) Máskor meg azt mondta: Éhes voltam, és adtatok ennem (Mt 25, 35).
Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk. Ő a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt akkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13).
A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta. Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (1 Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test. Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nemcsak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.

Bezár

2017. Május 21. Vasárnap

Elsőszülött a sok testvér között

Boldog Izsáknak, a stellai monostor apátjának beszédeiből
(Sermo 42: PL 194, 1831-1832)

Elolvasom...

Amint az embernek a feje és a teste együtt egyetlen ember, ugyanígy a Szűznek a Fia és az ő testének választott tagjai is együtt egy ember: az egy Emberfia. A Szentírás szerint is a teljes és egész Krisztus: a Fő és a test együtt. Mi, az összes tag ugyanis egy test vagyunk, amely a Fővel együtt az egy Emberfia, aki a fiúság által maga az Isten Fia, sőt istensége révén maga az egyedülvaló Isten. Tehát az egész test a Fővel, az Emberfiával együtt maga az Isten Fia, sőt maga az Isten. Ebből érthetők e szavak: Atyám, azt akarom, hogy amint én és te egyek vagyunk, úgy legyenek ők is egyek velünk (vö. Jn 17, 21).
Tehát e szentírási ünnepélyes kijelentés értelmében nincs test Fő nélkül, sem Fő test nélkül; sőt nincs Fő és test, vagyis a teljes Krisztus Isten nélkül. Tehát mindez, Istennel együtt az egy Isten. Isten Fia az isteni léttel természetes egységben, az Emberfiával személyes egységben, a titokzatos Testtel szentségi egységben van. Tehát Krisztus hűséges és valóságos tagjai joggal elmondhatják magukról mindazt, ami Krisztusra vonatkozik, még az istengyermekséget, sőt az isteni életet is. Csakhogy ami Krisztusnál isteni természetéből következik, az a tagoknál a vele való közösségből van; ami nála teljességben van meg, abból a tagok csak részesednek: végül ő születése által az Isten Fia, tagjai viszont az örökbefogadás által, amint a Szentírás is mondja: A fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk: Abba, Atya! (Róm 8, 15)
Ugyanazon Lélek által hatalmat adott nekik, hogy Isten gyermekeivé legyenek (Jn 1, 12), és külön megtanította őket az, aki elsőszülött a sok testvér között (Róm 8, 29), hogy így mondják: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy (Mt 6, 9). Másutt azt is mondta: Fölmegyek Atyámhoz s a ti Atyátokhoz (Jn 20, 17). A Szentlélek által a Szent Szűz méhéből született az Emberfia, a mi Fejünk; ugyanazon Szentlélek által születtünk mi is újjá a keresztség vizében Isten gyermekeivé és Fiának testévé, ő bűn nélkül született, de mi is elnyertük bűneink bocsánatát. Amint pedig emberi testében felvitte a keresztfára titokzatos testének minden bűnét, ugyanúgy megadta ennek a titokzatos testnek az újjászületés kegyelmét is, hogy ezután már semmi bűne fel ne legyen róva, amint a Szentírás is mondja: Boldog az, akinek az Úr nem számítja be vétkét (Zsolt 31, 2). Valóban boldog ez az ember, vagyis maga Krisztus, mert egyrészt mint Fő és Isten: maga bocsátja meg a bűnöket; másrészt pedig ennek a titokzatos test Fejének, mint embernek, nincs szüksége a bűnbocsánatra; végül pedig semmi bűnt nem rónak fel ennek a sok tagból álló testnek, amelynek ő a Feje.
Ő önmagában igaz, és ő maga szerzett megigazulást tagjainak, ő az egyetlen Üdvözítő, és egyedül az ő titokzatos teste kapta meg az üdvözítést. Saját emberi testében adott elégtételt a keresztfán mindazért, amit titokzatos testéből elvett a keresztvízben. A keresztfa és a keresztvíz által megváltást hozva, ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1, 29), amelyekért már elégtételt adott, mint pap és áldozat és Isten, aki magát áldozta fel önmagának, és titokzatos testét kiengesztelte önmagával éppúgy, mint az Atyával és a Szentlélekkel.

Bezár

2017. Május 14. Vasárnap

Krisztus a mi húsvéti világosságunk

Szent Maximus torinói püspök beszédeiből
(Sermo 53, 1-2. 4: CCL 23, 214-216)

Elolvasom...

