Heti Üzenet

2017. December 25. Hétfő

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embernek

Mahi atya prédikációja – karácsonyi ünnepi szentmise

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Nagyon szép volt a pásztorjáték. Ügyesen szerepeltek a gyerekek és  felnőttek. Függetlenül attól, hogy hogyan szerepeltek a gyerekek, a szülőknek nagy boldogságot jelentett látni a gyermekeiket. Ártatlan mozgásuk, kedves beszédük mindenkinek elnyerte a tetszését. Hallottam, ahogy az emberek azt mondták: „Óh, milyen aranyos kis pásztor! Milyen szép a kis angyal!” Minden kommentár azt üzente: milyen ügyesek a gyerekeink, milyen kedves az előadásuk, és milyen jó, hogy élvezhetjük mindezt. A gyerekek úgy helyezkedtek el, hogy a pici baba kerüljön középre. Az angyalok a mennyországot jelképezték, míg a pásztorok és a királyok a földi embereket jelenítették meg. Valóban az ég és a föld találkozott itt. Az égnek és a földnek a találkozása csakis Jézus születése miatt valósulhatott meg. 

Kedves Testvérek!
Boldogok vagyunk, mert látjuk az angyalokat énekelni, a pásztorokat táncolni, és a bölcseket, amint messze távolról értékes ajándékokat hoznak a jászolban fekvő kisdednek. Akárhányszor is nézzük meg a pásztorjátékot, mindig úgy érezhetjük, hogy tanúivá válunk a betlehemi eseményeknek. És ez jó érzés. Ugyanakkor azt is jó tudni, hogy ma is mennyire aktuális ez a gyermek. Miféle kapcsolat fűz minket hozzá, hogy nagy örömmel üljük meg a születésnapját? Karácsonyunk nem szólhat csupán az egymás közti ajándékozásról, hanem sokkal inkább arról kell szólnia, hogy végiggondoljuk, miféle kapcsolat is fűz minket a gyermek Jézushoz. 
Az evangéliumban ezt hallottuk: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” A gyermek, aki közénk született, nem egy közönséges gyermek, hanem az örök Ige, aki mindig volt, mindig van és örökké lesz. Csupán emberi testet öltött. Az Ige testet öltött a Szentlélek által Szűz Márián keresztül. 

Kedves Testvérek!
Amikor a kígyó megkísértette az ős-szülőket, hogy forduljanak szembe Istennel, az Úr ezt mondta a kígyónak: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” Az asszony ivadéka a gyermek Jézus, aki közénk jött, és akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy a sátán kígyójának fejére, vagyis a halálra tapodjon. A halál a bűn következménye. Szent Pál ezt mondja a Rómaiakhoz írt levelében: „Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek.” Azt jelentené ezt tehát, hogy mint bűnös emberek örökre ki vagyunk szolgáltatva a halálnak? Egyértelműen nem. Épp ellenkezőleg, arra vagyunk szánva, hogy igaz emberként éljünk örökkön örökké. 
Szent Pál így folytatja: „Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak.” Ez az a gyermek, aki az Atyának való engedelmesség által megigazult emberekké tesz minket. Isten azért küldte a gyermek Jézust, hogy általa életünk legyen. 
Ez a gyermek Jézus az Isteni Ige, aki ma testet öltött. Általa Isten látható formát vett fel és köztünk lakott. Ő az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Mielőtt azonban emberi testet öltött volna, angyal vitte hírül Máriának a Messiás születését. Mária a beszélgetés végén ezt mondta: „Íme az Úrnak szolgáló leánya. Legyen nekem a te Igéd szerint.” Ez az Ige öltött testet Mária méhében, és született ma közénk. 
Ma az ég és a föld került közelebb egymáshoz. Az angyalok így énekelnek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embernek.” A pásztorok táncolnak. A csillagok beragyogják az eget. És a bölcsek útra kelnek, hogy meglátogassák a várva várt Messiást. És mindez mérhetetlen örömmel és lelkesedéssel tölt el bennünket. Miért is tartanánk vissza magunkat az ünnepléstől, ha egyszer a szívünk tele van boldogsággal? Ünnepeljünk hát, örüljünk az életnek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak születése napján. 

Kedves Testvérek!
Karácsony ünneplése nem korlátozódhat december 25-re, hanem minden nap örülnünk kell neki. Az eucharisztia ünneplése a testté vált Ige látható megjelenése, hiszen először mindig meghallgatjuk Isten igéjét, és utána vesszük magunkhoz testét és vérét. Igen, tulajdonképp az eucharisztiának minden ünneplése karácsony. Minden egyes szentmisében megjelenik Krisztus áldozata az Atyának. Ő az a szentséges áldozat, akinek vére lett a mi megváltásunk. Ő az a bárány, aki elveszi a világ bűneit. 
A ma megszületett gyermek Jézus békét, örömet és szeretetet hoz mindannyiunk számára. Fogadjuk el az ajándékait. Kérjük, hogy maradjon velünk. Ajánljuk fel neki tiszta szívünket lakóhelyül. Énekeljünk neki énekeket. Járjunk vele együtt az úton. Ha ezt tesszük, örökre velünk marad, mert ő Emmánuel, ami annyit tesz, hogy velünk az Isten. Adjon Jézus születése mindannyiunk számára belső örömöt és békét most és mindörökké.

Ámen. 

Bezár

2017. December 24. Vasárnap

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

Mahi atya prédikációja – karácsonyi éjféli mise, 2017

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Áldott Karácsonyt mindenkinek! Az Úr Jézus öröme és békéje töltse el szíveteket mindörökké. Látom az örömöt az arcotokon, és azt kívánom, hogy ez az öröm mindörökre maradjon meg bennetek. Azért örülünk, mert a mai napon Jézus dicsősége felragyog a templomban, a családunkban és mindenhol, ahová nézünk. Mindannyian örülünk annak, hogy az Atya teljesítette ígéretét, és elküldte a világba Fiát, a Megváltót.
Hisszük, kedves testvérek, hogy Jézus közénk érkezett. Születése valódi békét és hatalmas örömöt hozott a mai napon. Nem szeretnénk-e, hogy ez az öröm és ez a béke örökké velünk maradjon? Nem kéne akkor azt kérnünk Jézustól, hogy örökre maradjon velünk? Vagy karácsony ünneplésének elmúltával elfeledkezünk róla, és hagyjuk, hogy elkerüljön minket?
„Az Úr megjelent Ábrahámnak Mamrén, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat.” (Ter 18, 1-3). Ábrahám buzgóságot tanúsított abban, hogy befogadja Istent a házába. Nem akarta, hogy Isten elkerülje, hanem azt szerette volna, ha vele marad. Ezért mondta: „Ne kerüld el szolgádat.”
Mária rögtön tudta, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie, ha kiderül, hogy házasság előtt gyermeket vár; tudta, hogy mindez milyen fájdalmas lesz jegyesének, Józsefnek, mégis átadja magát Isten tervének és ezt mondta: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1, 38) Íme, Isten Igéje testté lett méhében. Mária nem engedte, hogy az Úr elkerülje, hanem beengedte az életébe. Isten nem egyszerűen meglátogatta őt, hanem méhében testet öltött.
Amikor Erzsébet meglátta Máriát, a Szentlélekkel eltelve így szólt: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1, 42-45) Erzsébet nem úgy fogadta Máriát, mint rokont, hanem Isten Anyját látta benne; Máriát a méhében lévő gyermekkel együtt fogadta. Ő sem akarta, hogy Isten elkerülje, hanem arra vágyott, hogy vele maradjon. És mi történt, amikor befogadta az Urat és az édesanyját? A méhében lévő gyermek, Keresztelő János, felujjongott örömében. Az öröm az Istennel való találkozás gyümölcse, más szóval: amikor Isten belép az életünkbe, örömmel telünk el.
Zakeus látni akarta Jézust, de nem tudta, mert alacsony termetű ember volt. Nem láthatta volna Jézust a körülötte lévő tömegtől. De mégis látni akarta őt, ezért felmászott egy fára és onnan nézte Jézust. Zakeus alighogy felmászott a fára, hogy lásson, azt tapasztalta, hogy Jézus közelebb lépett hozzá, és ezt mondta neki: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Zakeus lemászott a fáról, és házába fogadta Jézust. Kíváncsiságból mászott fel a fára, hogy lássa Jézust, és a Jézussal való találkozás után, igaz emberként jött le a fáról, megbánta a bűneit.
Milyen változás zajlott le benne? Örült, hogy befogadhatta Jézust. A házában ezt ígérte Jézusnak: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” (Lk 19,8) Ilyen változás történik akkor, ha befogadjuk Istent az életünkbe. Életünk gyökeresen megváltozik. Elkerülünk minden bűnre vivő alkalmat. És mivel Zakeus elhatározta, hogy kerüli a bűnt, Jézus a megváltással viszonozta ezt, a bűntől való megszabadulást nem csupán Zakariás számára ígéri Jézus, hanem egész családja számára. „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (Lk 19, 9-10) Jézus belépett Zakeus életébe, ő pedig megbánta a bűneit, és jóvá akarta tenni, ezért visszafizette mindazt, amit törvénytelenül keresett. És mivel elhatározta, hogy jó irányba állítja az életét, az egész családja méltóvá vált a megváltásra. Ez azt jelenti, ha mi is jó irányba állítjuk az életünket, megbánjuk a bűneinket, az egész családunk, közösségünk méltóvá válik a megváltásra. Ezért mondom, hogy nem engedhetjük, hogy Jézus elkerüljön minket, hanem szeretettel kell fogadnunk.
Pár éve a Nyugatitól jöttem hazafelé a kék metróval a Határ út felé. Amikor a Nagyvárad térhez értünk, egy idősebb férfi szállt fel a metróra, és elém állt. Amikor észrevettem, felálltam és átadtam neki a helyem, de ő udvariasan visszautasította, és kért, hogy üljek vissza. Újra leültem. A Népligetnél egy kis csokit nyújtott át nekem, majd ezt mondta: „Nagyon örülök, hogy át akartad adni nekem a helyed. Isten az emberek által folytonosan működik a világban. Az Úr embere vagy!” Nagyon boldog lettem, és ezt mondtam neki: „Igen, katolikus pap vagyok. Az Urat szolgálom, ahogyan ezt az imént mondtad.” Nagyon megörült ennek, és ezt mondta: „Örülök, hogy karácsony előtt egy Istennek szolgáló pappal találkoztam, jaj, de jó!” És még egy csokit adott. A velünk szemben ülő két hölgy csak mosolygott rajtunk, ahogyan a párbeszédünket hallgatták. Lehet, hogy csak annyit láttak, hogy ez az idős férfi kétszer is csokoládét adott nekem. Mindketten a Határ útnál szálltunk le, búcsúzóul azt mondtam neki: „Isten áldja! Boldog Karácsonyt!” Kedves mosollyal az arcán válaszolta: „Neked is, atyám!”