Krisztus feltámadása megnyitja a holtak birodalmát, az Egyház most megkeresztelt gyermekei megújítják a földet, a Szentlélek kinyitja a mennyországot; a holtak megnyílt birodalma pedig visszaadja a holtakat, a megújult föld életet ad a feltámadtaknak, és a megnyílt menny befogadja az oda felmenőket. Ekkor megy a paradicsomba a gonosztevő, a feltámadt szentek pedig bemennek a szent városba, a holtak visszatérnek az élőkhöz. Krisztus feltámadásával így minden teremtmény mintegy meggazdagodva felmagasztosul. Az alvilág visszaadja foglyait a mennynek, a föld a mennybe küldi azokat, akiket eltemetett, a menny bemutatja az Úrnak az odaérkezőket, így szenvedése egyetlen tettével Üdvözítőnk felemel a mélyből, feltámaszt a földből, lakást ad a mennyben. Krisztus feltámadása ugyanis élet a holtak számára, megbocsátás a bűnösöknek, megdicsőülés a szenteknek. Ezért szólít fel a szent próféta minden teremtményt Krisztus feltámadásának ünneplésére, amikor arra buzdít, hogy ezen a napon, amelyet az Úr alkotott, örvendeznünk kell.
Krisztus világossága olyan nappal, amelynek nincs éjszakája, sem vége. Hogy pedig maga Krisztus ez a nappal, erről így tanít az Apostol: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel (Róm 13, 12). Így mondja: Múlóban az éjszaka, s nem azt, hogy: következik, így érthető ugyanis, hogy Krisztus világosságának eljövetelével messze fut a sátán sötétsége, s nem következik már rá a bűnök éjszakája; ez a véget nem érő fény elűzi az ősi homályt, és gátat vet a bűnök eláradásának. Maga a Fiú az a nappal, akire istensége fényét titokzatosan ráárasztja az Atya. Ő tehát az igazi nap, aki Salamon ajkával így beszél: Én el nem múló fényt gyújtottam az égen (Sir 24, 6 Vulg.). Amint tehát az égi napot egyáltalán nem követi éjszaka, úgy a Krisztustól kapott életszentséget sem követi a bűn sötétsége. Az égi nap ugyanis szakadatlanul fénylik, világít és tündöklik, és semmiféle sötétség sem homályosíthatja el, ugyanígy Krisztus világossága is szüntelen sugárzik, ragyog és tündöklik, de a vétkek semmiféle sötét homálya ki nem olthatja. Ezért mondja Szent János evangélista: A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel (Jn 1, 5).
Örvendezzünk tehát, testvérek mindnyájan a mai szent ünnepen! Senki se vonja ki magát bűnei miatt e közös örömből; senkit se akadályozzon semmilyen bűnteher abban, hogy a többiekkel együtt ünnepeljen! Mert akármilyen nagy bűnös valaki, ezen a napon nem szabad kételkednie bűnei bocsánata felől, hiszen nem kicsi a mi biztatásunk: Ha a gonosztevő paradicsomot érdemelt, miért ne érdemelne bocsánatot a hívő keresztény?

Bezár

2017. Május 07. Vasárnap

Krisztus keresztje: az emberi nem üdvössége

Szent Efrém diakónus beszédeiből
(Sermo de Domino nostro, 3-4. 9: Opera edit. Lamy, 1, 152-158. 166-168)

Elolvasom...

Urunkra rátiport a halál, ő viszont letaposta a halált, mint ahogyan az utat szokták. Alávetette magát a halálnak, s önakaratából fogadta el azt, hogy a vonakodó halált megsemmisítse. Urunk ugyanis kiment a Kálváriára keresztet hordozva, mert így akarta a halál. Ő azonban megszólalt a kereszten, és a sírok mélyéről előhívta szavával a megholtakat, a halál minden vonakodása ellenére. Csak a magára vett testében ölte meg őt a halál; s ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett. Istenségét emberségébe rejtette, s odalépett a halál elé, amely öl, de a halál is megöletett. A halál megöli a természetes életet, s viszont őt megöli a természetfeletti élet.
Mivel ugyanis a halál őt el nem nyelhette test nélkül, sem az alvilág fel nem falhatta őt test nélkül, ezért vett fel a Szűztől testet, hogy győzelmi kocsira szállva, azon menjen az alvilágba. Magára vett testében jutott be az alvilágba, magához ragadta annak kincseit, és kincsestárát megsemmisítette. Elment tehát Évához, minden élő ember anyjához, ő az a szőlőskert, amelynek sövényét a halál Éva kezeivel nyitotta meg, hogy megízlelje annak gyümölcsét; így lett Éva, a minden élő anyja, egyben minden élő számára a halál kútfeje is. Tündöklött Mária, mint sokkal különb új szőlőtő a régi szőlőtő Évánál, és új élet lakozott benne: Krisztus, hogy a mindent elnyelő és elbizakodottan közelgő halál előtt halandó gyümölcsben rejtőzzék a halált-tipró Élet. Amikor tehát a halál elnyelte őt minden félelem nélkül, akkor szabadította meg a haláltól az életet, s vele együtt sokakat.
Az ácsnak ez a dicső Fia, keresztjét a mindenkit elnyelő halottak országa fölé emelte, és az emberi nemet az élet honába mentette át. Miként az emberi nem egy fa révén süllyedt le a holtak birodalmába, ugyanúgy egy fa révén jutott át az élet honába is. Abba a fába régen fanyar vad oltóág lett beoltva, most nemes, édes oltóág oltódott be, hogy felismerjük őt, akinek semmiféle teremtmény sem szegülhet ellene.
Dicsőség neked, aki keresztedet a halál fölé hídként emelted, hogy a lelkek rajta keresztül jussanak át a halál országából az élet birodalmába. Dicsőség neked, aki magadra vetted a mi halandó emberi testünket, és azt minden halandó számára az élet forrásává is tetted. Te valóban élsz; hiszen megölőid úgy bántak életeddel, mint a földművesek; tudniillik vetőmagként vetették életedet a barázdába, hogy onnan az kikeljen, és magával sokakat életre keltsen. Jöjjetek, ajánljuk fel szeretetünket nagy és egyetemes áldozatként; buzgó énekeket és imákat zengjünk annak, aki áldozatként ajánlotta fel a keresztjét Istennek, hogy belőle mindnyájunkat gazdaggá tegyen.

Bezár

2017. Április 30. Vasárnap

Az üdvösség rendje

A II. vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű, a szent liturgiáról szóló konstitúciójából (Nn 5-6)

Elolvasom...

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (1 Tim 2, 4). A próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez (Zsid 1, 1). Amikor pedig elérkezett az idők teljessége, elküldte Fiát, a testté lett Igét, a Szentlélek felkentjét, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, meggyógyítsa a megtört szívűeket, testi-lelki orvosuk legyen, és közvetítő Isten és az emberek között. Üdvösségünk eszköze ugyanis az ő embersége volt, amely az Ige személyével egyesült. Ezért Krisztusban teljesedett be a tökéletes elégtétel, amelyre szükség volt a mi kiengesztelődésünkhöz, és benne mutathatunk be teljes értékű istentiszteletet.
Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének ezt a művét, amelyet az ószövetség népénél az Isten hatalmának nagy csodajelei előztek meg, az Úr Krisztus teljesítette be elsősorban áldott szenvedésének, a halálból való feltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által, így a mi halálunkat halálával megtörte, és az életet feltámadásával újjászerzette. Mert a kereszten elszenderült Krisztus oldalából fakadt az a csodálatos szentség, amely maga az Egyház. Amint tehát az Atya Krisztust küldötte, úgy küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt apostolokat, nemcsak azért, hogy az evangéliumot minden embernek hirdetve tanítsák: Istennek szent Fia halálával és feltámadásával megszabadított minket a sátán hatalmából és a halálból, és átvitt az Atya országába, hanem azért is, hogy a meghirdetett üdvösséget megvalósítsák az egész liturgikus élet központját jelentő áldozat és szentségek útján.
Így a keresztségben az emberek Krisztus húsvéti misztériumának részesei lesznek; vele együtt halnak meg, temetkeznek el, és támadnak fel; megkapják a fogadott fiúság Lelkét, általa kiáltjuk: Abba, Atya! (Róm 8, 15); ezzel lesznek igazi imádókká, amilyeneket az Atya akar. Hasonlóképpen: valahányszor az Úr vacsoráját veszik, az Úr halálát hirdetik, amíg el nem jön. Ezért akik hajlottak Péter szavára, megkeresztelkedtek mindjárt Pünkösd ünnepén, amikor az Egyház megjelent a világban. Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket (ApCsel 2, 41-42. 47).
Ettől kezdve sohasem mulasztotta el az Egyház, hogy a húsvéti misztérium ünneplésére egybegyűljön: felolvassa azt, amit az Írásokban róla írtak (Lk 24, 27), ünnepelje az Eukarisztiát, amelyben halálának győzelme és diadala megjelenik, és egyben hálát adjon Istennek kimondhatatlan ajándékáért (2 Kor 9, 15) Krisztus Jézusban, fönsége dicsőségére (Ef 1, 12).

Bezár

2017. Április 16. Vasárnap

Az Úr leszáll a holtak országába

Egy ókori szentbeszéd Nagyszombat szent napjára

Elolvasom...

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia.
Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: „Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: „És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: „Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!
Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre.
Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad. Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához. Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart. Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged.
Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”

Bezár

2017. Április 09. Vasárnap

Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya!

Szent András krétai püspök szónoklataiból
(Oratio 9 in ramos palmarum: PG 97, 990-994)

Elolvasom...