Kedves Testvérek!
Idegenek voltunk egymás számára, de a kedvességnek ez az apró megnyilvánulása, hogy átakartam adni a helyemet, közelebb hozott minket egymáshoz. Az az apró dolog, hogy megosztotta velem a csokoládéját olyan boldoggá tett engem, hogy ezt mondtam neki: „Ez idén az egyik legkedvesebb karácsonyi ajándékom!” Ő is boldog volt, hogy egy pappal találkozott a metróban. Kölcsönös örömünk láttán a két hölgy is mosolygott az örömtől. Egy apró tett mind a négyünk számára boldogságot okozott ezen a tízperces úton.
A Mennyei Atya nem csupán egy apró tettet hajtott végre, hanem hatalmas áldozatot hozott. A világba, közénk küldte Fiát, aki a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk. Isten ma is azt akarja, hogy mindannyian örömben és békében éljünk. Egyetlen Fiának születése kitűnő alkalom az ünneplésre és az örömre. Nem a szomorúság ideje ez, hanem az örvendezésé.
Isten mindent megtesz azért, hogy örömben és békében éljünk. Elküldte egyszülött Fiát, hogy megmentsen minket a gonosztól, és örök életet adjon nekünk. Jézus, a testté lett Ige, kiüresítette és megalázta önmagát, és emberré lett. Fogadjuk hát örömmel, és ne utasítsuk el őt, ahogyan ez Betlehemben történt: ott nem engedték meg, hogy Jézus betérjen a házukba, hogy belépjen a szívükbe.
Tavaly egy betegnél jártam a Jahn Ferenc Kórházban. Láttam egy idős asszonyt, aki szenvedett a fájdalomtól. Idős férje ott állt mellette. Megkérdeztem a férfit: „Imádkozhatok a feleségéért?” Nagy meglepetésemre visszautasította az imámat. Nem erőltettem, de hazafelé imádkoztam az asszonyért. Nem szabad elítélni ezt a férfit azért, mert visszautasította a felajánlott imát. Ki tudja, lehet, hogy Jézus mindannyiunknál hamarabb éri el őt!
Isten nemcsak az igaz embereket szereti, hanem szereti a bűnösöket is, és szereti azokat is, akik visszautasítják őt. Isten a bűnt utasítja el, nem pedig a bűnös embert. Nagyon sok istenfélő ember élt Betlehemben, akik szóról szóra megtartották Isten parancsait, de a Jézus születéséről szóló örömhír mégsem hozzájuk jutott el először. A mezőn tanyázó pásztorok hallottak először az örömhírről. Őket érte el először a hír, és igyekeztek, hogy az istállóban hódoljanak a Messiás előtt. Otthon érezték magukat, amikor beléptek az istállóba. Ha Jézus egy nagy házban vagy egy vendéglőben született volna, akkor ezek a pásztorok nem láthatták volna a gyermek Jézust, talán még el is zavarták volna őket onnan. Ez az esemény azt a különleges üzenetet közvetíti számunkra, hogy Jézus nem csupán az igaz emberekért jött a világba, hanem a bűnösökért is, a kirekesztettekért is, a szegényekért is. Amikor a pásztorok visszatértek Betlehemből, hirdetni kezdték az Evangéliumot, amerre csak jártak a nyájukkal. Elteltek örömmel, miután látták a gyermek Jézust.
Mi is látjuk az újszülött Jézust, kedves testvérek. A mi szívünk is eltelt örömmel. Ujjongjunk és örvendezzünk! A küzdelmek, a fájdalom, a veszteség, a betegség, a kudarcok olykor elronthatják az örömünket, de tegyük le mindezt a szent gyermek, Jézus elé. Ő az, akinek hatalma van arra, hogy legyőzze a Sátánt. Adjuk oda neki a terheinket, és pihenjünk meg nála. Örvendezzünk benne szüntelen, és hagyjuk, hogy megáldjon minket a szeretet, a béke és az öröm lelki áldásával.

Ámen.

 

Bezár

2017. December 24. Vasárnap

Mária Isten iránti engedelmessége

Mahi atya prédikációja – Advent 4. vasárnapja

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Advent első vasárnapján a Messiás második, az idők végezetén elkövetkező, dicsőséges eljöveteléről elmélkedtünk, a második vasárnapon az Úr eljövetelét a próféciák és a történelem alapján vizsgáltuk, múlt vasárnap pedig arról elmélkedtünk, hogy a Messiás eljövetele ok az örömre és a reménységre, ma pedig az egyik résztvevőre, a Szűzanyára figyelünk, arra, hogy hogyan működött együtt a világ megmentésére irányuló isteni tervvel.

Kedves Testvérek!
Gondoljuk csak el, hogy mi minden mehetett végbe Máriában ameddig az evangéliumi jelenet, a megtestesülés örömhírének hírüladása lejátszódott. Nem tudjuk, Mária mit csinált annak idején, talán épp vizet hordott, takarított vagy ruhát hímzett. Nem tudhatjuk pontosan, hogy mit csinált, amikor megérkezett Gábriel arkangyal. Mária zavarba jött, mivel el kellett gondolkodnia azon, hogy miféle köszöntés ez. Félelem is látszódott rajta, mert az angyal így folytatja, „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni.” Isten tetszését lelte Máriában. Kiválasztotta arra, hogy fontos szerepet játsszon az emberek megmentésére irányuló tervben. Méltó volt arra, hogy életet adjon Isten öröktől való fiának, Jézus Krisztusnak. 

Összezavarodásához éppen elég az is, hogy Mária hithű izraelitaként ismerte a szent könyveket, például Izajás könyvét, ahol azt olvassuk: „Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el.” Ekkor már itt tudhatja Mária, hogy biztosan róla lehet szó, de hát hogyan amikor férje nincsen. Csak eljegyezve volt a Dávid házából való Józseffel. Erre az angyal megnyugtatja, amikor elmondja neki, „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.” Hirtelen ez a sok érzés nem feltétlenül mind megnyugtató. Akárhogy is mit fog szólni József és hirtelen ez a nagy megtiszteltetés, hogy Isten fiának lehet az anyja. Mária e pillanatok alatt felszabaduló érzések között mégis tökéletes választ tudott adni az angyal által Istennek. A válasza ez: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És amikor ezeket kimondja Mária, mintegy beleegyezik abba ami vele történni fog, a jelenetnek ezzel vége lesz és az angyal távozik.

Kedves Testvérek,
Mária IGEN-je ma is megerősít mindannyiunkat abban, hogy bátran válaszoljunk Isten akaratára, tegyük meg, amit Isten kér tőlünk. Isten azt várta el Máriától, hogy megnyissa méhét a Messiás számára. Isten úgy tekintett Mária méhére, mint a legjobb tabernákulumra örök Fia számára. Mária most értette meg Isten tervét, megértette, hogy az egész világnak szüksége van a megváltásra, és megértette, hogy neki együtt kell működnie Isten tervével a világ megmentésére. Ennek eredménye, hogy feltétlenül elfogadja a helyzetét és azt mondja: „Íme, az Úrnak szolgáló leánya. Legyen nekem a te igéd szerint.” Mária teljesen világosan megértette, hogy az a gyermek, akit a méhében hordozni fog, meg fogja változtatni a világot. Érezte, hogy a gonosz uralma meg fog szűnni. Teljes alázatossággal ajánlotta fel magát az Istennek. Mária Isten iránti engedelmessége mindannyiunk életét is megváltoztatta. Manapság nem népszerű dolog az engedelmesség, ma inkább a függetlenségét kedvelik az emberek. Sokszor úgy tekintenek az engedelmességre, mint valami alávetettségre. Az igazi engedelmesség szabad választás eredménye. Amikor Mária igent mond az isteni tervre, nagy dolog történik a világ történelmében. A méhében megjelenő emberrel elindul a világ megmentése. Ez mindennél jobban megmutatja Isten irántuk való szeretetét.

Kedves Testvérek!
Mária példát mutat arra, hogyan mondjunk igent Isten meghívására. Amikor a megváltó születésére készülünk, imádkozzuk azért, hogy Isten méltónak találjon minket arra, hogy befogadjuk a Messiást. Ne feledkezzünk meg Gábriel arkangyal szavairól: „A születendő szentet Isten fiának fogják hívni.” Méltóvá kell lennünk a fogadására. Nem várhatjuk úgy, hogy bűnben élünk.
Az egyház hív minden embert, aki úgy érzi, hogy élete bűnös, hogy a bűnbánat szentségében tisztuljon meg az Úr fogadására. Karácsony valódi örömét azok tudják megérezni, akik érzik, hogy Jézus a szívükben született meg, és eltöltötte azt örömmel és békével. A házak díszítése, az új ruhák, az ajándékozás, sütés-főzés, a pezsgőbontás mind csak külső jelei az örömünknek, boldogságunknak. Sokkal fontosabb ennél a belső öröm és boldogság karácsony idején. Ennek a lelki boldogságnak és békének az elérésének a legjobb módja az Isten iránti engedelmesség. Legyünk egyre tökéletesebbek az engedelmességben, és várjuk az Urat!

Ámen.

 

 

 

Bezár

2017. December 17. Vasárnap

„Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül.”

Mahi atya prédikációja – Advent 3. vasárnapja

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Egy kolostor súlyos válságot élt meg. A szerzetesek közül sokan elmentek, új jelentkezők nem érkeztek, az emberek pedig nem jöttek hozzájuk sem imádkozni, sem pedig tanácsot kérni. A néhány megmaradt szerzetes megöregedett, magába fordult, egymás közti kapcsolataik pedig keserűséggel teltek meg. Egyszer az elöljárójuk a lelkivezetőjéhez ment, és erről a válságról beszélgetett vele. A lelkivezetője azt mondta, hogy van számára egy titka. „A kolostorban élő szerzetesek közül az egyik a Messiás, de úgy él, nehogy felismerjék.”

Az elöljáró ennek tudatában tért vissza a kolostorba, összehívta a testvéreket, beszámolt arról, amit a lelkivezetőjétől hallott, vagyis arról, hogy köztük van a Messiás. Az öreg szerzetesek hitetlenkedve néztek egymásra, azt próbálták meg kitalálni, hogy melyikük is lehet Krisztus. Talán János, aki állandóan imádkozik? De ő olyan goromba másokkal. Talán József testvér, aki olyan segítőkész? De ő meg állandóan eszik-iszik, még böjtölni sem tud. Nézték egymást, és elgondolkodtak egymás jó és rossz tulajdonságain. A találkozó végére minden szerzetes belátta, hogy önmagán kívül bármelyikük lehet Krisztus. 

Ettől a naptól kezdve azonban a testvérek egyre nagyobb tisztelettel és alázattal bántak egymással, tudva, hogy az az ember, akivel épp beszélnek akár Krisztus is lehet. Nagyobb szeretettel fordultak egymáshoz, közösségi életük testvériesebb lett, imádságaikban pedig buzgóbbakká váltak. Lassan a környezetükben élő embereknek is feltűnt a kolostorban lévő új lelkület, és betértek a kolostorba, hogy lelkigyakorlaton vegyenek részt, vagy azért, hogy tanácsot kérjenek lelkiéletük vezetésével kapcsolatban. Új jelentkezők tűntek fel, a kolostor életében növekedés indult el, ahogyan a szerzetesek növekedni kezdtek buzgóságban és életszentségben. És mindez azért történt, mert egy lelkivezető ráirányította a figyelmüket arra, hogy a Messiás közöttük él. 

Keresztelő János sokat tett azért, hogy az embereket Jézushoz vezesse, illetve azért, hogy képessé tegye őket arra, hogy Jézusban felismerjék a Messiást. Ezt mondta: „Köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” (Jn 1, 26-27). János ma azt akarja, hogy felismerjük Jézust önmagunkban és önmagunkon kívül. Azt akarja, hogy mindannyian tudatában legyünk Jézus lelki jelenlétében önmagunkban és önmagunkon kívül. 

A plébánia tagjai közül sokan törekszenek arra, hogy megtalálják Jézust önmagukban és a közösségben, különösen ilyenkor advent idején, amikor felkelnek, hogy kora reggel roráté misére menjenek, vagy amikor jótékonykodnak. Például a közösségből sokan adtak élelmiszert a szegényeknek; mások ruhákat hoztak a szegény gyerekeknek, ismét mások pedig más jótetteket hajtottak végre a szegényekkel, szükséget szenvedőkkel kapcsolatban. A karitatív cselekedet mellett sokan törekszenek arra, hogy javítsanak az emberi kapcsolataikon is. Például a férj és feleség, akik rossz viszonyban voltak, most megpróbálnak kiengesztelődni; a szülők igyekeznek tenni valamit a családjukért, ezért több időt töltenek a gyerekeikkel, és így valódi értékeket közvetítenek feléjük; a gyerekek igyekeznek engedelmeskedni a szüleiknek, tisztelik tanáraikat és az idősebbeket; a papok döntést hoznak és fogadalmat tesznek, hogy több időt töltenek imádsággal és nagyobb gondoskodással végzik lelkipásztori feladataikat. Mindenki a legjobbra törekszik, és örül, hogy elfordul a gonosztól. Ezek a pozitív változások bennünk és rajtunk kívül történnek, hiszen nem szeretnénk elszalasztani a Jézussal való találkozás lehetőségét. Színes lámpák díszítik a házakat, az utcákat, édességek és sütemények sokasága jelzi karácsony ünnepét, de a bűneink valódi megbánása, a megtört emberi kapcsolataink meggyógyítása, a karitatív cselekedetek fogják Jézus karácsonykor való megszületését igazán jelezni. Karácsonyt ünnepelni jó, de ez csak egy rövid ideig tartó dolog, míg Jézust befogadni vagy másokban felismerni, folytonos örömforrást jelent a számunkra. 

Ezért készítette Keresztelő János az embereket arra, hogy tiszta szívvel fogadják a Messiást. Keresztelő János azért volt boldog, mert a Messiás felé vezethette az embereket, nem pedig ő maga volt a Messiás. Pontosan tudta, hogy ki ő és ki Jézus. Tudta, hogy a pusztába kiáltónak hangja, aki bűnbánatra szólítja fel az embereket. Pontosan úgy, ahogyan ezt már Izajás próféta is megmondta, Keresztelő János úgy tekintett Jézusra, mint a szabadulás örömhírét hozó, a megtört szíveket bekötöző felkentre, aki szabadulást hirdet a foglyoknak és szabadságot a börtönök lakóinak, hirdeti az Úr kegyelmének esztendejét, vigasztalást hoz a szomorúaknak és gyászolóknak. 

Kedves Testvérek!