Jöjjetek, mi is menjünk fel az Olajfák hegyére, fussunk Krisztus elé, aki Betániából ma visszatért, és önként vállalta a tiszteletreméltó és boldogító szenvedést, hogy bevégezze üdvözítésünk szentségét, mi pedig az előttünk járóval találkozzunk. Íme, jön, és önként Jeruzsálem felé veszi útját. Jön, aki értünk alászállt a magas égből, hogy minket, akik a bűn mélységébe zuhantunk, fölemeljen magához, amint a Szentírás mondja: minden fejedelemség, hatalom, erő és minden néven nevezendő méltóság fölé (Ef 1, 21).
Íme, jön, nem dicsőséges fényben, nem győzelmi pompában. Nem vitatkozik – úgymond –, és nem kiabál, senki sem hallja szavát (Mt 12, 19). Hétköznapi ruhában és egyszerű kísérettel, szelíden és alázatosan vonul be. Nosza, siessünk mi is ezzel a szenvedésére igyekvővel, tartsunk együtt azokkal, akik elébe vonultak. De ne úgy, hogy pálmaágakat és ruháinkat terítsük útja elé szőnyeg gyanánt, hanem amennyire csak tőlünk telik, megalázódó lélekkel, őszinte szívvel és elhatározással mi magunk boruljunk le elébe, hogy befogadhassuk a hozzánk jövő Igét, és így magát az Istent, akit soha senki föl nem foghat.
Urunk örül annak, hogy ilyen szelídnek mutatkozik előttünk, hiszen ő valóban szelíd, de a mi esendő gyarlóságunk fölé emelkedik. Örül annak, hogy közénk jött, hogy hasonló lett hozzánk, és hogy e hasonlósága által magához emel bennünket, és visszavezet magához minket. Aki jóllehet a mi áldozataink és kicsinységünk fölött áll, amint a Szentírás is mondja: – gondolom, saját dicsősége és isteni természete miatt is – felszállt az egekbe, az örök egekbe (Zsolt 67, 34). Ennek ellenére azonban egyáltalán nem szakította meg a velük való kapcsolatát, és az embereket a földi élet alacsonyságából egyik dicsőségről a másikra emeli, hogy végül a maga mennyei dicsőségébe vigye.
Ezért tehát saját magunkat terítsük Krisztus lába elé, ne pedig a ruháinkat, ne elfonnyadó fa- és cserjeágakat, amelyek már gyümölcsöt sem hozhatnak, és az emberi szem előtt is csak pár óráig szépek. Mi inkább az ő kegyelmébe és magába Krisztusba öltözzünk, amint a Szentírás is mondja: Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3, 27). Mi magunk boruljunk ruháink helyett a lábai elé. Mi pedig, akiket előbb a bűn bíborvörösre festett be, de azután a keresztség vizébe merülve már a bárány hófehér gyapjának csillogó fehérsége ékesít, most már ne fonnyadó pálmaágakat, hanem saját magunkat mutassuk be győzelme jutalmaként a halál legyőzőjének. Mondjuk hát mindennap a boldog gyermekek énekét, lelkünk átszellemült pálmaágait lengetve feléje: Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya! (Jn 12, 13)

 

Bezár

2017. Április 02. Vasárnap

Az Úr ünnepét nem szavakkal, hanem tettekkel ünnepeljük

Szent Atanáz püspök húsvéti leveleiből
(Ep. 14, 1-2: PG 26, 1419-1420)

Elolvasom...

Nagyon közel van már hozzánk az Ige, aki értünk tett mindent, a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki megígérte, hogy majd állandóan velünk marad. Ezért mondja hangos szóval: Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig (Mt 28, 20). Ahogyan ő a jó pásztor, a főpap, az út és az ajtó, és így mindenünk lett, ugyanígy nyilvánvaló, hogy ő lett az ünnepi lakománk és ünnepi örömünk is, amint az Apostol is mondja: Húsvéti Bárányunkat, Krisztust, feláldozták (1 Kor 5, 7), akire vártunk. Ő fényt derít a Zsoltáros szavára is, aki így beszél: Istenem, ujjongó örömöm, ments meg azoktól, akik leskelődnek körülöttem (vö. Zsolt 31, 7). Ez az igazi ujjongó öröm, ez a valódi ünnep: mert ez a bűnnek az eltörlése. Hogy pedig valaki ide eljuthasson, ahhoz erkölcsi tisztaságra van szüksége, és arra, hogy lelke mélyén csendben elmélkedjék Isten félelmében.
A szentek, amíg csak éltek, úgy örvendeztek, mintha állandó ünnepet ültek volna. Egyikük, Szent Dávid, éjszaka nem egyszer, hanem hétszer kelt fel, és könyörgéseivel engesztelte Istent. Másikuk, Mózes, himnuszt énekelt örömében, és dicsőítő éneket dalolt, mert sikerült legyőzni a fáraót és mindazokat, akik rabszolgamunkákkal sanyargatták a zsidókat. Ismét mások szüntelen boldog örömmel végezték szent szolgálatukat, mint a nagy Sámuel és Szent Illés. Ők erkölcsi életükben valóban megszabadultak a bűntől, és most ünnepelnek a mennyországban. Örömmel szemlélik hajdani vándorlásukat, amikor még homályban jártak, és már világosan meg tudják különböztetni az előképtől a beteljesedést.
Hát mi, akik most ünneplünk, milyen útra induljunk? S ehhez az ünnephez közeledve kit válasszunk vezetőnknek? Senki mást, szeretett testvéreim, csak azt, akit ti magatok is velem együtt Urunknak vallotok, Jézus Krisztust, aki így szólt: Én vagyok az út (Jn 14, 6). Ő az – amint Szent János mondja –, aki elveszi a világ bűnét (Jn 1, 29); ő tisztítja meg lelkünket, amint ezt valahol Jeremiás próféta mondja: Álljatok az utakra, és nézzétek, kérdezősködjetek, hogy melyik a jó út, és azon majd megtaláljátok lelketek jobbulását (vö. Jer 6, 16).
Régen a bakok vére és a bikák hamva, amit a bűnösökre hintettek, csak arra volt jó, hogy a testet tisztítsa meg; most Isten Igéjének kegyelme által mindenki egészen megtisztul; ha most őt követjük, lehetővé válik számunkra, hogy már itt, a mennyei Jeruzsálem előcsarnokában azt az örök ünnepet előre ízlelgessük. A szent apostolok, akik az Üdvözítőt vezérükként követték, akkor is, most is ennek a kegyelemnek tanítómesterei, azt mondták ugyanis: Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged (Mt 19, 27). Tudniillik mi követjük az Urat, és az Úr napját nemcsak szóval, hanem tettekkel ünnepeljük.

Bezár

2017. Március 26. Vasárnap

Krisztus az út a fényhez, az igazsághoz és az élethez

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből
(Tract. 34, 8-9: CCL 36, 315-316)

Elolvasom...

Az Úr röviden megmondotta: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága (Jn 8, 12). E szavai szerint más az, amit parancsolt, és más az, amit megígért. Tegyük meg tehát azt, amit parancsolt, és ne csak várjuk vakmerő arcátlansággal azt, amit megígért, nehogy az ítéletkor így szóljon hozzánk: Megtetted, amit parancsoltam, hogy kérhesd, amit megígértem? Urunk, Istenünk, mit is parancsoltál tehát? Ezt feleli: hogy kövess engem. Útmutatást kértél az életre. Ugyan milyen más életre, ha nem arra, amelyről megíratott: Tenálad van az élet forrása (Zsolt 35, 10). Tehát most, rajta, cselekedjünk, kövessük az Urat; oldjuk fel bilincseinket, amelyek akadályoznak az ő követésében. De ki alkalmas az ilyen kötelékek megoldására, hacsak nem segít az, akiről mondatott: Bilincseimet széjjeltörted (Zsolt 115, 16). Szintén róla mondja egy másik zsoltár: Az Úr kiszabadítja a bilincsbe verteket, felemeli a megalázottakat (vö. Zsolt 145, 7. 8).
Vajon ki mást követnek e bilincsektől megszabadítottak és felemeltek, mint azt a világosságot, akitől ezt hallják: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben (Jn 8, 12), mert az Úr megnyitja a vakok szemét. Legyünk hát mi is látókká, testvéreim, hiszen miénk a hit gyógyító balzsama. Először ajkának nyálával sarat csinált, hogy azzal megkenje a vakon született szemét. Mi, Ádám ivadékai, vakon születtünk, ezért van szükségünk rá, hogy megnyissa a szemünket. Ajkának a nyálát összekeverte a földdel: az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14). Ajkának a nyálát összekeverte a földdel, ezért jövendölték róla: a földből sarjadt az igazság (Zsolt 84, 12); ő maga pedig ezt mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6).
Amikor majd színről színre látunk, akkor élvezni fogjuk majd az igazságot úgy, amint arra ígéretet kaptunk. Hiszen ki merne olyasmit remélni, amit az Úr nem méltóztatott akár megígérni, akár megadni? Színről színre fogunk látni. Az Apostol írja: Most még csak töredékes a tudásom, ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre (1 Kor 13, 12). János apostol pedig egyik levelében ezt írja: Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3, 2). Ez a nagy ígéret.
Ha szeretsz, kövess! Azt mondod: szeretlek, Uram; de merre kövesselek? Ha a te Urad, Istened azt mondta volna neked: Én vagyok az igazság és az élet, akkor – mivel vágyódol az igazság után, és óhajtod az életet – minden bizonnyal keresnéd az utat, amelyen át e kettőt elérhetnéd, és mondogatnád magadban: Milyen fönséges az igazság, és milyen magasztos az élet, bárcsak valahogy eljuthatna az én lelkem is oda! Kérdezed, merre? Figyeld, mit mond legelőször is: Én vagyok az út. Mielőtt tehát megmondaná neked, hogy hová kell menned, már előre megmondja, milyen út vezet oda, hiszen ezt mondja: Én vagyok az út. Mi érhető el ezen az úton? Az igazság és az élet. Először megmondta az utat, majd aztán azt, hogy hová menj. Én vagyok az út, én vagyok az igazság, én vagyok az élet. Az Atyánál maradva, ő az igazság és az élet, emberi testet öltve, ő lett az út is.
Nem azt a parancsot kaptad: fáradozz, keresd az utat, hogy eljuss az igazsághoz és az élethez; erről szó sincs. Kelj fel, te lomha! Maga az Út jött el hozzád, és felébresztett mély álmodból, ha ugyan felébredtél: most kelj fel, és járj! Talán már próbálsz is indulni, de nem bírsz, mert fájnak a lábaid. Mitől fájnak? Talán a kapzsiság ösztönzésére már sokat rohangáltál úttalan utakon? Isten Igéje azonban a sántákat is meggyógyította. Most meg azt mondod: egészségesek már lábaim, de ezt az utat nem látom. Ő visszaadta a látást a vakoknak is.