Jézus megváltott minket a bűn sötétségéből, fényt hozott a világba, hisz ő maga a világ Világossága. Világosságát megosztotta velünk, mindannyiunkat felemelt, hogy a Világosság gyermekei lehessünk. Ez a nagy öröm jóhíre. Örülnünk kell annak, hogy a világosság gyermekei lehetünk, és úgy is kell viselkednünk. Amikor ezt tesszük, akkor mi is megosztjuk a világosságot azokkal, akik még a bűn sötétjében élnek. Igen, Jézus azt szeretné, ha mindannyian olyanokká lennénk, mint Keresztelő János, tanúságot tennénk a Világosságról és elvezetnénk az embereket az élet forrásához, Jézushoz. És ha ez így van, akkor itt az ideje, hogy Örömmel tegyünk tanúságot Krisztusról. Örüljünk és örvendezzünk, hogy Jézus méltónak talált minket arra, hogy tanúságot tegyünk róla. 

Ezért emeli ki Szent Pál annak fontosságát, hogy mindig örvendezzünk. Ezt mondja: „Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” (1Thessz 5, 16-17) Mindig és minden körülmények között örvendeznünk, imádkoznunk és hálát adnunk kell. A világban való élet nem mindig rózsás, de a halál utáni élet maga a boldogság. Reménységünk nem csupán ebből a világból való, hanem abból, ami örökre a miénk lesz. Ezért kell örvendeznünk. 

Kedves Testvérek!

Örvendező szívvel készüljünk hát arra, hogy Krisztus tanúivá legyünk. Amikor körülöttünk az éhezők jóllaknak, a szomorkodók megvigasztalódnak; a betegeket meglátogatják, a ruhátlanokat felöltöztetik; a bűnösöknek megbocsátanak és befogadják őket, akkor azt gondolom, hogy meg fogjuk tudni érezni Jézus jelenlétét önmagunkban és önmagunkon kívül. Vezessen minket Jézus világossága, és akkor soha nem hullunk vissza a sötétbe. 

Örvendezzünk és osszuk meg ezt a világosságot a körülöttünk lévőkkel. Ámen. 

 

 

Bezár

2017. December 10. Vasárnap

Az Úr érkezése gyújtson bennünk reményt és örömet

Mahi atya prédikációja – Advent 2. vasárnapja

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

 „Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat.” (Mal 3, 1) „Egy hang kiált: Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át.” (Iz 40,3)

És mi Keresztelő Szent János alapvető üzenete? Márk evangéliumának következő szakasza megmondja. Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.” (Mk 1, 4) Keresztelő János pedig ezt mondja: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket.” (Mk 1, 7-8)

Kedves Testvérek!

Keresztelő János világosan látja a helyét és a szerepét. Tudja, hogy nem ő a Messiás; sokkal inkább hírhozó, akinek az a dolga, hogy utat készítsen Krisztusnak. Ez az a Keresztelő János, aki a Szentlélektől eltelve ujjongani kezdett anyja méhében, amikor Mária méhében a Szentlélektől fogant Jézussal belépett. A Szentlélek tüze ott élt Jánosban, és az eljövendő Messiás előfutárává tette. A Szentlélek, küldetése elején, a pusztába vezette Jánost, ahol próbára tették, és ahol Isten erejében és ismeretében növekedett. Az volt a feladata, hogy azok között az emberek között, akik nem foglalkoztak Isten ügyével, érdeklődést ébresszen, bizonytalanná tegye őket önelégültségükben, és hogy elegendő jóságot ébresszen bennük arra, hogy felismerjék és befogadják az érkező Krisztust. Ma János nem csupán arra int bennünket, hogy tartsunk bűnbánatot, hanem arra is, hogy készítsük fel szívünket, hogy Krisztus otthonra lelhessen benne. 

Kedves Testvérek!

Ahogyan mi reménységgel várjuk Krisztust, úgy Krisztus is reménységgel várja azt, hogy az idei advent idején odaforduljunk Hozzá. Olyan sokszor hallottunk már Isten szeretetéről. Gondoltunk-e már arra, hogy Isten keres minket, vágyakozik utánunk, azt akarja, hogy semmi akadály ne legyen köztünk és közte. 

Ádám és Éva elrejtőztek a kertben miután ettek a tiltott gyümölcsből. Isten megkereste őket. Elvesztették önmagukat az árnyékban. Milyen különös ez! Akárcsak ősszüleink, mi is elrejtőzünk Isten elől, amikor vétkezünk. Bűnösként nincs bátorságunk Elé állni. Igen, olykor-olykor panaszkodunk arra, hogy hol van Isten olyankor, amikor súlyos bajok és szenvedések között élünk. Nem Isten az, aki elrejtőzött előlünk, hanem mi bújtunk el Őelőle. Vétkeztünk, így nincs erőnk, erkölcsi bátorságunk ahhoz, hogy a színe elé álljunk. Amikor tiszta a szívünk, nincs szükségünk arra, hogy elrejtőzzünk bármi elől is: merünk az Úr elé állni és Vele járni. De ha elrejtőzünk, Isten akkor is felteszi a kérdést: „Hol vagy?” Isten az, aki a keresésünkre indul. Miért fontos ez neki? Egyszerűen azért, mert a gyermekei vagyunk, és szeret minket. 

Isten ma arra hív minket, hogy jöjjünk elő a rejtekünkből, és járjunk vele az úton: szenvedésével bocsánatot szerzett bűneinkre. Hol is vagyunk most valójában? Hová rejtőztünk? Ha tudjuk, hogy hová rejtőztünk, akkor igyekezzünk kikerülni azokból a helyzetekből, amelyek a bűnre visznek. Forduljunk újra Isten felé, és éljünk, hisz az Úr türelmesen vár ránk. 

Kedves Testvérek!

A Szentleckében Szent Péter szavait hallottuk. Ezt mondja: Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket.” (2Pét 3, 9-12, 14) Igen, kedves Testvérek, Isten türelmes velünk, mert időt akar adni arra, hogy bűnbánatot tartsunk, de bűnbánat ideje nem tart örökké. Tisztelettel kell tekintenünk erre a türelemre, úgy kell tekintenünk rá, mint saját megváltásunk jelére. 

Most a kegyelem idejét éljük, amikor lehetőségünk van a bűnbánatra. Amennyire csak tudjuk, engedjük, hogy Isten kegyelme eljusson hozzánk ebben az adventi időben. Nem Isten korlátozza azt, hogy az, amit számunkra készített, eljusson hozzánk, mi állítunk fel korlátokat annak, amit nekünk szán. Az Úr mindannyiunkat vár a bűnbocsánat szentségében, karjaiban vesz és keblére ölel minket. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt: imádkozzunk, tartsunk bűnbánatot, engesztelődjünk ki ebben az adventi időszakban! 

A karácsony nem tud teljes mértékben beteljesülni, ha a szívünkben nem készítünk utat az Úrnak. Az Istennek való egyenes út készítése a szívünkben történik. A szívünkben lévő, bűnök által keletkezett völgyeket, Isten irgalma és gyógyító ereje be tudja tölteni, a büszkeség hegyei és dombjai pedig kisebbé lesznek általa a szívünkben. 

 Igen, kedves Testvérek, a bűnbánat a lelki felkészülésünk szükséges része. A bűnbánat teljes váltást jelent. Meg kell változtatnunk a gondolkodásunk módját, és újra irányba kell állítani az életünket. Krisztus azért jön, hogy valami újat indítson el bennünk, a bűnbánat pedig megtisztítja a rendetlenséget, hogy szabadon tudjuk befogadni az érkező Krisztust. Várjuk tehát komoly és őszinte bűnbánattal az Urat, aki azért keres minket, hogy átöleljen, és jó pásztorként vezessen. Érkezése gyújtson bennünk reményt és örömet. Ámen. 

Bezár

2017. December 03. Vasárnap

Isten hozott titeket a remény és a várakozás idejében!

Mahi atya prédikációja – Advent 1. vasárnapja

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Isten hozott titeket az adventi időben, a remény és a várakozás idejében! Hisszük és várjuk, hogy Jézus, ahogyan azt egykor megígérte, újra eljön. „Ég és Föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.” (Lk 21, 33) Ezek Jézus szavai, azé a Jézuséi, akire most várakozunk. Ő maga az Ige, aki testet öltött, és az emberek között élt; feltétel nélküli szeretetének bizonyítékául átadta magát a szenvedésnek és a halálnak, de feltámadt, és ezzel megszabadított minket a sátán fogságából. Ez ugyanaz a Jézus, aki megígérte, hogy újra eljön, hogy megítéljen élőket és holtakat. 

A szentmise elején meggyújtott első gyertya az Úrba vetett bizalmunkat jeleníti meg. Mindmáig élő reménységgel várjuk az Úr dicsőséges eljövetelét. Biztos vagyok abban, hogy szinte minden családban van adventi koszorú, ami arra emlékeztet minket, hogy odaadással és éberen várakozzunk az Úrra, bármikor is érkezzen el. 

Kedves Testvérek!

Nagyon nagy öröm olyan valakire várakozni, akit szeretünk. Egyszer, májusban látogattam haza. Amikor reggel megérkeztem Mumbaiba, szóltam a bátyámnak, hogy egy hazai géppel délután fogok megérkezni. A testvérem, az édesapám és a testvérem gyerekei már három órával az érkezésem előtt a repülőtéren voltak és vártak rám. Amikor megérkeztem, a gyerekek a nyakamba ugrottak örömükben, testvérem és édesapám pedig megölelt – nagy örömmel fogadtak. Boldog pillanat volt ez a számomra. Több száz örömteli várakozás lehet az életünkben. Az Úrra való várakozás is egyike lehet ezeknek az örömteli várakozásoknak, feltéve, ha nem idegenként, hanem megváltóként fogadjuk. 

Az evangélium egyértelmű példabeszédet tár elénk arról az emberről, aki szolgáira bízza a házát; mindegyiknek kijelöli a feladatát; a kapuőrtől azt kéri, hogy virrasszon, amíg vissza nem tér. Ez az ember mindenekelőtt megbízott a szolgáiban; aztán rájuk bízta a házát, világosan elmondta nekik, hogy miért felelősek. Mire tanít ez a példabeszéd? Hogy Isten mindannyiunkban megbízik. Ránk bízta mennyei áldásait. Az akarja, hogy felelősséggel viseltessünk a megkapott áldások iránt. 

Hinnünk kell abban, hogy Isten bízik bennünk, és személyes felelősséget bízott ránk. Ezeket a személyes feladatokat lelkiismeretesen teljesítenünk kell mindaddig, ameddig az Úr el nem jön, hogy számon kérjen minket. Például: annak idején, amikor Zsolt atya pár napra elment, mindig azt mondta nekem: „Mahi, vigyázz a plébániára!” Vagyis bízott abban, hogy tudok vigyázni a plébániára. Biztos volt abban, hogy én papként ott leszek majd a templomban, és időben megtartom a szentmiséket; gyóntatok; elmegyek a betegekhez, és elvégzem az összes többi olyan spirituális feladatot, amire szükség lesz. Örült, amikor azt látta, hogy teljesítettem a rám bízottakat. Ha nem teljesítettem volna a rám bízott feladatokat, akkor legközelebb nem bízott volna rám semmit. 

Kedves Testvérek, keresztényekként nem azt várják tőlünk, hogy azt tegyük, amit akarunk; nem lehetünk felelőtlenek, hisz ezzel nemtetszést váltanánk ki abból, aki megbízott bennünk. Óvatosnak és ébernek kell lennünk attól a pillanattól kezdve, hogy felelősséget bíztak ránk. Ha jól teljesítjük a feladatainkat, akkor könnyebben számot tudunk majd adni mindarról, amit tettünk. Ha azonban nem teljesítjük a ránk bízottakat, bűnösként állunk majd ott. 

A bűnösség érzésével nem lesz majd bátorságunk ahhoz, hogy az Úr elé álljunk, amikor megérkezik. Nem tudunk ébren és éberen várakozni, ha rajtunk a bűnök és a bűntudat hatalmasodik el. Ezért kínálja fel az Egyház ezt a nagyon szép időszakot arra, hogy felfrissítsük a lelkiéletünket. Az adventi időszak lehetőséget kínál arra, hogy megtisztítsuk a gondolatainkat, szavainkat és tetteinket, hogy így a lelkünk is megtisztuljon a bűntől. A bűnbánat szentségéhez járulunk, megszenteljük a lelkünket, hogy méltó módon fogadhassuk az Urat. 

Jézus új utakat keres arra, hogy megérintse a lelkünket. Különösen ilyenkor: a kegyelem és áldás különleges ajándékait készíti mindannyiunk számára, hogy ebben az adventben is megnyissuk a szívünket neki. Milyen ajándékok ezek? Az Atya szeretete, a remény érzése az élet kihívásai között is, új felismerések és bölcsesség, amelyeket meg tudunk osztani szeretteinkkel, a bűntől való megszabadulás azáltal, hogy elengedjük, és Jézus lábához helyezzük hibáinkat és bűneinket, és mindenekfölött a béke és az öröm. 

Tegyünk meg mindent azért, hogy éberek és készek legyünk Jézusnak és az ő ajándékainak a fogadására; próbáljunk meg kicsit több időt szentelni a napi imádságnak és a Szentírás olvasásának; járuljunk szentgyónáshoz, hogy megszabaduljunk mindattól, ami megakadályozza azt, hogy befogadjuk Jézus szeretetét és ajándékait. Jézus ebben az évben mindössze három hetet ad erre számunkra.

Használjuk fel advent gyönyörű idejét arra, hogy ébren és éberen fogadjuk az Úr érkezését. Ne veszítsük el a reményünket, hanem szilárdítsuk meg azt! Adja az Úr, aki a megfelelő időben majd megérkezik, hogy mindannyiunkat ébren és éberen találjon, és igaz emberként ítéljen meg. Ámen. 

Bezár

2017. November 26. Vasárnap

Jézus olyan országnak a Királya, amely soha nem múlik el.

Mahi atya prédikációja – Krisztus, a mindenség királya ünnepén (Évközi 34. vasárnap)

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Múlt vasárnap este a szentmise után a ministránsokkal együtt bementünk a sekrestyébe, és elmondtuk a hálaadó imát. Az ima után, ahogy minden alkalommal, most is megköszöntem a ministránsok szolgálatát. „Köszönöm a szolgálatotokat” – mondtam nekik. Kada Zoli és Krisztina Gergő fia visszakérdezett: „Te király vagy, hogy szolgáljunk neked?” Zoli is és én is megdöbbentünk a kérdésen. Micsoda mély teológiai kérdést tett fel ez a fiú? Ezt mondtam neki: „Gergő, én magam is szolgálok az oltárnál: én papként teszem ezt, ti pedig ministránsként. Ha ez így van, akkor kinek is szolgálunk?” Ezt válaszolta: „Jézusnak.” Én pedig így folytattam: „Jól mondod. Mi mindannyian Jézust szolgáljuk, mert ő a király, nem pedig Mahi atya.” Mosolygott, és ment, hogy levesse a ministránsruháját. Isten olykor kicsi és ártatlan gyermekeken keresztül, mint ez esetben Gergő, nyitja ki a szemünket
Kedves Testvérek!
Szeretjük, szolgáljuk és dicsőítjük Jézus Krisztust, a királyok Királyát és az urak Urát. A mai ünnep bepillantást enged a jövőnkbe, a sorsunk legvégébe, amikor Jézus visszatér, hogy megítéljen élőket és holtakat. Krisztus Király ünnepe viszonylag fiatal a katolikus egyházban. Jézus Krisztus, a Mindenség Királya ünnepét XI. Piusz pápa 1925-ben rendelte el. Az egyházi év utolsó vasárnapján ünnepeljük, így segíti elmélkedésünket Krisztusról, mint Úrról és Királyról, valamint Krisztus második és egyben végső eljöveteléről, az utolsó ítéletről és a világ végéről. A pápa a világtörténelem egy igen zavaros időszakának korában élt. Ekkor kezdődött és fejeződött be az első világháború. Egyre nőtt a szekularizáció, és erőszakos diktatúrák ragadták magukhoz a hatalmat Európában és azon kívül is. Krisztust már jóval korábban is Királyként tisztelték, de a pápa a 20. század első évtizedeiben látta, hogy elhanyagolják Krisztus tekintélyét és tiszteletét. Válaszul iktatta be ezt az ünnepet azzal a szándékkal, hogy újra ráirányítsa a figyelmet Jézus királyságának tiszteletére, és ezzel is megerősítse a keresztények hitét. XI. Piusz úgy gondolta, hogy a nemzetek látni fogják, hogy az Egyháznak joga van a szabadsághoz és az államtól való függetlenséghez. Másodsorban pedig látni fogják a népek és vezetőik, hogy Krisztus tisztelete őket is köti. Végül pedig a hívők erőt és bátorságot meríthetnek az ünnep megtartásából, mert arra emlékezteti őket, hogy szívükön, elméjükön, szándékaikon és testükön Krisztusnak kell uralkodnia.
A mai olvasmányaink az utolsó ítéletről szólnak, arról az időről, amikor Krisztus eljön hatalomban és dicsőségben. Az Ezékiel prófétától olvasott részben, Isten maga jön el személyesen, hogy terelgesse nyáját, mert a pásztorok, akikre rábízta őket, nem voltak méltók a feladatra. Isten gondoskodik a beteg és gyenge juhokról, de elkülöníti és megbünteti azokat, akik hasznot húzak mások gyengeségéből és betegségéből. Ezt mondja Isten: „Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött pedig őrködöm. Az igazság szerint legeltetem őket.” Szent Máté evangéliumában kiegészíti a pásztorról alkotott képet Jézus jövőbeli tetteivel. Úgy választja majd szét az embereket, mint a juhokat vagy a kosokat, egyszerűen annak a gyakorlati szempontnak az alapján, hogy miképp viszonyultak a szenvedőkhöz. Az ítélet alapja igen egyszerű: „amit a legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!”
A civilizációk kialakulása óta mindig voltak olyan királyok, akik világuralomról álmodoztak, olyan egyetemes királyságról, ami örökre fennáll. De nekünk olyan királyunk van, aki nyilvánvalóan különbözik a föld minden más uralkodójától. Azért jött, hogy mindenkinek szolgáljon, még az ellenségeinek is. Szenvedése alatt nyilvánvalóvá tette, hogy király, olyan kereszten halt meg, amelyen tábla volt a Zsidók Királya felirattal. A kereszten függő Krisztus a legyőzöttség tökéletes képe. Magányos volt, gúnyolták, ütötték, megalázták, végül pedig úgy halt meg, mint egy bűnöző. Még a tanítványai is elhagyták, épp akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rájuk. Egyetlen egy valaki, egy vele együtt megfeszített bűnöző maradt csupán, aki felismerte benne a Királyt, és helyet kért tőle az országában. „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban.” (Lk 23, 42) Jézus meg is ígéri ezt neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43) Jézus úgy tekint királyságára, mint alázatos szolgálatra, és követőinek is azt parancsolja, hogy mindenkinek szolgái legyenek. Addig, amíg Krisztus újra el nem jön, hogy megítélje a nemzeteket, tanítása által mutatkozik meg az igazságosság és az ítélet országa, és van egyensúlyban a radikális szeretettel, az irgalommal, a békével és a megbocsátással. Ha úgy szolgáljuk Krisztust, mint királyt, akkor nem egy elnyomó uralkodót szolgálunk, hanem olyan valakit, aki meghalt az emberekért, és akinek szerető jósága örökre megmarad.
Jézus nyilvános működése alatt tanított az Isten Országáról, és nyíltan megmondta a tanítványainak, hogy mindenekelőtt Isten Országát és annak igazságát kell keresniük. Ez azt jelenti, hogy Istent első helyre kell tennünk életünkben; azt jelenti, hogy a szerető Király, Jézus Krisztus uralma alatt kell élnünk; azt jelenti, hogy ajkunkkal is meg kell vallanunk, hogy Jézus Krisztus az Úr, és azt kell tennünk, amit mond. Jézus barátainak nevezte tanítványait, nem pedig szolgáinak, papságának és országának egy részét rájuk bízta. Bár ő is meghalt, mint a többi király, de halálát önként ajánlotta fel népe megmentésére, halála nem vesztes csata, vagy kudarcba fulladt vállalkozás eredménye, hanem olyan dicsőséges halál, amely már a világ kezdete előtt Isten tervében volt. Dicsőségben feltámadt, és elment, hogy elnyerje a mennyei koronát.
A világ földi uralkodói mind anyagi hatalommal és területekkel uralkodtak, Jézus azonban egyetemes igazságossággal, szeretettel, együttérzéssel, örömmel és békével uralkodik. Az a királyság, amelyben ezek az erények érvényesülnek, soha nem fog véget érni. Gábriel angyal ezt mondta a Szűzanyának: „Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Jézus olyan országnak a Királya, amely soha nem múlik el.
Amikor a Bölcsek Jeruzsálembe értek, ezt kérdezték: „Hol született a Zsidók királya?” Megtudták, hogy Betlehemben. Jézus földi működésének idején arról beszélt, hogy Isten országa itt van közöttünk. Azt is világosan megmondta, hogy Isten országa nem e világból való. Amikor a farizeusok azt kérdezték Jézustól, hogy mikor érkezik el az Isten országa, akkor Jézust azt válaszolta, hogy az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember azt előre kiszámíthatná, nem lehet azt mondani, hogy itt van, vagy ott van. Hanem azt mondta nekik, hogy az Isten országa már köztük van. Jézust jeruzsálemi bevonulásakor Dávid fiának szólították, és úgy köszöntötték, mint egy királyt. Később szenvedése idején Pilátus megkérdezte tőle, hogy ő-e a zsidók királya. Válaszával kinyilvánította, hogy király. Végül pedig mennybemenetele előtt ezt mondta a tanítványainak: „Minden hatalom a mennyben és a földön nekem adatott.” Majd küldetést bízott a tanítványokra. Ő a világmindenség királya, aki mindenen uralkodik.
A mai napon Máté evangéliumából hallottuk, hogy Jézus dicsőségben jön majd el angyalaival együtt. A trónon ül és megítéli az embereket. A nemzetek elé járulnak, ő pedig szétválasztja a jókat és a gonoszokat. Örök szeretetét nyilvánítja ki azok iránt, akik szeretetet mutattak a világban. Örök ítéletet mond azok felett, akik nem igaz életet éltek. Az isteni igazságosság nagyra értékeli azokat, akik üldözést szenvedtek Krisztusba vetett hitük miatt. 
Kedves Testvérek!
Jézus egy különleges ország különleges Királya. Mindig Királyként van köztünk. Nekünk, akik népéhez tartozunk, engedelmeskednünk kell parancsainak: „Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket.” (Jn 15, 12) Szeretete önzetlen, önfeláldozó, gyengéd, együttérző, megbocsátó és feltétel nélküli. Országa az igazság és az élet birodalma; a szentség és a kegyelem országa, az igazságosság, a szeretet, az öröm és a béke országa. Olyan Király, akinek az a küldetése, hogy megmentsen és felszabadítson; megszabadítsa az embereket mindenféle megkötözöttségtől, hogy békés és boldog életet élhessünk itt a földön és egykor majd az örök életben, a Mennyben. Dicsőítsük és szolgáljuk hát Királyunkat, és éljünk örök királyságának hűséges polgáraiként.
Ámen.

Bezár

2017. November 19. Vasárnap

Használjuk talentumainkat!

Mahi atya prédikációja – Évközi 33. vasárnap

Elolvasom...