Bezár

2017. Március 05. Vasárnap

Krisztusban mi voltunk próbára téve, benne győztük le a gonosz lelket

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből
(Ps 60, 2-3: CCL 39. 766)

Elolvasom...

Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra (Zsolt 60, 1). Ki mondja ezt? Mintha egy valaki mondaná. Nézd, vajon egy mondja: A föld széléről kiáltok hozzád, miközben szorong a szívem (Zsolt 60, 2). Mintha már nem egy mondaná; de azért mégis egy mondja, mert Krisztus egy, és mi mindnyájan az ő tagjai vagyunk. Valóban, ki az az egy ember, aki a föld határairól kiált? Nem kiálthat a föld határairól, hacsak nem az ő öröksége az, amelyről magának a Fiúnak mondta a Szentírás: Csak kérd, és örökségedül adom neked a népeket, tulajdonod lesz a föld minden határa (Zsolt 2, 8).
Mindez tehát Krisztus birtoka, Krisztus öröksége, Krisztus teste, Krisztus egy Egyháza, ez az egység, amely mi vagyunk, ez kiált a föld széléről. Éspedig mit kiált? Amit fentebb mondtam: Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra; a föld széléről kiáltok hozzád. Ezt kiáltom hozzád a föld széléről, azaz mindenfelől.
De miért kiáltom ezt? Mert szorong a szívem. Az egész földkerekségen minden népben Krisztus mutatkozik meg, de nem a nagy dicsőségben, hanem a nagy próbatételben.
Életünk ugyanis ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatétel nélkül; mert előrehaladásunk csak próbatételen keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, hacsak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázható meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött, és senki sem küzdhet, ha nincs ellensége és próbatétele.
Tehát aki szorongó szívvel kiált a föld széléről, az mégsem elhagyatott. Hiszen minket, azaz az ő titokzatos Testét akarta előre jelezni abban a testben, amelyben meghalt és feltámadt, és a mennybe ment, hogy titokzatos Testének tagjai rendületlenül bízzanak: ők is odajutnak, ahová a Fő már előrement.
Tehát akkor is a hozzánk való hasonlósága mutatkozott meg, amikor azt akarta, hogy megkísértse a sátán. Az imént olvastuk az evangéliumban, hogy Jézus Krisztust a pusztában megkísértette a gonosz lélek. Egyszóval Krisztust kísértette meg az ördög. De Krisztusban tényleg te szenvedtél kísértést, mert Krisztus a te testedet vette magára, és az ő üdvösségét adta neked, a te halálodat vette magára, és neked az ő életét adta, a te gyalázatodat vette magára, és az ő megtiszteltetését adta neked. Tehát a tied volt az ő kísértése, és ő adta neked a győzelmet.
Ha tehát benne volt a próbatételünk, akkor benne is győzzük le a gonosz lelket. Figyeled, hogy miért szenvedett kísértést Krisztus, de nem veszed észre, hogy miért győz? Lásd be, hogy te voltál próbára téve őbenne, és lásd be, hogy te is benne győzöl a gonosz ellen. Távol tarthatta volna magától a gonosz lelket, de ha nem szenved kísértést, nem nyújthatott volna neked tanítást a kísértés legyőzésére.

Bezár

2017. Február 26. Vasárnap

Ne éljünk kettős életet, ne halogassuk a megtérést!

Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája

Elolvasom...

Ne botránkoztassuk meg a kicsinyeket a kettős élettel, mert a botrány rombol. Ne késlekedjünk megtérni az Úrhoz. Erre buzdított homíliájában Ferenc pápa csütörtökön reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Vágd le a kezed, vájd ki a szemed, de ne botránkoztasd meg, ne csábítsd bűnre a kicsinyeket, vagyis az igazakat, akik bíznak az Úrban, hisznek Őbenne. A mai szentírási szakasz Márk evangéliumából (Mk 9,41-50) arról beszél, hogy el kell szakadnunk mindentől, ami a bűnre visz. Ferenc pápa ehhez fűzve gondolatait, föltette a kérdést: „Mi is a botrány? Botrány az, ha mást mondunk és mást teszünk: vagyis kettős életet élünk. A kettős élet mindenben megnyilvánulhat. Például: én katolikus vagyok, mindig eljárok misére, ehhez vagy ahhoz a társulathoz tartozom; közben pedig nem keresztényi életet élek, nem fizetem ki rendesen az alkalmazottaimat, kihasználom az embereket, piszkos üzleteket kötök, pénzt mosok stb., vagyis kettős életet élek. Sok katolikus ilyen, és ezért botrányt kelt. Hányszor hallottuk már – mindannyian, a lakónegyedünkben vagy másutt -, hogy „inkább leszek ateista, mint olyan katolikus, mint az az ember”. Ez a botrány. Rombol, letör. És ez mindennap előfordul, elég megnézni a tévéhíradót, vagy olvasni az újságokat. A sajtóban sok botrány van, reklámozzák is a botrányokat. Ezek pedig rombolnak.