Kedves Testvérek!
Néha-néha belenézek az angol vagy az amerikai „Csillag születik” elnevezésű tehetségkutató műsorokba. Nagyon tehetséges gyerekek, fiatalok vagy épp idősebbek állnak a színpadon, és tesznek bizonyságot tehetségükről a legkülönbözőbb területeken: éneklésben, táncban, humorban, varázslásban és így tovább. Néha még az is előfordul, hogy madarak vagy más állatok mutatnak be hihetetlen dolgokat. Amikor a tehetség valóban megnyilvánul, vagy az előadás nagyon jó és szórakoztató, akkor a zsűritagok és a közönség állva tapsol, így fejezve ki tetszését a látottak miatt. A zsűri kifejezi elégedettségét, és elmondja, hogy mi tetszett neki a legjobban. Az is előfordul, hogy egy mindenkinek a tetszését elnyerő produkció alatt az egyik zsűritag megnyomja az aranycsengőt.
Az ilyen műsorok világosan megmutatják, hogy nem azok kapják az elismerést és a jutalmat, akiknek tehetségük van, hanem azok, akik felismerik a tehetségüket és kemény munkával edzik azt, sőt kockáztatnak is. Például: lehet, hogy van tehetségem az énekléshez, de ha nem gondozom különböző gyakorlatokkal és kemény munkával ezt a tehetséget, akkor senkinek az elismerését nem fogom megszerezni. Még ha éneklek is, egy sor hibát ejtek. Vagyis a tehetségem csak akkor teljesedik ki, ha időt és energiát fektetek a kemény gyakorlásba. A kemény munka később elnyeri az elismerést és a tiszteletet.
Kedves Testvérek!
A tehetség Isten ajándéka minden ember számára, ugyanakkor nem ingyen kapott ajándék. Istennek vagyunk felelősek minden megkapott tehetségünkért. El kell majd számolnunk a tehetségünkkel. Isten azért adta a tehetséget, hogy az emberek boldog, békés és hálás társadalmat építsenek maguk körül.
Az evangéliumban hallott példabeszéd arra világít rá, hogy felelősek vagyunk Istennek a tőle kapott tehetségünkért. Egy férfi, mielőtt hosszú útra indult, magához hívta a szolgáit, hogy rájuk bízza a vagyonát, mindenkire képességeinek megfelelően bízott valamit. Nyilvánvalóan egy gazdag emberről van szó, akinek a szolgái azt teszik, amit ő parancsol.
Milyen is ez az ember? Bőkezű. Vagyonát a szolgáira bízta. Ez az egyetlen dolog is bizonyítja, hogy megbízott a szolgáiban. Okos is ez az ember, hiszen észrevette, hogy szolgáinak különbözőek az adottságai, a képességei. Figyelembe véve ezeket a képességeket bízta rájuk vagyonát. Olyan valaki ez az ember, aki tiszteli a másik személyes szabadságát, ugyanis nem mondta meg nekik, hogy mit tegyenek a vagyonával, hanem rájuk bízta annak eldöntését. Olyan valaki, aki értékeli és megjutalmazza azokat a szolgákat, akik jól cselekedtek, megengedi nekik, hogy részesüljenek az ő örömében. Ugyanakkor szigorúan lép fel azokkal a szolgákkal szemben, akik tétlenek és lusták voltak, hiszen „ott is arat, ahová nem vetett, és onnan is szüretel, ahová nem ültetett”.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a gazda nem ingyenes adományként adta oda a vagyonát, hanem rábízta a szolgákra. Ez azt jelenti, hogy felelősséggel tartoznak a rájuk bízott vagyonért. Csupán használhatják azt, de nem válik a sajátjukká. Tisztában kell lenniük azzal, hogy az uruk egy napon számon kéri majd, hogy mit tettek a vagyonával.
Ehhez a gazdag emberhez hasonlóan Isten, aki saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, értelemmel, akarattal és szabadsággal ruházott fel; mindegyikünkre egyéni adományokat bízott, figyelembe véve a képességeinket, a tehetségünket. Ha tehetségünket és képességeinket a legmegfelelőbben használjuk, akkor ezek a szellemi adományok nagyon fontosak és hasznosak lesznek a számunkra.
Most nézzük meg azt a két szolgát, akik öt illetve két talentumot kaptak, és komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy nyereséggel használják fel. Ez lehetőség volt a számukra, hogy megmutassák hűségüket; megmutassák, mennyire ragaszkodnak az urukhoz. Szeretnék elnyerni a bizalmát. Meg akarják hálálni, hogy uruk bizalomra méltónak találta őket. Így hát keményen dolgoznak, felhasználják az adottságaikat, képességeiket és kreativitásukat, hogy kereskedéssel megsokszorozzák a vagyont. Végül igyekezetük sikerrel is jár. Most már magabiztosan állhatnak uruk elé, hogy számot adjanak arról, hogy mit tettek a kapott vagyonnal. Nem kell rettegniük.
A harmadik szolga csupán egyetlen talentumot kapott, amit aztán elásott. Lusta volt, nem akart dolgozni, erőfeszítéseket tenni. Nem volt hűséges urához, aki rábízta a talentumot. Ahelyett, hogy szánná, amit tett, az ura személyiségének a negatív oldalát hangsúlyozza: nagyon szigorúnak látja az urát, szinte retteg tőle. Ezért megy és elássa a talentumot.
Mit történik akkor, amikor az uruk visszatér? Összehívta mindegyiküket, hogy adjanak számot arról, hogy mit tettek a rájuk bízott vagyonnal. Az első két szolga elismerést kap, és uruk megjutalmazza igyekezetüket, azt, hogy nyereségesen kereskedtek. Hűségesek voltak a kicsiben, most még nagyobb felelősséget kapnak jutalmul, részesei lehetnek uruk örömének. De a harmadik, aki lusta volt, az urát hibáztatta, nem tett erőfeszítéseket. Neki büntetés lesz a része. Még azt is elveszik tőle, amije van, és azoknak adják, akiknek több van.
Kedves Testvérek!
Isten azt szeretné, ha legtöbbet hoznánk ki a tehetségünkből és a képességeinkből. Nemcsak az éneklésre, táncra vagy festésre tekinthetünk úgy, mint tehetségre, hanem a szeretetreméltóságra, az irgalmasságra, a kedvességre, a jóindulatra, a derűre, a békére, a hálára is mind úgy tekinthetünk, mint lelki tehetségekre. Megkeresztelt emberként mindannyiunknak van kötelessége. A polgárok önzetlen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy egy erős nemzetet építsenek fel; amikor a papok és a hívő emberek használják a tehetségüket és tesznek erőfeszítéseket, akkor ők csodálatos, keresztény közösséget építenek; amikor a szülők és a gyerekek használják a tehetségüket és tesznek erőfeszítéseket, akkor egy szép családot építenek, amikor a tanárok és a diákok használják tehetségüket és tesznek erőfeszítéseket, akkor élő és felelősségteljes társadalmat építenek. Ilyen módon kell, kedves testvérek, felkészülten állnunk Jézus második eljövetele és az utolsó ítélet előtt. Adja meg az Úr Jézus, aki mint igazságos bíró érkezik el újra, hogy méltónak találjon mindegyikünket a jutalomra és arra, hogy osztozzunk az örömében.
Ámen.

Bezár

2017. November 12. Vasárnap

Keressük a bölcsesség ajándékát

Mahi atya prédikációja – Évközi 32. vasárnap

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Novemberben azokra a szeretteinkre emlékezünk, akik már eltávoztak ebből a világból. Újra és újra eszünkbe jutnak a velük kapcsolatos emlékeink: mit mondtak, hogyan mondták, mit tettek, hogyan tették. Születésüktől a halálukig nagyon sok szeretetet és gondoskodást kaptak, és fejezték ki mások iránti szeretetüket és gondoskodásukat. Amikor eljött annak az ideje, hogy elhagyják ezt a világot, mindent elhagytak, csupán kedves emlékük maradt meg utánuk. A hirdetésnek megfelelően tegnap gereblyézés volt a templomkertben, összeszedtük a lehullott leveleket. Ezek a levelek tavasszal keletkeztek, egész nyáron kellemes árnyékot biztosítottak, teljesítették küldetésüket, most elhagyják a fát, lehullanak a földre, és összegyűjtik őket. 

Nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen jövő vár ránk. Lehetünk gazdagok, vagy lehetünk szegények; lehetünk ismertek, de lehetünk idegenek. A vállalkozásaink lehetnek sikeresek, de össze is omolhatnak; lehet jó állásunk, de el is veszíthetjük a munkánkat; még azt sem tudhatjuk, hogy mi történik velünk néhány perccel később. Egy dologban azonban teljesen biztosak lehetünk: a halálunkban. Mindannyian elhagyjuk egy napon ezt a földet, akárcsak a levelek a fákat. Ilyen a természet. De milyen példát, milyen benyomásokat hagyunk emlékekként magunk után?

Hasonlóképpen közeledünk most a liturgikus év végéhez, és a mai olvasmányaink figyelmünket az Isten bölcsességéről való gondolkodásra, valamint az éber és felkészült várakozásra irányítják. 

A Bölcsesség könyve arra int, hogy keressük a bölcsességet, és hűségesen tartsunk is ki mellette. Azt hallottuk: „A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és rátalálnak, akik keresik.” Később pedig ez áll: „Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól.” (Bölcs 6, 12, 14-15) Ez a rész világosan kifejezi, hogy Isten bölcsessége könnyen érzékelhető és megtalálható azok számára, akik szeretik és keresik őt. Nincs tehát bocsánat arra, ha nem követjük Isten bölcsességét. Ugyanakkor azt is mondja az Írás, ha Isten bölcsességének elvei szerint alakítjuk az életünket, elkerülhetjük a fölösleges aggodalmakat; vagyis, ha egy igazán bölcs ember szembesül az élettel és annak kihívásaival, reménnyel és békével telik el. Így gondolkodhat: „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy”. (Zsolt 23, 4)

Egy napon Teréz anya egy calcuttai péktől kenyeret kért az árvaházában lévő éhes gyerekek számára. A péket felbosszantotta ez a kérés, és nem csupán elutasította, hanem le is köpte Teréz anyát. Teréz anya úgy reagált erre a felháborító tettre, hogy zsebébe dugta a kezét, elővette a zsebkendőjét, letörölte a köpést és azt mondta: „Uram, ezt én kaptam, de most kapjanak egy kis kenyeret az éhes gyerekek.” A péket mélyen megérintette Teréz anya szeretete és nagysága. Ezek után kenyeret ajánlott fel az árvaház gyerekei számára. 

Vajon mi hogyan cselekednénk hasonló helyzetben? Áldanánk vagy átkoznánk az ilyen embert? Teréz anya másképp reagált: tudta, ha nem teljes irgalommal tekint erre a tettre, akkor az árvaházban lévő szegény gyerekeknek továbbra is éhezniük kell. Ezért mondta egyszer: „Ne törődjetek azzal, hogy mások mit mondanak, fogadjátok mosollyal, és tegyétek a dolgotokat!”

Hasonló történetet mesélnek Buddháról is. Egy napon Buddha egy településen gyalogolt. Egy nagyon dühös és goromba fiatalember ment oda hozzá, és sértegetni kezdte: „Semmi jogod arra, hogy másokat tanítsál!” – kiáltotta. „Ugyanolyan ostoba vagy, mint bárki más. Nem vagy más, csupán csalás.” Buddhát nem bosszantotta fel ez az inzultus. Ehelyett megkérdezte a fiatalembert: „Mondd csak, ha ajándékot adsz, és az nem fogadja el az, akinek szántad, akkor kié ez az ajándék?” A fiatalember meglepődött a furcsa kérdésen, és így válaszolt: „Az enyém, hiszen én vásároltam az ajándékot.” Buddha mosolygott és azt mondta: „Helyes. Éppen így van ez a te haragoddal is. Ha dühös leszel rám, de én azt nem veszem fel, haragod visszaszáll terád.” 

Ezek az emberek keresték a bölcsességet és meg is találták azt. Ezért nyerték el a képességet, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között, lényeges és lényegtelen között stb. 

A Szentleckében Szent Pál a tesszalonikiakhoz írt első leveléből hallottunk, és láthattuk, hogy miképp használja Szent Pál bölcsességét arra, hogy reményt adjon tesszaloniki híveknek, akik – sok más kora keresztényhez hasonlóan – arra számítottak, hogy Krisztus még ennek a generációnak a kihalása előtt visszatér. Aggódtak amiatt, hogy egyes szeretteik még Jézus második eljövetele előtt meghaltak. Pál azt mondja nekik, hogy nem szükséges aggódniuk, hisz bármikor is jön el Krisztus, mind az élőket, mind pedig a megholtakat részesíteni fogja a feltámadásban. Pál keresztény bölcsességének gyógyító erejű tanácsát halljuk, amikor ezt mondja: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.” (1Tessz 4, 13-14)

A keresztény életről és a bölcsességről való elmélkedés folytatódik az evangéliumban, az okos és a balga szüzekről szóló példabeszédben. A tíz szűz, öt bölcs és öt balga egy esküvői lakoma személyzetéhez tartoztak. Az volt a dolguk, hogy fogadják a vőlegényt, amikor az megérkezik. Amikor a vőlegény a vártnál később érkezett meg, a balga szüzek lámpájából már kifogyott az olaj. Az öt szűz, akik tartalék olajat is hoztak magukkal azokat jelentik, akik meghallják Isten meghívását a hitre, bölcsen válaszolnak rá, és felkészülnek az előttük álló feladatokra. Bölcsességük és az előrelátásuk, hogy tartalék olajat is magukkal hoztak, a javukra vált. 

Kedves Testvérek, készüljünk hát azzal, hogy keressük a bölcsesség ajándékát, hogy ne kelljen félnünk a haláltól vagy az ítélettől; jelen életünket éljük örömmel, eljövendő életünkre pedig tekintsünk szilárd reménységgel. Egyetlen életünk van itt a földön, éljük hát örömben és békében; hagyjuk el úgy ezt a világot, hogy követhető, pozitív emlékek maradjanak utánunk a következő generáció számára. Amikor az Úr újra eljön dicsőségben, találjon mindannyiunkat méltónak arra, hogy a mennyországba jussunk. Készítsük fel magunkat, és legyünk mindenkor kész a fogadására. Ámen. 

Bezár

2017. November 05. Vasárnap

„Kérjétek hát az aratás urát!”

Mahi atya prédikációja – Évközi 31. vasárnap

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Úgy gondolom, hogy az európai katolikusok hatalmas gondjainak egyik oka az Isten iránti hivatás hiánya. Halljuk a híreket, hogy különböző helyeken templomokot, kolostorokat zárnak be. Ez nem azt jelenti, hogy Isten már nem hív meg embereket a papságra, hanem azt, hogy nem imádkozunk eleget hivatásokért. Volt olyan idő, amikor Európában nagyon sok olyan áldott ember volt, akik komolyan imádkoztak a hivatás adományáért, vagyis azért, hogy legyenek köztük olyanok, akik papként vagy szerzetesként szolgálják Istent. Azok pedig, akik megkapták a hivatást, elvitték az evangélium üzenetét azokhoz az emberekhez, akik korábban nem hallottak róla. Az egész világ megtudta általuk, hogy Európa keresztény földrész. Vajon rendkívül intelligens, különleges emberek voltak? Nem. Ők ugyanolyan közönséges és egyszerű emberek voltak, mint bármelyikünk, Isten tette őket hatalmassá; önmagukat ajánlották fel Isten készséges szolgálatára, Isten pedig megáldotta a szolgálatukat. Amikor az egyház 16. századi történelméről olvasunk, elcsodálkozhatunk azon, hogy Isten milyen sok embert tett szentté azért, mert elkötelezettek voltak abban, hogy az evangéliumot elterjesszék az egész világon. 

Ha kevés a pap az egyházban, akkor imádkoznunk kell az Úrhoz. Jézus azt mondja: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” (Mt 9, 37-38). A szülők egyik legjobb imádsága, amikor azért imádkoznak, hogy legyen hivatás a családjukban. Szükségünk van a papokra és az elkötelezett emberekre, hogy közvetítsenek Isten és az emberek között; szükségünk van a papokra, hogy Isten Igéjét közvetítsék, és kiszolgáltassák a szentségeket. Ugyanakkor a papoknak, akik elfogadták Isten hívását, teljesen át kell adniuk magukat Istennek és az Ő népének, hiszen nagyon sokan vannak, akik nap mint nap imádkoznak értük. 

Az Olvasmányban Isten kifejezi személyes szeretetét Izrael népe iránt. De Izrael népe nem ad megfelelő választ erre az isteni szeretetre. Mind az emberek, mind pedig a papok hanyagokká váltak. Isten ezért megharagszik Júdára, Izraelre és Jeruzsálemre. Kiváltképpen pedig a papokra dühös, akik hibás, vak és beteg állatokat áldoztak, ahelyett hogy a legjobb állataikat ajánlották volna föl Istennek. De nem csak a felajánlott másodrendű állatokkal vétkeztek, hanem mindennapi életüket is bűnösként élték, eltávolodtak Isten igazságaitól. Elhanyagolták a templomi szolgálatot, és úgy hatottak másokra, hogy azok elfordultak Istentől. Nem tanították meg az embereknek Isten törvényeit, mert saját hitük és meggyőződésük sem volt szilárd. A próféta ezeknek a bűnös papoknak ajánlja fel a bűnbánat lehetőségét, és azt, hogy változtassák meg az életüket. Amennyiben nem teszik, Isten azzal fenyegeti meg őket, hogy átkot küld rájuk, ez pedig éppen ellentéte annak az áldásnak, amely egy méltón szolgáló papot megillet. 

Az Evangéliumban azt hallottuk, ahogy Jézus arról beszél a népnek és tanítványainak, hogy milyenek is valójában az írástudók és a farizeusok. Azt mondja, hogy tanításuk igaz, bár olykor túl szigorú, de életük személyes becsvágyon és büszkeségen alapul, ez pedig lerombolja és tönkreteszi azokat az érdemeket, amelyet a tanításért elnyerhetnének. Elmondja, hogy a farizeusok és az írástudók Mózes székében ülnek, ami annyit jelent, hogy megvan a joguk ahhoz, hogy magyarázzák a Törvényt. Ennek alapján volt köteles a nép betartani a törvényt. Jézus ezzel nem a Törvényt támadta meg, hanem azokat az írástudókat és farizeusokat, akiknek a tanítása nem egyezett a gyakorlattal. Nem úgy éltek, ahogyan arról másoknak tanítottak. Jézusnak két vádja van velük szemben: a keménység, amivel a Törvényt a nép számára értelmezik, valamint a nagyképűség és képmutatás. Amikor a törvényt magyarázzák, megfeledkeznek annak emberi értelmezéséről. Másoktól a Törvénnyel szembeni teljes engedelmességet várják el, minden enyhítés nélkül, maguk azonban nagyon messze voltak ennek megtartásától. Mindent csakis azért tettek, hogy mások lássák és dicsérjék őket. Az ember kevésbé volt fontos a számukra, mint az előírások. 

Az Egyház olyan szolgáló közösség, ahol az éhezők jóllaknak, a tudatlanokat tanítják, a hajléktalanok otthonra lelnek, a betegekről gondoskodnak, a szomorúakat megvigasztalják, az elnyomottakat felszabadítják. Így az emberek egyre jobban felismerhetik valódi lehetőségeiket, és élvezhetik az Istennel való életet. Ezért az egyházi vezetőknek alázatos lélekkel kell szolgálniuk, gondolatban, szóban és cselekedetben egyaránt. Az igaz keresztény vezető számára nem az a mérték, hogy hány ember tartozik a vezetése alá, hanem az, hogy hány embernek szolgál. Ugyanakkor viszont nagyon könnyű a vezetőkre, politikusokra, egyházi emberekre mutogatni. De fel kell tennünk a kérdést: olyan sokban különbözünk tőlük? Fontos, hogy lássuk, hogyan működik mindez a saját életünkben. Az Evangélium mindannyiunknak szól. Mennyire vagyunk érzékenyek arra, hogy miképp beszélnek, bánnak velünk akkor is, ha csupán szülők, tanárok vagy papok vagyunk. A tiszteletet nem lehet kikövetelni, azt meg kell érdemelni. 

Kedves Testvérek!

Szavainknak és tetteinknek összhangban kell lenniük. Sem egyházi vezető, sem szülő, sem politikai vezető nem szerezhet jó hírnevet magának, ha szavait nem igazolják a jó tetteik. Tegyünk hát jó dolgokat, de ne azért, hogy ismertté váljunk, hanem Isten dicsőségére önteltség nélkül. Ámen.

Bezár

2017. Október 29. Vasárnap

„Aki Istent szereti, szeresse testvérét is”

Mahi atya prédikációja – Évközi 30. vasárnap

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

A katolikus templomokban megtalálható jellegzetes tárgyak egyike a kereszt, mégpedig olyan kereszt, amelyen rajta van a megfeszített Krisztus teste. A többi keresztény felekezet templomaiban üres keresztet találhatunk. E mögött jól megalapozott teológia van, ami azt mondja, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és ezért a kereszt a győzelem jelképévé vált. Ők a feltámadt Krisztust ünneplik. Nincs ebben semmi rossz. 

De, ha ez így van, akkor a mi keresztünkön miért van rajta Krisztus teste? Mi nem ünnepeljük a feltámadt Krisztust? Természetesen ünnepeljük. De miért is kerül a kereszt a templomban? Azért, hogy folytonosan emlékeztessen bennünket arra, amit Krisztus a feltámadása előtt értünk tett. Szenvedett és meghalt értünk a kereszten, értetek és értem, így mutatta meg, hogy mennyire szeret minket. 

Biztos mindannyian ismeritek ezt az történetet: Valaki egyszer azt kérdezte Jézustól: „Mennyire szeretsz engem?” Jézus azt mondta: „Ennyire”, majd széttárta a kezét és meghalt a kereszten. Egykor a bűnök uralma alatt, a bűnök fogságában éltünk, tehetetlenek voltunk, de a Mennyei Atya a megfelelő időben elküldte Fiát, hogy megmentsen minket a lelki haláltól. Ezért mondja Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben: „Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért.” (Róm 5,6)

Kedves Testvérek, Krisztus azért halt meg értünk a kereszten, hogy megmentsen minket a bűntől, hiszen szeret minket. Jézus mondja: Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért.” Jézus úgy gondolkodik rólunk, mint az övéiről, mint a barátairól, mint a juhairól, mert Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk. Jézus nem akarja, hogy örökre elvesszünk. 

Ahányszor csak a templomba jövünk, látjuk a keresztet, ami minden alkalommal Jézus szeretetére emlékeztet minket, és arra a nagy árra, amit a kereszten értünk fizetett. Ha megértjük, hogy Isten szeret minket, akkor bízhatunk abban, hogy szerethető emberek vagyunk: tudunk szeretet adni, és el tudjuk fogadni a másoktól kapott szeretetet. 

A mai, modern világban egyre több ember tekint úgy magára, mint fölösleges, haszontalan emberre, sokan hasonlítják össze saját képességüket másokéval, kevésnek és alkalmatlannak látják önmagukat; elveszítik az önbecsülésüket; kudarcként élik meg az életüket. Így vagy úgy nagyon sokan szembesülnek ezzel a problémával. Ne feledjük, hogy Jézus minden helyzetben szerethetőnek talál minket. Ha felismerjük azt, hogy Jézus alacsony önbecsülésünk és bűnösségünk ellenére szeret minket, akkor mi is elkezdjük szeretni azokat, akik körülöttünk vannak, vagyis a felebarátainkat. 

Kik is a mi felebarátaink? A családtagjaink, a barátaink, rokonaink, a jó szándékú emberek? Csak ezekre az emberekre korlátozódik a szeretetünk? Szeretjük őket, és szeretetet kapunk tőlük. De Jézus azt kéri: „ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik; ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a gyerekei, hisz Ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz.” (Lk 6, 32-35)  Ha magunkra úgy tekintünk, mint a Magasságbeli Isten fiára vagy lányára, akkor szeretnünk kell másokat is, különösen a társadalom megsebzett tagjait, az árvákat, az özvegyeket és az idegeneket.

Az Olvasmányban azt hallottuk, ahogy Isten Mózesen keresztül Izrael népét irányítja: „Az idegent ne használd ki és ne nyomd el; Az özvegyet és árvát ne sanyargassátok. Ha sanyargatjátok őket, s ők hozzám kiáltanak, meghallom panaszukat, és fellobban haragom. Kard által veszítelek el benneteket, hogy asszonyaitok özvegyek, gyermekeitek árvák legyenek.” (Kiv 22, 21-24). Ebből is látszik, hogy Isten mennyire szereti és milyen különleges módon gondoskodik a társadalomból kiszorult emberekről! Vajon Isten, aki látja a szükségüket és helyzetüket, nem hallaná meg kiáltásukat? Egészen biztos, hogy meghallaná. Melléjük állna. Isten ugyanakkor irgalmas és megbocsátó. Így folytatja: „Ha a népemből való szegénynek, aki közötted él, pénzt kölcsönözöl, ne viselkedj vele szemben uzsorás módjára. Ne követelj tőle kamatot. Ha embertársad köntösét zálogba veszed, napszálltakor add vissza neki. Hisz ez az egyetlen takarója, amelybe beburkolja testét. Különben mivel takarózna? Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert irgalmas vagyok.” (Kiv 22, 25-27).

Jézus azt akarja, hogy mindennél jobban szeressük ezt a Könyörületes és Igazságos Istent, és azt, hogy felebarátainkat pedig úgy szeressük, mint önmagunkat. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” (Mt 22, 37,39)

Teréz anya tökéletesen megértette Jézusnak ezt a tanítását. Indiába ment, hogy a legrosszabb helyzetben lévő emberek közé vigye el Isten szeretetét. A szegények, betegek és elhagyatottak között dolgozott. Az egész világ figyelmét felkeltette a szegény között végzett munkája. Nem az volt a célja, hogy hírnevet szerezzen, ismertté váljon. Mindent Isten szeretetéért tett. Ő maga mondta egyszer: „Vérem és származásom szerint albán vagyok. Indiai állampolgárságom van. Katolikus nővér vagyok. Ami hivatásomat illeti, az egész világhoz tartozom. Ami a szívemet illeti, teljesen Jézus Szívéhez tartozom.” (Teréz Anya: Az egyszerű ösvény, Szt. Gellért Kiadó)

Kedves Testvérek! Szeretjük Istent, és szeretjük a testvéreinket is. A múlt héten például sokan adakoztak bőkezűen a missziós vasárnap alkalmából; mások tevékenységükkel járulnak hozzá templomunk speciális működtetéséhez, pl. ministránsruhákat varrnak, megint mások ruhát és élelmiszert gyűjtenek, hogy szétosszák a szegények között; pap, ministráns, sekrestyés, zenészek, mindannyiunkért rózsafüzért imádkozók, a templomban imádkozó emberek, a plébánián programot szervezők – mindannyian dicséretre méltók, mert ezeket a tevékenységeket Isten és embertársaik iránti szeretetből végzik. Ezt a szeretetet földi életünk végéig gyakorolnunk kell. 