A pápa ezután egy példát említett, amelyben egy fontos vállalat a csőd szélén állt. A hatóságok el akarták kerülni az – egyébként jogos, de – eredménytelen sztájkot, és beszélni akartak a cég vezetőségével. Az embereknek nem volt pénzük a mindennapi szükségleteikre, mert nem kapták meg a fizetésüket. A vezető pedig, egy katolikus ember eközben téli üdülését töltötte a Közel-Kelet egyik tengerpartján. Az emberek megtudták, még ha nem is írta meg az újság. Ezek a botrányok – tette hozzá Ferenc pápa. Jézus azt mondja az evangéliumban azokról, akik botrányt okoznak – anélkül, hogy kimondaná ezt a szót, de mégis értjük, hogy erre gondol: „Amikor a mennyországba értsz és kopogsz az ajtón: Én vagyok az, Uram! Tudod, én, hát nem emlékszel? Jártam templomba, a közeledben voltam, ahhoz a szervezethez tartoztam, ezt csináltam… hát nem emlékszel, mennyit adakoztam? – Az Úr így válaszol: „De, emlékszem. Emlékszem az adományokra: mind piszkos pénz volt. A szegényektől loptad. Nem ismerlek.” Így válaszol Jézus azoknak a botrányt okozóknak, akik kettős életet élnek.

A kettős élet annak az eredménye, hogy a szív szenvedélyeit követjük, a főbűnöket, amelyek az eredeti bűn sebei. A mai olvasmány (Sir 5,1-10) éppen arra buzdít, hogy ne kövessük ezeket az ösztönös vágyakat, ne bízzunk vagyonunkban, ne mondjuk: „Bőven van mindenem a megélhetéshez.” Ferenc pápa azt kéri, hogy ne késlekedjünk megtérni az Úrhoz. Javunkra válik ma mindannyiunknak, ha végiggondoljuk, mi kettős életet élünk-e valamilyen szinten, vagyis kívül igazaknak, jó hívőknek, jó katolikusoknak tűnünk, de közben mást csinálunk-e? Hogy van-e bennünk valami a kettős életből, hogy túlságosan elbízzuk-e magunkat? Mondván: „Hát igen, majd az Úr mindent megbocsát nekem, én addig folytatom tovább…” Hogy hajlamosak vagyunk-e azt mondani: „Igen, ez így nem jó, majd megtérek, de nem ma, inkább holnap?” Gondoljuk ezt végig. És merítsünk az Úr szavából, gondolva rá, hogy ebben a kérdésben az Úr nagyon kemény. A botrány pusztít – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Bezár

2017. Február 19. Vasárnap

Szeretet nélkül minden csak hiábavalóság

Szent Hitvalló Maximus apátnak „A szeretet” című értekezéséből
(Centuria 1, cap. 1, 4-5. 16-17. 23-24. 26-28. 30-40: PG 90, 962-967)

Elolvasom...

A szeretet nem más, mint az emberi léleknek az a jóindulata, amely semmit sem akar Isten szándéka ellenére cselekedni. Ennek a szeretetnek erényét azonban nem képes elsajátítani egyetlen egy olyan ember sem, akinek lelkét bármilyen földi érték is rabjává tette. Aki szereti Istent, az többre becsüli Alkotója felismerését és megismerését minden általa teremtett dolognál, és lelke minden vágyával és szeretetével késedelem nélkül átadja magát neki. Minthogy pedig mindaz, ami létezik, Isten alkotása, aki önmaga miatt teremtette azt, világos, hogy az Alkotó jóval kiválóbb, mint művei; aki tehát az összehasonlítást nem tűrő örök Jóságot elhagyja, és alacsonyabb dologhoz ragaszkodik, az kevesebbre tartja Istent, mint az általa teremtett dolgokat. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat – mondja az Úr –, az szeret engem (Jn 14, 21). Az az én parancsom – folytatja –, hogy szeressétek egymást (Jn 15, 12). Tehát aki nem szereti embertársát, az nem tartja meg a parancsot. Aki viszont nem tartja meg a parancsot, az nem is szeretheti az Urat. Az a boldog ember, aki minden embertársát egyformán képes szeretni.