Kedves Testvérek!

Ne feledjük Szent János szavait, aki egyik levelében így fogalmaz: Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is. (1Jn 4, 19-21)

Kedves Testvérek, ezt az üzenetet vigyük haza a mai szentmiséről. Maradjunk meg Isten mindenek feletti szeretetében azáltal, hogy szeretjük testvéreinket. Emlékeztetni szeretnélek titeket Teréz Anya egyik üzenetére: Amikor imádkozunk, közelebb kerülünk Istenhez, amikor felebarátainkat szeretjük, Isten kerül hozzánk közelebb.”

Ámen.

Bezár

2017. Október 22. Vasárnap

Pápai üzenet a missziós világnapra

Ferenc pápa üzenete – Évközi 29. vasárnap

Elolvasom...

A misszió a keresztény hit szívében

A missziós világnapot az idén október 22-én vasárnap tartják világszerte. Ferenc pápa üzenete bevezetőjében Jézus Krisztusra, az első és legnagyobb evangelizálóra emlékeztetett, aki az Atya szeretetét hirdeti a Szentlélek erejében. A missziós világnap során a pápa azt a témát javasolja megfontolásra, hogy mit jelent a krisztusi küldetés a keresztény hit szívében. Segítő kérdésként ajánlja hozzá a következő témákat: Mi a misszió alapja? Mi a misszió szíve? Mik a misszió éltető szempontjai?  

A misszió és Krisztus, az Út, Igazság és Élet evangéliumának átformáló ereje

Az egyház küldetése minden jóakaratú ember felé irányul, továbbadásra indító örömet hoz magával és új életet ajánl, a föltámadt Krisztus életét a Lélek által. Jézust követve Őbenne járunk, aki az Út, megtapasztalva az Igazságot, ami elvezet az Életre, ez pedig teljes életközösséget jelent az Atyával a Szentlélek erejében. Az Atya ugyanis gyermekeinek egzisztenciális átalakulását akarja.

A misszió és Krisztus kairosza

Az egyház nem vallásos ideológiát, sem pedig egy magasztos etikát hirdet. Az egyház misszióján keresztül maga Jézus Krisztus folytatja az evangelizálást, vagyis az egyház képviseli a kairoszt, az üdvösség alkalmas idejét. Az igehirdetés által Jézus belép az időnkbe, kortársunkká válik és aki befogadja őt hittel, az megtapasztalja a Feltámadott Lelkének átalakító erejét. A keresztény élet kezdetén nem egy etikai döntés, vagy nagy eszme áll, hanem találkozás egy Személlyel, aki életet ad, új horizontot megnyitva hozzá – idézte a pápa XVI. Benedek Deus caritas est körlevelének híres gondolatát. Az evangélium egy Személy, aki mindig felkínálja magát, hogy alázatos hittel elfogadva őt, részt vegyünk halála és feltámadása húsvéti misztériumában. Az evangélium így a keresztségben az új élet forrása lesz, a bérmálásban megerősítő kenetté válik, míg az Eucharisztiában az új embert tápláló eledel.               

A világnak lényegileg szüksége van Krisztusra

Az egyházán keresztül Krisztus tovább folytatja az irgalmas szamaritánus küldetését, bekötözi az emberiség vérző sebeit, megállás nélkül keresi tovább az elveszetteket. És hála Istennek, ehhez nem hiányoznak a nagyszerű tanúságtételek, amelyek közül a pápa két konkrét afrikai példát is megemlített.

A misszió az állandó kivonulásból, zarándoklásból és száműzetésből merít erőt

Az egyház küldetését a folyamatos kivonulás lelkisége élteti. Az állandó zarándoklást ösztökéli az egyház küldetése az élet sokféle pusztaságain keresztül, megtapasztalva az igazság és igazságosság utáni éhet és szomjat. Az egyház missziós küldetése bátorítja a folytonos száműzetés tapasztalatát, hogy megéreztesse a mindenségre kiéhezett emberrel a végső haza utáni vándorlást, mely a Mennyek országának a már most és a még nem jellege közé van kifeszítve. A misszió soha nem öncélú, hanem Isten Országa közvetítésének alázatos eszköze, mely sebzetten és piszkosan ugyan, de mindig kész arra, hogy kilépjen az utcára.  

A fiatalok a misszió reménysége          

A fiatalok a misszió reménysége. Jézus személye és az általa meghirdetett örömhír továbbra is számos fiatalt igéz meg. Ők olyan utakat keresnek, melyeket bátran megjárhatnak az emberiség szolgálatára kész szív lendületével. Ferenc pápa idézett Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításából: „Bár nem könnyű megszólítani a fiatalokat, két területen előrelépés történt: az egyik annak a tudata, hogy az egész közösség evangelizálja és neveli őket; a másik annak a sürgőssége, hogy önállóbb szerepük legyen. El kell ismerni, hogy a közösségi kapcsolatok és az elkötelezettség aktuális válsága közepette sok az olyan fiatal, aki felajánlja szolidáris segítségét a világ bajaiban, és részt vesz a mozgalmiság és az önkéntesség különböző formáiban. Egyesek részt vesznek az Egyház életében, szolgálattevő csoportokat és különböző missziós kezdeményezéseket hívnak létre saját egyházmegyéjükben vagy máshol. Milyen szép, hogy a fiatalok „a hit vándorai”, s boldogok, hogy elvihetik Jézust minden utcára, minden térre, a Föld minden zugába!” (Ev Gaud 106). Utalt a pápa a püspöki szinódus következő rendes közgyűlésére, mely a „Fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” témával foglalkozik és ami gondviselésszerű alkalom lesz arra, hogy a fiatalokat belevonják a misszió közös felelősségébe.     

A Pápai Missziós Művek szolgálata

A Pápai Missziós Művek értékes eszköz, hogy minden keresztényben felszítsa a vágyat arra, hogy túllépjen saját határain, elhagyja saját biztonságát és mélyre evezzen az evangélium hirdetésére. Mély missziós lelkiség által, melyet naponta kell élni, továbbá a fiatalok, felnőttek, családok, papok, szerzetesek és püspökök állandó képzésén és misszióra nevelésén keresztül növekedjék mindenkiben a missziós szív! A Hitterjesztés Műve által szorgalmazott missziós világnap ehhez megfelelő alkalmat kínál, hogy a keresztény közösségek missziós szíve imádsággal, tanúságtétellel és a javak közösségével vegyen részt a misszióban és válaszoljon az evangelizálás súlyos és terjedelmes szükségleteire.

Misszió Máriával, az evangelizálás Anyjával együtt

Kedves fivéreim és nővéreim, hagyjuk, hogy Mária, az evangelizálás Anyja ösztönözzön bennünket! – olvassuk Ferenc pápa üzenetének utolsó fejezetében. Mária a Szentlélek indíttatására befogadta az Élet Igéjét alázatos hitének a mélységében. Segítsen bennünket a Szent Szűz, hogy kimondjuk a mi Igen válaszunkat Jézus Örömhíre meghirdetésének a sürgetésére. A feltámadottak új lelki hevületét nyerje el számunkra, hogy mindenkinek elvigyük az Élet evangéliumát, mely legyőzi a halált! Járjon közbe értünk, hogy szent bátorságot szerezzünk új utak keresésében, hogy mindenkihez eljusson az üdvösség ajándéka! 

Ferenc pápa

Bezár

2017. Október 15. Vasárnap

„A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez”

Mahi atya prédikációja – Évközi 28. vasárnap

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Mihály József egyedül él a Gyáli úton, a Merényi Kórház mellett. Ő az Ecseri úti plébánia egyik nyugdíjas híve. Egyszer, egy júliusi napon ebédelni hívott a Lurdy Házba. Elfogadtam a meghívását. Már a bejáratnál várt rám, nagy örömmel fogadott, és ezt mondta: „El sem hiszem, hogy egy pap áll mellettem.” Aztán elvitt a büféhez, megkérdezte, hogy mit kérek. Csirke és rizs mellett döntöttem. Néhány másodperc múlva kis műanyag tányéron már az asztalon is volt az étel. Vártam, hogy ő is megkapja az ebédet, de ez nem történt meg. Azt mondta, hogy sokszor vásárol ételt ebben a büfében, de mindig haza viszi, és otthon eszi meg. Bár nem evett velem, mellettem ült, és csodás mosolya elárulta az örömét. Ebéd után még elmentünk hozzá, ott üdítővel kínált. Nem volt gyönyörű háza, de annál csodálatosabb volt a szíve. Megosztotta velem, amije volt. Örültem a boldogságának. 

Ernő doktor, aki Indiában a püspökségemen járt, szeptember 26-án meghívta a püspökömet, a titkárát és engem, hogy ebédeljünk együtt egy a Szent István Bazilika közelében lévő szállodában. Elfogadtuk a meghívását, és elmentünk az ebédre. Azt mondta, hogy azt választunk enni és inni, amit szeretnénk. Így is tettünk. Ebéd után mindegyikőnknek egy üveg bort ajándékozott. Megmutatta nekünk vendégszeretetét. 

Kedves Testvérek!

Azt hiszem, a világ minden kultúrájában úgy van, hogy az örömteli ünnepekhez hozzátartozik az ételekben és az italokban való örömteli osztozás is. Az étel és ital minősége különbözhet abban, hogy mennyire jómódú a vendéglátó. A szegény Mihály Józsefnek csupán annyira tellett, hogy egy büfében hívjon meg ebédre, Ernő doktor azonban megengedhette magának, hogy szállodában lásson vendégül minket. Ugyanakkor mindkettőjüket ugyanaz a dolog vezérelte: jó vendéglátónak akartak bizonyulni. És mindketten tökéletesen teljesítették ezt az elhatározást. 

Az Olvasmányban arról hallottunk, hogy az Úr lakomát rendez népének a Sion-hegyen. Miféle ételeket készített? Legjava falatokat és erős színbort. De miféle alkalomra készül ezzel a lakomával? Az adja az alkalmat, hogy végérvényesen leszámol a halállal; minden szemből letörli a könnyet; megszünteti népe gyalázatát az egész földön. Hallgassuk csak Izajás próféta szavait:A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön.” Izajás próféta vette magának a bátorságot, és egy olyan Istenről beszélt, akinek a szeretete túlmutat a zsidó népen, amelyik csakis önmagát tekintette úgy, mint Isten választott népe. 

Az evangéliumban egy királyról hallottunk példabeszédet, aki fia esküvője alkalmából rendez lakomát. A legjobb ételeket készítteti el. Amikor minden elkészül, a király elküldi szolgáit, hogy értesítsék a meghívottakat. A meghívottak azonban nem akarnak elmenni az esküvőre. Figyelmen kívül hagyják, nem tartják tiszteletben királyuk meghívását. 

A meghívott vendégek viselkedése elszomorítja a királyt. Öröme lankad, amikor a meghívott vendégek visszautasítják a meghívását. Királyként megtehetné, hogy kényszerítő parancsot adjon ki, hogy a vendégek vegyenek részt az esküvőn, de nem ezt teszi. Nem akarja, hogy a fia esküvőjének különleges alkalma haragot váltson ki. Újra, nagy szeretettel még több szolgát küld el, hogy hívják a vendégeket, és mondják meg nekik, hogy elkészült a fejedelmi lakoma. 

A Király nagy meglepetésére, a meghívott vendégek ezt a meghívást is könnyedén veszik. Az egyik a földjére megy, egy másik az üzlete dolgában jár. Mások pedig összeverték és megölték a meghívást hozó szolgákat. Mit gondoljunk ezekről az emberekről? Önzők, csakis a saját életükre gondolnak, saját családjukra, a saját embereikre. 

Kedves Testvérek!

Isten a szeretet, irgalom, kedvesség és bőkezűség. Örömét minden emberrel meg akarja osztani. Mindenkinek az arcáról le akarja törölni a könnyet; az egész földről le akarja törölni a gyalázatot. Az Atyaisten örül Egyszülött Fiának, Jézusnak, aki kiengeszteli az egész világot az Atyával. Szeretné megosztani a Megváltás örömét valamennyi gyermekével. 

Isten újra és újra elküldte meghívását Izraelnek, az elsőként kiválasztott népnek. Izrael népe nem foglalkozott azzal, hogy megismerje Isten Fiát, és nem is válaszolt pozitívan Isten hívására. Büszkék és önzők voltak. Megölték Isten hírhozóit, és ezzel visszautasították Isten meghívását.

A példabeszédben szereplő király akkor azzal küldi el a szolgákat, hogy hívjanak meg mindenkit, akit az utcán találnak, jókat, rosszakat egyaránt. Az esküvői terem megtelik vendégekkel. Ez a mondat azt jelenti, hogy annak a lehetősége, hogy Isten kegyelmét és szeretetét élvezzük, a Föld minden emberére kiterjedt.