Aki Istent szereti, mindenképp szereti embertársát is; az ilyen ember pedig képtelen pénzt gyűjtögetni, hanem inkább isteni bőkezűséggel szétosztogatja azt minden rászoruló embertestvérének. Aki Isten jóságát utánozza, az alamizsnát ad jónak és rossznak, igaznak és hamisnak, és semmi különbséget sem tesz köztük, hanem egyaránt ad nekik anyagi segítséget a tényleges szükségükhöz képest. Azonban az ilyen ember is jobban teszi, ha jószándékú előnyben részesíti azt a rászorulót, aki erényekben tündöklik és törekvő. Természetesen a felebaráti szeretet érzülete nem csak a pénzadományok osztogatásában mutatkozik meg, hanem még sokkal inkább a vallási igazságok megismertetésében és személyes szolgálatok nyújtásában lesz nyilvánvaló. Ha valaki minden szenvedély és erkölcsi hiba nélkül még egészen világi dolgokban is okosan és őszinte szeretettel segít embertársának, már az is az isteni szeretetben való jártasságáról tesz tanúságot. Akinek szívébe beköltözött az isteni szeretet, az nem késlekedik, és el sem fárad a szeretetben követni magát a jóságos Úristent, mint a szent életű Jeremiás mondja. Sőt képes lesz erős szívvel elviselni minden fáradtságot, gyalázatot, igazságtalanságot is, soha senkiről semmi rosszat föl nem tételezve.

Ne bizakodjatok, mondván: az Úr temploma vagyunk – int a szent próféta, Jeremiás (vö. Jer 7, 4). Te se mondd, hogy „Jézus Krisztusban, a mi Urunkban való puszta hit egymagában is képes engem üdvözíteni.” Nincs igazad, mert ha ki nem mutatod cselekedeteiddel az iránta való szeretetedet, nem fog téged üdvözíteni. Ami pedig ezt a puszta hitet illeti, erre nézve mondja az Apostol: Az ördögök is hisznek, és remegnek (Jak 2, 19). A szeretet gyakorlása: az embertárs iránti, szívből jövő jó cselekedet, a nagylelkűség és a türelem, sőt még az evilági dolgoknak a helyes felhasználása is.

Bezár

2017. Február 12. Vasárnap

Isten igéje az élet kimeríthetetlen forrása

Szent Efrém diakónusnak a Diatessaronhoz írt magyarázatából
(1, 18-19: SCh 121, 52-53)

Elolvasom...

Ki tudna, Uram, egészen belehatolni értelmével csak egyetlen egy kinyilatkoztatott titkodnak is a mélységébe? Több az, amit fel sem fogunk, mint az, amit megértünk, éppúgy, mint amikor egy szomjas ember iszik a forrásból. Mert hiszen a hittudósok tanítása szerint Isten igéjét nagyon sok szempont szerint lehet vizsgálni. Isten az ő igéjét sok színben adta elénk, hogy ki-ki, amit fel tud fogni belőle, azt tanulmányozza. Különféle kincseket rejtett bele igéjébe, hogy mindegyikünk gazdagodjék azzal, amit megtalál benne.

Isten igéje az az élet fája, amely mindegyik ágán áldott gyümölcsével kínál téged, éppúgy, mint az a szikla a pusztában, amelyik úgy nyílt meg, hogy minden oldaláról adta a lelki italt. Ettek a lelki eledelből – mondja az Apostol –, és ittak a lelki italból (1 Kor 10, 3-4).

Ha tehát valaki e drága kincsek valamelyikéből részesül, sose higgye, hogy Isten igéjében csak az az érték van, amelyre ő talált rá, hanem inkább tartsa nagy értéknek azt, hogy a benne levő sok kincs közül ezt az egyet is megtalálhatta. Nehogy silánynak és terméketlennek tartsa, és nehogy lenézze Isten igéjét azért, mert ő csak ezt a kis részét ismerte meg, amelyre rátalált, hanem inkább magasztalja Istent az ő igéjének kimeríthetetlen gazdagsága miatt, amit ő felfogni nem is tudhat. Örülj annak, hogy Isten igéje legyőzött téged, és ne szomorkodj amiatt, hogy felülmúlt téged. Aki szomjas, az örül, amikor iszik, és nem búsul azon, hogy nem bírja kiinni az egész forrást. Elégítse ki hát szomjadat a forrás, de a te szomjúságod ki ne merítse az egész forrást. Hiszen ha kielégíti szomjadat a forrás anélkül, hogy teljesen kimerült volna, akkor majd később megszomjazva ismét ihatsz belőle. Viszont ha szomjúságod az egész forrást kimerítette, akkor az is kiszárad, és így e győzelmed a saját károdat okozná.

Adj tehát hálát azért, ami neked jutott belőle, de ne szomorkodj afelett, ami még ott maradt benne oly bőségesen. Amit kaptál, s amire rátaláltál, az a te részed; és ami még benne maradt, az pedig a rád váró örökség. Amit ebben az órában emberi gyarlóságod miatt nem tudtál belőle megkapni, megkaphatod majd máskor, ha hűségesen kitartasz a keresésben. Meg se kíséreld hát oktalanul egyszerre kiinni azt, amit képtelenség egyszerre kiinni; viszont e kicsinységed tudatában abba ne hagyd azt, amit csak lassan, apránként tudsz kortyolgatni.

Bezár

1 2 3 4 5