De akkor hogy lehetséges az, hogy valaki nem megfelelő ruhában vesz részt az esküvőn? Vagyis bekerülhet valaki bűnösen a mennybe? Nem. Ha Isten bőkezű meghívására, hogy országának részesei lehessünk, megfelelő módon válaszolunk, akkor meg kell változnunk; Krisztusba kell öltöznünk, fel kell vennünk a szeretet, az együttérzés, az igazság és a béke ruháját. 

Kedves Testvérek!

Isten ma mindannyiunkat arra hív, hogy élvezzük a mennyei életet. Döntenünk kell, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk a meghívását. Ha elfogadjuk, akkor az életszentség állapotában kell elé állnunk, nem pedig bűnösen. Kérdezzük meg hát magunktól: „Méltóvá tettem-e magam arra, hogy Isten elé álljak?” Ha úgy érezzük, hogy méltóvá tettük erre magunkat, akkor adjunk hálát Istennek és magasztaljuk Őt. Ha nem, akkor bánjuk meg a bűneinket, és tegyük magunkat méltóvá arra, hogy részesei lehessünk a mennyei életnek, a pompás lakomának. Ámen. 

Bezár

2017. Október 08. Vasárnap

Imádkozzuk a rózsafüzért!

Mahi atya prédikációja – Évközi 27. vasárnap, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepe

Elolvasom...

Kedves Testvérek!

Ma Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepét üljük. Ez a hálaadás pillanata. Hálát adunk Istennek, aki nekünk ajándékozta a Szűzanyát, aki nagy szerepet játszik az egész világ megváltásában, és főként a magyarok életében. Szent Istvánra, Magyarország nagy királyára is emlékeznünk kell, aki az egész nemzetet Szűz Mária oltalmába ajánlotta.

Kedves Testvérek, biztosan sokan hallották vagy tapasztalták meg közületek azt a tényt, hogy az idős szülők gyermekeikre hagyják javaikat, azt kívánva, hogy azoknak hasznuk származzon ezen javakból. Ez egy világszerte megszokott eljárás. Szent István király azonban nagyon látványos módon élt ezzel a hagyományos szokással. Ő az egész magyar nemzetet a sajtjának tartotta. A nemzet fejlődését saját fejlődésének tekintette, a nép szenvedését is sajátjaként élte meg.  Jól tudta, hogy ennek a népnek sok uralkodója lehet még, akik jönnek, majd letűnnek, de azt szerette volna, hogy ezt a nemzetet mindig egy lelki személy vezesse és védelmezze. Az egyetlen ilyen személy, akinek segítségére támaszkodhatott, az a Szűzanya volt. Mint bármelyikünk, István is bizonyára olvasta a Bibliát, hallgatta a Róla szóló prédikációkat, elmélkedett az Ő megváltásunkban betöltött szerepéről. Végül, bizonyára meggyőződésévé vált, hogy a Szűzanya a legmegfelelőbb személy, aki átadhatja anyai szeretetét, gondoskodását és védelmét az egész nemzetnek. Így 1038-ban a Szűzanya gondoskodásába és oltalmába ajánlotta a nemzetet. 

Azóta Magyarország sokféle szociális, gazdasági és politikai változáson ment keresztül, de még mindig a Szűzanya védelme alatt áll. Szent István jobbja, amely még mindig velünk van, arra a tényre mutat rá, hogy ez volt az a kéz, amely a Szűzanya kezébe helyezte a nemzetet. A Szűzanya nem okoz csalódást a népnek, akit gondoskodására bíztak. Mindig közbenjár értük.

Én külföldiként is látom az emberek Szűzanya iránti szeretetét. Tanúja vagyok annak, hogy nagyon sok magyar zarándokol el a Szűzanya zarándokhelyeire. A köztünk lévő idősek közül sokan megtapasztalták égi édesanyánk közbenjárásának erejét. Ez azt bizonyítja számomra, hogy az embereket megérinti a Szűzanya segítsége. Ha a magyarok büszkék István királyra, erre a szent szándékára is büszkéknek kell lenniük, miszerint a Szűzanya oltalmába kívánta ajánlani a nemzetet. Egyéni és közösségi módon is arra kell törekednünk, hogy valóra váltsuk álmát, hogy a Szűzanya vezetése és oltalma alatt alázatos gyermekeivé váljunk. 

Ma az egész magyar népnek ígéretet kell tennie, hogy a Szűzanya gondoskodása és oltalma alatt fog élni. Jó magyarként mindenkinek feladata Szent István álmának és vágyának beteljesítése. Minden magyar kezdjen el a Szűzanya oltalma alatt élni és másokat is ez irányba segíteni abban a hitben, hogy Ő nem fog minket cserbenhagyni, hanem mindig segít bennünket nagy erejű közbenjáró imái által. 

Rózsafüzér Királynéja ünnepét üljük. A rózsafüzér ajándékát ünnepeljük, amely arra ösztönöz minket, hogy a Szűzanya példáját követve – akit olyan sokszor hoznak egyedülálló módon összefüggésbe Isten Fiának megtestesülésével, szenvedéstörténetével és feltámadásával – Krisztus titkain elmélkedjünk. A rózsafüzér leköti a gondolatainkat, megmozgatja képzelőerőnket, érzelmeinket, vágyainkat. Ez egy kontemplatív, Krisztus-központú ima, amely elválaszthatatlan a Szentíráson való elmélkedéstől. 

A rózsafüzért már a kezdetektől fogva összefüggésbe hozták a békével, ugyanúgy, ahogyan Máriát is a békéért való imádsággal. Fatimában Mária arra intette a három gyermeket, hogy a rózsafüzért imádkozzák azért, hogy véget érjen a kommunizmus, a modern idők eretneksége és bűne. XVI. Benedek pápa így írt a rózsafüzérről: „amikor a rózsafüzért autentikus módon, nem gépiesen és felszínesen, hanem mély átéléssel imádkozzák, valóban békét és megbékélést szül…”

Október hónapban, mely hónapot a Rózsafüzér Királynéjának szenteljük, tekintsünk erre az imádságra úgy, mint egy eszközre, amivel mi is élhetünk és, ami közelebb von minket Jézushoz és Máriához azáltal, hogy megváltásunk titkain elmélkedünk. Imádkozzuk a rózsafüzért a békéért való imádságként is, és olyan imaként is, amely képessé tesz minket, hogy Jézussal és Máriával együtt magunkhoz öleljük az elnyomottakat és mindazokat, akik világszerte szenvednek. Ámen.

Bezár

2017. Szeptember 24. Vasárnap

„Lelkem szomjazik az élő Isten után”

Mahi atya prédikációja – Évközi 25. vasárnap, Szentírás vasárnapja

Elolvasom...

„Lelkem szomjazik az Isten után, az élő Isten után. Mikor mehetek már, hogy lássam Isten arcát?” (Zsolt 42,3)

Kedves Testvérek, Istenünk az élő Isten. Élő Istenként megszólít minket, beszél velünk, szavai által tanít és vezet bennünket. „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1, 1-3) Isten a teremtéskor így szólt: „Legyen világosság!” (Ter 1, 3); „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” (Ter 1, 9); „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától.” (Ter 1, 14); „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak.” (Ter 1, 20); „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” (Ter 1, 24); „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.” (Ter 1, 26). Minden Isten szándéka szerint jött létre. És Isten minden teremtményt jónak talált. Ez segítségünkre lehet abban, hogy megértsük Isten szavának teremtő erejét. 

Isten igéje hatékony is. Hisz Isten maga mondja: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbe viszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55, 10-11)

A Zsidókhoz írt levélben pedig ezt olvashatjuk: „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.” (Zsid 4, 12) Miért is eleven és átható Isten Szava? Azért mert az Élő Istentől származik. És miért élesebb még a kétélű kardnál is? Azért mert Isten szava teremtő, erős és hatékony. Persze feltehetjük a kérdést, hogy ezek az emberek által leírt szavak, hogyan lehetnek teremtőek, erősek és hatékonyak? Ez persze jó kérdés. Valóban: ezeket a szavakat emberek írták le, de nem maguktól, hanem a Szentlélek indíttatásából, az Ő sugalmazására. Szent Péter második levelében ezt olvashatjuk: „Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. Mert sohasem emberi akaratból származott a jövendölés, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől sugalmazva szóltak” (2Pét 1, 20,21). Ha megengedjük, hogy Isten teremtő, erős és hatékony Szava bennünk maradjon, akkor harminc-, hatvan-, százszorosan teremjük majd a lelke gyümölcsöket. Jézus, a testté lett Ige mondja: „Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok.” (Jn 15, 7) Valóban érezzük, hogy Isten Igéje bennünk van? És ha azt mondjuk, hogy Isten Igéje bennünk van, akkor, valóban az Igének megfelelően élünk? Nem elég csak olvasni és hallgatni Isten Igéjét, hanem a legfontosabb, hogy tettekké is váltsuk. Jézus mondja: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.” (Mt 7, 24) Az ilyen emberen nem vesz erőt a gonosz lélek. Ha Isten Igéjének megfelelően szeretnénk cselekedni, ha azt szeretnénk, hogy bölcs emberként sziklára építsük a házunkat, akkor olyan figyelmesen kell hallgatnunk Isten Szavát, ahogyan ezt Sámuel próféta tette: „Szólj, Uram, hallgat a te szolgád.” (1Sám 3,10) Minél többször hallgatjuk és elmélkedjük át Isten Igéjét, annál jobban megismerhetjük Isten valódi természetét. Isten szeretet, igazság és irgalom. 

Az Olvasmányban Izajás próféta arra emlékezteti a népet, hogy azok az évek, amelyekben figyelmen kívül hagyták az Istennel kötött Szövetséget, oda vezettek, hogy a világuk összeomlott, el kellett hagyniuk a városaikat, a templom elpusztult és a reményeik is odavesztek. De mivel Isten a szeretet és az irgalom, ezért meg fog bocsátani választott népének; visszatérhetnek otthonukba; újjáépül az országuk; és Istenhez fűződő kapcsolatuk is helyreáll. Izajás próféta emlékezteti őket arra, hogy mit kell tenniük azért, hogy megtapasztalhassák Isten irgalmát: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál.” (Iz 55, 6-9)

A mai evangélium pedig rávilágít arra a különbségre, ami Isten látásmódja és a mi látásmódunk között van. Lehet, hogy mindez lerombolja mindazt, amit eddig a méltányosságról és az igazságosságról gondoltunk. A mi igazságérzetünk azt sugallja, hogy azoknak a munkásoknak kedvezzünk, akik egész nap dolgoztak, és magasabb bért vártak a később érkezőknél. Valószínűleg sokan közülünk azokkal a munkásokkal szimpatizálnak, akik egész nap dolgoztak, ezért úgy tűnik, hogy többet is érdemelnének. Nagyon is jól megértjük a panaszaikat, hiszen a legtöbbünk számára a fizetés a munkával töltött órák mennyiségével függ össze. De Isten nem úgy nézi a dolgokat, mint mi. Isten az igazságról az emberi méltóság és az emberhez méltó élet összefüggésében gondolkodik. Más szóval, Isten látásmódja olyan, mint a példabeszédben szereplő szőlősgazda perspektívája, aki többet adott a munkásoknak annál, mint amennyit megérdemeltek. Isten igazságossága úgy tartja, hogy azok az emberek, akik csupán az utolsó órára jöttek a szőlőskertjébe dolgozni, ugyanúgy megérdemlik az emberhez méltó életet, mint azok, akik egész nap dolgoztak. 

Kedves Testvérek, mi mindannyian olyan munkások vagyunk, akik nem dolgoztak eleget. Ha Isten az tetteink alapján ítélne meg bennünket, akkor egyikünk sem számíthatna jutalomra, csupán büntetésre. Isten valóban az Igazság, de Ő az Irgalom is. Itt van a különbség az Ő útjai és a mi utaink, az Ő gondolatai és a mi gondolataink között. Megérti a korlátainkat, és valóban megbocsátja a bűneinket, és olyan mennyei jutalmat ad, ami lehetővé teszi számunkra, hogy emberhez méltó életet élhessünk. Ne feledkezzünk tehát meg arról, hogy a mennyei jutalmat nem a magunk érdemeiért kapjuk, hanem ez Isten szabadon felkínált ajándéka. Ugyanakkor soha ne legyünk irigyek vagy féltékenyek azért, mert Isten másokkal szemben is bőkezű. Istennek megvan a szabadsága arra, hogy azt tegyen, amit akar. Ez az az Örömhír, amit Isten ma felkínál nekünk. Adja Isten, hogy ez örömhír a zsoltár szavaivá váljon bennünk: „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.” (Zsolt 119, 105) Ámen. 

 

Bezár

1 2 3 4 5